Kellemes napokon vagyok túl. A nagy, ünnepek előtti hajtás nálunk nem ajándékvásárlásban és karácsonyi menü receptek böngészésében és a hozzávalók beszerzésében nyilvánult meg, hanem, mivel a másik oldalon (is) állunk, épp mi szolgáltuk ki sok kicsi Jézuska igényeit. Aztán hirtelen csend és nyugalom lett, és akkor gyorsan megvettük a jó előre kitalált ajándékokat, és 23-án estére már nem maradt különösebb feladatunk.
Aznap ünnepeltük Drissel megismerkedésünk 10. évfordulóját. Munka után elmentünk az Alessio étterembe, nagyon jól jött ki, mert a romantikus télikert nem volt tele emberekkel, és így tökéletesen csendes, meghitt hangulatban tudtunk vacsorázni és múltidézni. Beszélgettünk, mosolyogtunk, felidéztük az első találkozónk részleteit... anno, 12 órás első randink alatt sok minden történt, ráadásul azóta eléggé megváltoztunk, felnőttünk... volt min nosztalgiázni és nevetni.
Gondoltuk, az évforduló estéjét valami kulturprogrammal is megkoronázhatnánk, úgyhogy elmentünk az X-Faktor koncertre a Sportarénába. Szerintem Dris az utolsó két jegyet hozta el a jegyirodából, a ráadás koncert is teltházasnak tűnt. 10 ezer forintos belépők mellett szerintem ez nagy szó. (A viszonyítás kedvéért: világsztárok fellépésére kb. 12-16 ezer körül lehet egy középáras, tehát nem fapados, de nem is V.I.P. jegyhez jutni, és akikén az utóbbi 1-3 évben jártam, azok messze nem töltötték meg a házat.) Utoljára én ilyet a Bonanza Banzáj-nál láttam, hogy +1 teltházas BS-koncert...
Jó érzés lehet, hogy így szeretik őket az emberek, de nekem ez az egész csalódás volt. Nem bántam meg, hogy elmentünk, mert úgy éreztem volna, kimaradtam valamiből, de amikor ott ültem, már eléggé szenvedtem.
Kellemes napokon vagyok túl. A nagy, ünnepek előtti hajtás nálunk nem ajándékvásárlásban és karácsonyi menü receptek böngészésében és a hozzávalók beszerzésében nyilvánult meg, hanem, mivel a másik oldalon (is) állunk, épp mi szolgáltuk ki sok kicsi Jézuska igényeit. Aztán hirtelen csend és nyugalom lett, és akkor gyorsan megvettük a jó előre kitalált ajándékokat, és 23-án estére már nem maradt különösebb feladatunk.
Aznap ünnepeltük Drissel megismerkedésünk 10. évfordulóját. Munka után elmentünk az Alessio étterembe, nagyon jól jött ki, mert a romantikus télikert nem volt tele emberekkel, és így tökéletesen csendes, meghitt hangulatban tudtunk vacsorázni és múltidézni. Beszélgettünk, mosolyogtunk, felidéztük az első találkozónk részleteit... anno, 12 órás első randink alatt sok minden történt, ráadásul azóta eléggé megváltoztunk, felnőttünk... volt min nosztalgiázni és nevetni.
Gondoltuk, az évforduló estéjét valami kulturprogrammal is megkoronázhatnánk, úgyhogy elmentünk az X-Faktor koncertre a Sportarénába. Szerintem Dris az utolsó két jegyet hozta el a jegyirodából, a ráadás koncert is teltházasnak tűnt. 10 ezer forintos belépők mellett szerintem ez nagy szó. (A viszonyítás kedvéért: világsztárok fellépésére kb. 12-16 ezer körül lehet egy középáras, tehát nem fapados, de nem is V.I.P. jegyhez jutni, és akikén az utóbbi 1-3 évben jártam, azok messze nem töltötték meg a házat.) Utoljára én ilyet a Bonanza Banzáj-nál láttam, hogy +1 teltházas BS-koncert...
Jó érzés lehet, hogy így szeretik őket az emberek, de nekem ez az egész csalódás volt. Nem bántam meg, hogy elmentünk, mert úgy éreztem volna, kimaradtam valamiből, de amikor ott ültem, már eléggé szenvedtem.
