Igaz, most hétfőn kezdek az új munkahelyemen, de jutnak még eszembe az elmúlt hónapok állásinterjúiról érdekes szituk. Például volt egy hely, ahol szemrebbenés nélkül rákérdeztek a gyerekvállalási terveimre, amelyet én ugyan furának találtam, de megválaszoltam. Azt ugye senki nem hinné el, hogy mostantól halálom napjáig csak a karrieremnek kívánok élni, és gyereket már sosem szeretnék, de az igazat azért megmondhatom: Jelen pillanatban nem aktuális a téma. Több szempontból sem az.
Mivel ehhez a céghez második körre is behívtak, azt hittem, túl vagyunk ezen a témán. De nem. A második interjún (két nővel szemben ülve) ismét elhangzott a kérdés, amelyet már az elsőn is megválaszoltam az egyiküknek. Picit felment bennem a pumpa, de azért mosolyogva feleltem, nagyjából ugyanazt, mint előző alkalommal. Csakhogy az interjúztató elkezdett piszkálódni, hogy nem szeretnék, ha a próbaidő letelte után már teherbe is esnék, ami valahol érthető felvetés, de ezt sikerült úgy megfogalmaznia, hogy megint ne egy állásinterjún, hanem a bíróságon, a vádlottak padján érezzem magam, és magyarázkodhassak, hogy tessék elhinni, nem hazudok. Úgyhogy, mivel amúgy is tapintatlannak tartom ezt a kérdést, és különösen nem szeretem, ha ismeretlenül hazugnak feltételez valaki, ezért kicsit eldurrant az agyam. Felerőltettem az arcomra az udvarias mosolyomat, és annyit mondtam, hogy "Egy álláskereső nővel két probléma lehet. Ha már van gyereke, és ha még nincs.". Azt hiszem, ez hatásos volt, vagy lehet, hogy a hangsúly sikerült túl erősre, de mindketten vadul elkezdtek bólogatni, viszont közben lesütötték a szemüket, szinte egyszerre. Azóta még nem kerestek.