Mostanában elég kimerült vagyok, és úgy érzem, nagyon elég volt egy időre a rossz hírekből és a problémákból. Pozitív spirálba kell állítani a dolgainkat, kollektíven. Ennek örömére kedd este észrevettem egy csomót a mellemben. Elég nagy volt, nem lehetett ráfogni, hogy csak érzéki csalódás. Másnap felhívtam a nőgyógyász rendelőjét, azonnal fogadtak is. A doki megvizsgált, de nem tudta 100%-ig eldönteni, hogy ciszta vagy daganat-e, viszont megnyugtatott, hogy nem lesz semmi baj, ne temessem magam. Megígérte, hogy ha két nap múlva rácsörgök, addigra szerez nekem időpontot egy emlőspecialistánál. (Emlő... milyen fura szó, még sosem gondolkodtam el rajta, hogy nekem emlőm van.)
Akkor kezdtem megijedni, amikor a doki már másnap reggel magától telefonált és mondta az időpontot, hova és mikor menjek. Meglepett, hogy így siet vele, bár általában is segítőkész szokott lenni, de még így is gyanússá vált, hogy talán sokkal nagyobb lehet a baj, mint ahogy mondta. Drisen is láttam, hogy aggódik, úgyhogy én is aggódtam magamért; mi jön még?
A specialista aztán megállapította, hogy nincs végem. Egy jó nagy (meg sok kicsi) cisztám van, úgyhogy ő leszívná, de abba nekem is bele kell egyeznem. Bár ő azt mondta, nem fog elmúlni, én másoktól úgy hallottam, hogy felszívódhat, úgyhogy nem akarom rögtön szúratni magam. Egyelőre csak érzékeny, erős fájdalmaim nincsenek.
Persze, ahogy ilyenkor lenni szokott, megkönnyebbültem a hírtől. Még az általában nyomasztó problémák is semmissé váltak egy fél napra.