- szerkesztés alatt -

Antibaby naplója 2004-2013

Antibaby naplója 2004-2013

Anyuról

2012. június 28. - Antibaby

Nagyon régen írtam utoljára az anyukámról, pontosabban a hozzá fűződő érzéseimről, és gyötör a lelkiismeretem. Nem fair, hogy amikor naponta kikészített idegileg, akkor folyton itt ventiláltam, aztán a jóról meg mélyen hallgatok.

Pedig elég nagy változások vannak. Nem is nagyon értem az okát, hiszen tinikorom hajnala óta az őrületbe kergetett (na jó, én is őt), rányomta a bélyegét a húszas éveimre, de még a harmincas elején is borzalmas volt a kapcsolatunk. Tavaly nyár elején, amikor babát vártam, és elmondtam neki, olyat reagált, amit nem kívánok senkinek. Aztán valahogy őszre lecsendesedett minden, és idén év elején már azt vettem észre, hogy hatalmas a változás. Nem tudom, mi történt, de lehet vele beszélgetni, nem sértődik meg, ha 25 perc után le akarom már tenni a telefont, nem hergel bele végeláthatatlan vitákba, nem terrorizálja a lelkem (mondjuk nem is hagyom) és úgy összességében is sokkal-sokkal jobb fej. Időnként összejövünk beszélgetni, és olyan is előfordul, hogy még a humorunk is egymásra talál.

Persze mindkettőnknek megvannak a hibái, a maga nehéz tulajdonságai, de mintha elmúlt volna, hogy szándékosan feszíti a húrt minden egyes kommunikációnk alkalmával. Sosem lesz köztünk igazi jó anya-lánya kapcsolat, de a mostani állapot már egy áldás. Pár éve akár az életemre is megesküdtem volna, hogy ezt lehetetlen elérni. És tessék, itt van! Nem tudom, hogy hogyan, de sikerült normalizálni az abnormális viszonyunkat.

A bejegyzés trackback címe:

https://antibaby2004-2013.blog.hu/api/trackback/id/tr366824965

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása