Cikkötletemhez anyagot gyűjtök. Olyan szülőket keresek, akiknek általános iskolás a gyermekük. Aki szívesen válaszolna egy-két kérdésemre, illetve azok kapcsán megosztana néhány sztorit velem, írjon egy e-mailt az antibaby@gmail.com címre, én pedig megírom neki, pontosan milyen témában szeretnék jobban képbe kerülni. Előre is köszönöm.

Tavaly ilyenkor Münchenben voltam, épp George Michael-koncert után egy kevéssel. Egyetlen év, és mennyi minden történt...

Töktelelevős, antiszoc nap a mai. Érdekes felismerés, hogy belül mindenki idegesít (milyen lassan tolják már azt a kocsit a boltban, miért oda áll, tötyörögjön már fürgébben, stb.), kifelé meg olyan türelmes és extra kedves vagyok, mint még soha. Meg kicsit hibbant is, mert amíg vártam a soromra a postán, egy lány elkérte a tollamat, én pedig majdnem az ő telefonszámát, mert tetszene az exemnek. Aztán rájöttem, nem is tartom a kapcsolatot azzal az exemmel, és különben is, "mi vagyok én, kerítő?" Úgyhogy a fennmaradó várakozási időben nagyon haragudtam mindkettejükre, a lányra és az exre is, mert tetszenének egymásnak.
Amúgy kb. 5 éve nem jártam postán, s eléggé megdöbbentett, hogy vannak emberek, akik ilyet adnak fel, hogy "levél". Meg olyat fizetnek be, hogy "csekk".

Érdekes, engem nem az előléptetés és nem a jutalom motivál (azért persze örülök a zsének, naná), hanem az, hogy a már-már tömegesnek mondható lépszámleépítésnél pont azokat küldik el, akiket. Emberileg sajnálom őket, de a döntést indokoltnak tartom. Nem beszélve arról, itt az ideje, hogy megtudják, milyen az élet az iparág kényelmes, biztonságos árnyékából kilépve. Hogy az eddigi örökös elégedetlenségük után meglássák, milyen is egy átlagos magyar munkahely. Ilyenkor látom, hogy én ugyan élek az előnyeivel, de nem kihasználom a céget. Nagyon is értékelem, ő pedig visszaértékel engem. Nem, nem tökéletes, de nem vagyok amnéziás, emlékszem még, milyen volt előtte.
Két dolog bosszant fel mostanában nagyon. Félreértések elkerülése végett idebiggyesztem, hogy nem az a célom, hogy életkor alapján általánosítsak. Nem is tudnék, hiszen minden korosztályból ismerek ilyet is, olyat is. Létezik viszont két típus, amely itt mifelénk elég szép számban képviselteti magát.
Az egyik az ötvenes évei elején járó, elveszett ember. Aki a számítógépre fogja, de igazság szerint nem csak azzal nem boldogul. Tudom, nem könnyű neki, más követelmények között "nőtt fel". Maximális türelem és szeretet mellett is megállapítható, használhatatlan. Vagy legalábbis azon a szinten, arra a munkára, azzal a fizetéssel kerékkötő. Kidobott pénz. A cég meg ugye, akármennyire emberséges, egy bizonyos határon túl nem szociális intézmény. Szóval az ötvenes évei elején járó, elveszett ember, akivel egyébként kedveljük egymást, de azt hiszem, meg kellene fogni a két vállát, erősen megragadni, és megrázni. Héé, ébresztő. Hetente legalább kétszer felhív és sír a telefonba, hogy őt ki fogják rúgni, és nem talál majd új állást, és jaj, és mindenki milyen szemét, és mindenki összefogott ellene. Nagyon sajnálom, de az igazság ezzel szemben az, hogy a legapróbb dolgot sem tudja megoldani. Ha felmerül egy probléma, az probléma is marad, amíg nála van. Bármiről is legyen szó.
A másik a huszas éveiben járó fiú, lány. Akinek a szülei és a nagyszülei is itt dolgoztak. Ebben nőtt fel, nyári szünidőben is itt "dolgozott", rögtön iskola után itt helyezkedett el. Sehol máshol nem volt még alkalmazott, sőt álláshirdetéseket sem böngészett, interjún sem járt eddigi életében, fogalma sincs a munkaerő-piaci viszonyokról. Óriási a szája, neki mindig minden rossz, sokkal többet érdemelne, szerinte. Alap jogának érzi az extra bánásmódot, a kivételezést, és flegmán odaveti, hogy nem baj, ha szabályzat/törvény/akármi alapján nem jár, "intézd el!". Elkényeztetett, de ez így is marad, mert mindig lesz valaki, aki kijárja neki, megmenti, benyomja, áthelyezi, előlépteti. Teljesítménytől függetlenül.
Ettől a kettőtől telt ma be a pohár, picit elvesztettem a türelmemet. Már megvan, megtaláltam.

