Majdnem egy éve érzem, hogy minden „rosszabb”, mint előtte volt, vagy inkább úgy mondom, működésképtelen, megy szét. Ráadásul rajtam kívül álló okok miatt. Magyarul: ha a fejem tetejére állok, ha megfeszülök, akkor sem tudok tenni semmit ellene. Ez új élmény, mert én mindig kézben szoktam tartani a dolgaimat, és mindig úgy voltam vele, hogy amit teszek, amit képviselek, az alapján alakul az életem.
Ide illő, megbukott szólások: Ki mint vet, úgy arat. Ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát. Mindenki a saját maga szerencséjének kovácsa. Ésatöbbi.
Na, most ezek a nagy bölcsességek látszanak megdőlni, de ez a legkevésbé sem panasz! Nem az. Mindjárt mondom, hogy miért.

Szóval már egy éve érzem, de kb. október óta felgyorsultak az események. Azóta más dolgok érdekelnek. Más könyveket, blogokat, fórumokat olvasok, más videókat és filmeket nézek, máshogy gondolkodom pár dologról, pl. politikáról, médiáról, vallásról, munkáról és még hosszan sorolhatnám. Tulajdonképpen a Világról, nagy V-vel.

Nem tagadom, eleinte letargiát okozott, aztán szépen lassan összetettem a puzzle-darabkákat és kialakult egy nagyjábóli kép. Hiányoznak elemek, még nem tudom pontosan, milyen a kép közepe, de már nem egy dobozni összekeveredett kartondarabka van elém borítva. És most mosolygok, mert mosolyognom kell. Nagyon nagy utat jártam be, miközben egyhelyben ültem. Utazás a fejemben, a lelkemben, és az értékrendemben.

Az a röhej, hogy nagy felismeréseim és bizonyosságaim vannak, miközben sosem éreztem erőteljesebben, hogy akár tévedhetek is. Emiatt a nagy tévedési lehetőség miatt vagyok úgy az egésszel, hogy legszívesebben nem is beszélnék róla. Közben meg jól esne „belépni egy klubba”, ahol hasonló emberekkel dumcsizhatnánk erről egy nagyot.

Érzem, hogy minden, ami most még van, elképzelhető, hogy hamarosan nem lesz, vagy nem úgy lesz. Sorban mennek csődbe cégek, ismerőseim vesztik el eddig biztosnak tűnő állásukat, vállalkozó ismerőseim a megrendeléseiket. Nagy múltú, egykor tőkeerős vállalatok elkezdtek csúszni a fizetéssel. A kicsik szintén. A tévé, rádió meg mindeközben, mintha nem is erről a világról beszélne. Néha rám tör, hogy mit fogok csinálni, ha hónapokig nem lesz munkám, nem lesz pénzem. Hogy fogom kifizetni a lakáshitelt meg a rezsit. És ha nem tudom kifizetni, akkor mi lesz. Közben viszont azt is érzem, hogy van rajtam egy nagy nyugalom. Racionálisan nem tudnám megfogalmazni, miből is adódik ez a nyugalomérzetem, de az biztos, hogy változásokat érzek, de nem tudom pontosan megfogalmazni, mik is azok. Mintha a világ egy része másfelé kezdett volna el autózni, de csak képletesen, úgy, hogy a többiek ezt nem is veszik észre. Mintha ez a pénzközpontú berendezkedés kibújna a saját bőréből, és új értékrend teremtődne helyette. Nem lennék szomorú, ha így lenne, de ez egy másik bejegyzés témája.

Amikor azon gondolkodom, hogy írjak-e erről egyáltalán, mindig meghátrálok. Eszembe jut, hogy talán ezren fognak nekem esni, kinevetni azért, hogy így érzek, és hogy a világban ilyen változások jeleit látom. Ugyanakkor arra is rájövök, hogy amikor világról beszélek, arra  a képre gondolok, amit én őrzök róla magamban. És miért is ne változhatna bennem ilyen irányba bármi is, miért ne válthatnék én értékrendet? Már nem tudom, én változtam-e meg, és ezért érzem, hogy a világ is fordul velem, vagy épp fordítva. Igazából nem is lényeges a sorrend. Kölcsönhatásban vagyunk, a fejemben legalábbis mindenképp.

Lehet, hogy anyagilag nehéz idők jönnek, de egyben az is lehet, hogy lelkileg meg jobbak, mint az előző időszak volt. Egyre gyakrabban érzem, hogy nyugodt vagyok. Várom, hogy ha még borulnia kell valaminek, hát boruljon, és ha fenekestől fel kell fordulnia mindennek, akkor forduljon. Csak akkor haladjunk! Legyünk túl rajta, mert nagyon kíváncsi vagyok, mi vár a túlon túl.
Itt most megint mosolyognom kell. Nem látja senki, de elhúzódik a szám a füleim irányába. Valami szépet és jót érzek közelegni. Csak elhinni nem tudom még.

Kölcsön kaptam egy könyvet, embert lehet vele ölni, olyan vastag és nehéz. 730 oldal, még csak a tizedénél járok. Nem véletlenül ilyen, nagyon sok bölcsesség olvasható benne. A címét most nem írom le, majd ha kiolvastam. Csak egyetlen mondatot idézek –, még az is lehet, hogy valaki ennyiből ráismer –, amelyet  nagyon igaznak érzek magamra, és amely valamelyest kiegészíti a fent írtakat is:
„ Tele vagy félelemmel – és az a legnagyobb félelmed, hogy a legbiztatóbb ígéretem esetleg életed legnagyobb hazugsága lesz.”
Így igaz.