Gyakran futok bele cikkekbe, amelyek az otthoni munkavégzéssel foglalkoznak. Időről időre megállapítják hol azt, hogy otthon eltunyul az ember, még délben is pizsamában, mosdatlanul ül a gép előtt, ráadásul többet chat-el a barátaival (ha azok épp szintén nem dolgoznak), mint amennyi időt a feladataival foglalkozik, hol pedig azt, hogy ennél hatékonyabb munkavégzés nincs is. Szerintem egyik sem igaz teljesen.
Az otthoni munkavégzés nálam belső drive kérdése. Ha szeretem a feladataimat és valami motivál abban, hogy minél több megoldandónak jussak a végére, akkor pörgök, akár otthon vagyok, akár az irodában. Sőt, sokszor pont azért választom pár napra a lakás nyugalmát, hogy olyan feladatokat is meg tudjak csinálni, amit a benti nyüzsgésben lehetetlen.
Az iroda előnye, hogy van társaság és kevésbé marad ki az ember az információáramlásból (ha véletlenül elfelejtenék e-mailben tájékoztatni a fejleményekről), valamint rendelkezésre áll szkenner, fénymásoló, ilyenek. Minden információ és segédeszköz karnyújtásnyira. Hátránya, hogy folyton valaki kérdez vagy mesél valamit, gyakran csöngetnek, vagyis nehéz az érdemi munkára koncentrálni. Itthon csak akkor cseng a telefon, ha tényleg engem keresnek. Csak akkor jön e-mail, ha tényleg én vagyok az illetékes. Egy ültő helyemben végig tudok vinni egy ügyet, nem kell közben felugrálnom. És amíg dolgozom, mehet a mosogató- és a mosógép. Amíg teregetek, legalább felállok egy kicsit, és hátrébb lépve a munkától rendszerezem a gondolataimat.
Biztos lenne olyan munkahelyem, ahol elúsznék, ha otthonról melóznék, mert folyton halogatnám a feladatokat, de ez nem az. Tehát én úgy gondolom, nem a munkavégzés helyétől függ a hatékonyság, sokkal inkább a személytől és a feladatok lelkesítő jellegétől.