Öregem, ezek a hatalmas könyvesboltok... ilyenek nem voltak még akkor, amikor olvastam. Amikor elmondhattam magamról, hogy "épp olvasok egy könyvet", majd utána megint egyet és megint egyet.
Egy ilyen könyvpalotába beszabadulni kb. olyan, mint ruhavásárló körútra menni. (Hallottam ám a felszisszenést a monitor előtt!) Ötven percet töltök az üzletben, mindent megfogdosok, aztán úgy jövök ki, hogy nem vettem semmit, de tele a fejem képekkel és nevekkel. Vagy ahogy ma, másnak vettem, magamnak nem. Épp, mint amikor cipőt, táskát, dzsekit keres az ember. Pont az nincs, ami kellene. Ami van, az meg vonzó, de gyanús. Meg persze tök ciki, hogy nem tudom, mi a címe és ki írta, csak hogy "olyan zöldes, guggol egy pasas a borítóján, és pár éve teleplakátolták vele a metrót".

A könyváruházak az új ruhaüzletek az életemben. Nem is tudtam hogy ennyit lehet nézelődni egy ilyen helyen. Az egyik 4 emelet magas, a másik vízszintesen terül el, de egyik polctól a másikig mászkálva ire felnézek, már nem találom szememmel a bejáratot. Csupa színes, képes, megtapogatható, megszaglászható, "felpróbálható" cucc, aztán megfontolt beleszeretés alapon pénzköltés.
Tanácstalan bolyongásomra figyelmes lett egy eladósrác, és a kezembe nyomott egy vastag könyvet. "Hadd ajánljam, ez az Önnek való könyv. Ha nem tetszik, visszafizetem az árát." Bírom az ilyen lelkes munkaerőt, aki ajánl. Naná, hogy megvettem. Ezek után nem is lehetett otthagyni.