David Gale élete
Sajnos erről a filmről nem tudok úgy írni, hogy ne áruljak el a végéről is pár részletet, talán túl sokat is. A spoilerek előtt azért jelzek majd, át lehet ugrani annak, aki tervezi, hogy megnézi. Remélem, sokan vannak így.
Előljáróban annyit, hogy nagyon kritikus vagyok a filmmel, mert olyan témával foglalkozott, ami szívügyem (minden körülmények közt a halálbüntetés ellen vagyok), de elszúrta. Nagyjából az első 50-60 perc után már kiszámítható volt, mi lesz a vége. Egy kis logika és sok filmnézés utáni megérzés elég ahhoz, hogy előre tudjam a "poént". (Spoiler: és sejtsem, ha a filmben megölnek valakit, de a visszaemlékezésben túl nagy hangsúlyt kap, hogy halálos beteg volt, annak még fontos szerepe lesz). Onnantól pedig, hogy tudom, mi fog történni, elég dühítő, hogy nem is izgalmasan viszik végig, hanem a végletekig húzva-nyúzva, nyáladzva és szájbarágva a nézőnek.
A David Gale élete sajnos ezer sebből vérzik. Közhelyes és a megvalósítás messze elmarad attól, amit ez a téma megérdemelne. Lehetett volna belőle ütős filmet csinálni, de ezt most Alan Parkerék elszalasztották. Ugyanakkor ez az a film, aminek a legjobban meg tudok bocsátani. Ha megnézem a filmes oldalakon a nézők értékelését, úgy látom, nagyon sokakhoz eljutott az üzenete, olyanokhoz is, akikhez cizelláltabb módon esélye sem lett volna. Ugyanakkor ez a lebutítás egyben a halálbüntetés elleni harcot is nevetségesebbé teszi, mint amilyen.
A film hibájának érzem azt is, hogy szinte csak egyetlen halálbüntetés-ellenes érvre koncentrál, arra, hogy tévedésből ártatlanokat is kivégezhetnek. Más érv szerinte szinte nincs is. Azért mondom, hogy szinte, mert a háttérben néha elhangzik ez-az, de a film úgy foglal állást, hogy közben nem érvel elég jól.
Ettől függetlenül szerintem nem lenne baj, ha minél többen megnéznék és elgondolkodnának. Ki tudja, talán még mint film is tetszene nekik, végülis rengetegen szerették. A fő szerepeket meg olyan színészek játszák, mint Kevin Spacey, Kate Winslet vagy Laura Linney.
(Én 6/10-re értékeltem.)
Dr. Halál
Tévéfilmnek készítette az HBO, nem került mozikba, pedig valószínűleg a szélesebb közönség is kíváncsi lenne rá. Közérthető nyelven beszél az eutanáziáról, de csak Dr. Jack Kevorkian életrajza mentén, a teljesség igénye nélkül.
Kevorkian doktor a 90-es években több mint 130 nagy fájdalommal és reménytelenségben élő, méltóságukat elveszteni látszó embert segített a halálba. Eleinte öngyilkosságok asszisztálásával, később pedig aktív eutanáziával.
A film talán társadalmi vitát indít, de nem hoz döntést, nem teszi oda a végére a pontot, és ez nekem tetszik. Bár mintha az ügy ellenzőit rosszabb fényben (bigottnak és ostobának) tüntetné fel, mint a mellette állókat, de egye fene, ezt megbocsáthatom neki, mert lázad, büszkén kiáll a véleménye mellett, és meg akar győzni. A szokásokkal, évezredes gondolkodásmóddal és a közvéleménnyel szembeszálló figurákat pedig mindig is csíptem. Persze attól is függ, miért harcolnak, de nem feltétlenül kell mindegyikükkel egyetérteni ahhoz, hogy nagyra tarthassuk őket.
Az eutanáziával kapcsolatban én nem szeretnék, nem is tudok állást foglalni. Szerintem ez egy nagyon szerteágazó téma, rengeteg aspektusa van, még magammal is vitatkoznék, ha belemennék. Nem tudok egyértelműen állást foglalni egyik oldal mellett sem. Fogalmam sincs, mit tennék egy hasonló helyzetben, akár betegként, akár családtagként, akár orvosként. De az biztos, hogy ez (is) egy fontos társadalmi kérdés, beszélni kell róla vagy ilyen filmeket csinálni, mint ez.
Dr. Kevorkian személyisége érdekes, és a film is az lett tőle. Al Pacino remekül játsza, nekem jobban tetszik ebben a szerepben, mint amilyeneket általában látni szoktam tőle. Susan Sarandon egyébként "vicces", úgy néz ki itt, mint Dustin Hoffman az Aranyoskámban, John Goodman-t pedig gyakrabban szeretném komoly szerepekben látni.
(7-8/10, érdekes film.)
A következő bekezdés nyomokban spoilert tartalmazhat.
Megnéztem a filmet, a végén el is gondolkodtam, hogy ez a "doktorbácsi" még valószínűleg él. Mi lehet vele, hogyan dolgozhatta fel a börtönéveket? Ilyen idősen és nem a legjobb egészségi állapotban, a szabadon engedése után is folytatja-e, amit elkezdett? Részben megkaptam a választ, mert a mai sajtóban felbukkant a halálhíre.