Barátnőm meghívott dugóban ücsörögni. Lehet, hogy ez lesz az új hobbim, mert így, hogy nem én vezetek, nem is rossz elfoglaltság. Szól a zene, meleg van, ülünk, beszélgetünk, nevetünk, világmegváltunk, megéhezünk, betérünk egy gyorsétterembe... ahol viszont az egész addigit hazavágja egy népes család kulturálatlan, ám igen erőszakos viselkedése. Mindegy hogyan, csak minél előbb haza!
Gy-től kaptam Macskafogó-csengőhangot, s bár sosem voltam egy csengőhang-fetisizta (egész életemben talán ez a harmadik nem gyári), most menőnek érzem magam. Drissel néztünk Brad Pitt-es Jóbarátokat másfélszer, önfeledten nevetősen (= majdnembepisilősen). Szeretném birtokolni az összes Jóbarátok és Szex és New York epizódot. Nem a Jézuskától, mert tőle elektrosokkot kértem még 1-2 hónappal ezelőtt. Nem szeretném összezavarni szegényt.

A Burger King magyarországi reklámai nálam gyakran kiverik a biztosítékot, s ha mégsem, akkor meg laposak, semmitmondóak. Többnyire. Van azért egy-két kivétel.
Nem látom át a worldwide Burger King koncepciót, nem tudom, mennyire igazítják kampányaikat a helyi kultúrához. A vitatott Dupla Élvezet plakátot próbáltam megtalálni külföldi oldalakon is, egyelőre kevés sikerrel. Viszont rábukkantam egy új plakátsorozatra, ami nagyon tetszik, és nem csak azért, mert az Illy logója láttán összeszalad számban a nyál.



Ezek a képek nem csak szokatlan látványt adnak az egyébként egymáshoz nem illő jelenetek összekapcsolásával, hanem egyszerre több üzenetet is hordoznak, némi humorral fűszerezve. Amellett, hogy két céget is reklámoznak, igazán jól ötvözik az olasz "hagyományokat" és kávékultúrát az amerikai típusú gyorséttermek világával (felhívom a figyelmet a betűtípusra és a virágmintára, nagyon ott van). Ugyanakkor kidomborítják a drive funkciót is, megjelenítve azt a három "foglalkozást", amelyben az állandó rohanás életformává vált, s épp hogy akad 1-2 perc bekapni pár falatot vagy felhörpinteni egy krémes kávét.





S micsoda véletlen, a maffiózó*, a gondolás és a pápa jellegzetes kelléke is egy-egy jármű, amely remek vizuális lehetőséget ad egy drive gyorsétterem plakátokon való megjelenéséhez.
Mosolygós ötös.

* Majdnem leírtam, milyen kis diszkréten véres a maffiózó Mercijének oldala, amikor látom, az nem is vér, hanem a neonfény visszatükröződése. Fogadni mernék, hogy szándékos.

Az normális, hogy egy szép októberi hétfő estén egy szép áprilisi vasárnap délután jutott eszembe, és hirtelen leesett, hogy akkor és ott az a valaki hazudott nekem? Ha tényleg hazudott, és csak most jöttem rá, az gáz. Ha viszont akkor nem hazudott, de most azt hiszem, az is gáz.

Most Az One, hogy ezt a fiút ismerem, még nagyon régről, s tudom, rengeteg munkája, lelkesedése és nem kevesebb pénze van már abban, hogy idáig eljutott. A messzi távolból drukkolok neki. A zenéje nem az én műfajom, de ez most nem számít. Annyit tudok megtenni érte, hogy megmutatom a klipjét (Ez One: Pókerarc). Nem ő kérte, én szeretném.

Az milyen már, hogy egy ismerősöm ismerőse Kő-papír-olló mániás? Mindig, mindenhol, minden körülmények között... Kő-papír-olló!
És az milyen, hogy a hozzá hasonlóknak már bajnokságot is rendeznek? S milyen igaza van a verseny internetes oldalának, ez aztán az esélyegyenlőség játéka. "A Kő-Papír-Olló két játékos játéka, legyenek azok férfiak, nők, fiatalok vagy öregek. Ez a "sport" mindenkinek egyenlő esélyt kínál."
Ha mindez nem elég, itt a tuti tipp, egy kis dopping, Zsolt "tollából". Lehet gyúrni a fantasztikus nyereményre, kipróbálva a leírtakat az online játékban. Sok szerencsét, jó szórakozást kívánok!

Egyébként nem azért nem írok mostanában a magánéletem részleteiről, mert olyan szemérmes lettem, vagy mert nem jól alakulnak. Egyszerűen azért, mert nincsenek. Bár ma pont az a nap van, amikor randim volt a fiúval, akivel együtt élek. S ez nem ellentmondás. Az előző posttal sem. Néha például látom aludni vagy hallom, ahogy csörög a kulcsa a zárban. Ha ennél hosszabban is összefutunk ebben a hatalmas lakásban, azt rögtön elmesélem. Ja, és az ügyvezető úr civilben action hero. Ezt is ma tudtam meg. Nem hittem el, amikor mondta, mert az igazi action hero-k titkolni szokták, hogy azok. Ezt meg is mondtam neki, mire elgondolkodott, és cinkos mosollyal közölte: Eksönhírója válogatja. Ahha. Van egy szabad hetem feldolgozni.