Vastag Csaba kezdett Robbie Williams Let me entertain you-jával, ami nem volt rossz és elég jó kedvet is csinált rögtön, viszont utána sorra bakik következtek: a 4 mentor dala full playback volt, ráadásul nem tudták a szöveget, úgyhogy még a rátátogás sem ment nekik. Aztán a háttérként funkcionáló kivetítőn (pont ugyanúgy nézett ki, mint a tévés X-Faktor díszlet) az esetek 90%-ában nem sikerült, hogy annak a neve jelenjen meg, aki következett. Összekeveredett az egész.
A mentorok után elkezdtek a kiesés sorrendjében jönni az előadók: Mimi és Gergő kezdett, aztán Domokos Fanni, és így tovább, egészen a versenyben az élen végzettekig. Ahogy közeledtünk a dobogósok felé, páran már nem csak egy dalt énekeltek, hanem akár 3-4-et is. Közben időnként lenyomtak egy-egy közös produkciót is, szerintem ezek is playback hatásúak voltak, ahogy a tévében is.
Az egész koncerttel a baj nagyjából az volt, hogy a 12 fellépőből kb. 8-9 még nagyon amatőr, ami persze érthető, de a Sportaréna nagy színpadán kevesen tudtak mit kezdeni magukkal, és akkor még ott a kb. 13 ezer fős közönség, akikkel szintén kell tudni bánni... az én igényeim szerint ez 2 embernek sikerült: Vastag Csabának és Király L. Norbinak.
Azért voltak, akik kellemes csalódást okoztak, vagyis jobban tetszettek, mint a tévén keresztül. Ilyen pl. Wolf Kati vagy Shodeinde Dorka, utóbbi nekem egy gyönyörű lány, még nagyon izgulós, de van benne valami, ami miatt figyelek rá és szimpatizálok vele. Szabó Mariann is hatalmasat énekelt, nem gondoltam, hogy le fog kötni. Vastag Tamás is tetszett, de csak a Ronan Keating-je, egyébként nem tartozik a kedvenceim közé. El kell ismernem, hogy Nikolas is szépen énekel, ezen kívül viszont belőlem semmit nem vált ki, elalszom a produkciói alatt, hát még, ha 2 szám között beszél is... Vastag Csaba élőben is jobban tetszett, mint Nikolas, de még saját tv-s önmagánál is. Persze olyan is volt, aki negatívabb lett a szememben: Janicsák Veca. Lehet, hogy a véleményemmel nem leszek népszerű, mivel látom, hogy nagy rajongótábora van, és az Arénában is hatalmas sikert aratott, a közönség visítozott neki, bekiabálgattak, hogy "te nyertél", meg hasonlók, engem viszont inkább zavar, mint tetszik, ahogy énekel. A tévén keresztül azért még helyes, szerény lánynak láttam, élőben viszont ebből a szempontból is csalódás volt. Zavart a pózolós, modoros előadásmódja, meg a személyiségéből áradó önteltség, úgyhogy a második számától már odanézni sem bírtam. Szép hangja van, de engem zavar, hogy jobban figyel arra, hogy tegye-vegye, minthogy a számba igazán beleélje magát. Amikor pedig a kedvenc dalaimmal teszi ezt, azért nem tudok lelkesedni.
Az est egyetlen igazán megmozgató produkcióját egyébként Király L. Norbi nyújtotta, az Aréna nagy közönsége ugyanúgy szétesett, ahogy Norbi első produkciójánál a zsűri, én konkrétan sírtam a nevetéstől. Lehet, hogy Norbi nem egy Pavarotti, de nekem hallgatni sem rossz, nézni meg pláne nem, és ő volt az az előadó, aki a dalok közti összekötő szövegekkel is hergelni tudta a közönséget és fokozni a hangulatot. Ha valakinek fáj, hogy énekesnek nevezzük, hát hívjuk egyszerűen előadónak. Nem biztos, hogy mindenképpen be kell őt tuszkolni egy kész skatulyába, felőlem átlóghat egyik-másik végtagja egy másikba. A lényeg, hogy szórakoztat és ad valamit, amit senki más nem.
(Fent van az egész a Youtube-on, 12-23-i dátummal, de szerintem ez a 22-ei koncert.)
