Jó kis hullámvasúton ülök megint. Történnek nagyon jó dolgok is, de közben érzem, hogy szorul a hurok a nyakam körül. Egy olyan hurok, amit eleinte talán csinos nyakkendőnek tekintettem, és én magam akasztottam a nyakamba, de mire ki szerettem volna húzni belőle a fejem, már túl szoros volt.

Halálom, ha nem érzem magam szabadnak, legalább a saját mikrokörnyezetemben, ha nagyban nem is lehet. Ha úgy érzem, levágják a szárnyaimat és bezárnak egy sötét kalitkába. Ha megfosztanak a kreativitás lehetőségétől, és robotként tekintenek rám. Az meg végképp, ha nem partnerként viselkednek velem.

Egy felmutatott hüvelykujj és széles fogpaszta mosoly még nem válik lelkesítővé, ha két pillanattal később meg sziklatömböket pakolásznak a hátamra. Sőt, inkább nevetségesnek tűnik. Kár, hogy sziklákkal a hátamon, hurokkal a nyakamon nem esik olyan jól kacagni.