- szerkesztés alatt -

Antibaby naplója 2004-2013

Antibaby naplója 2004-2013

F1

2007. október 22. - Antibaby
Elsőre csak ez a sok "yes" jött ki belőlem, de meg kell mondanom, magamon is meglepődtem tegnap. Sportközvetítésen (amit Forma-1 kivételével csak kényszer hatására nézek) én még így nem izgultam sosem. Teljesen leizzadtam, csapkodtam az ágyat, szorítottuk egymás kezét Drissel, és a tenyerem sem csillámportól volt fényes. Még a hajamat is elfelejtettem piszkálni. Tulajdonképpen tök mindegy, végül kimatekoznak-e valami más végeredményt, mert ez úgy volt jó, ahogy volt. S a srác már nagyon megérdemelt egy ilyet. Hamiltont nem féltem, fényes karrier áll előtte. Talán nem is lett volna szerencsés, ha most ő nyer. Alonso meg... bárki más, csak ő ne!
Tudom, nem sokan értenek egyet velem, de én a mostani Forma-1-ben nem pusztán pilótákat látok. Számomra ez az egész olyan, mint egy hatalmas gazdasági társasjáték, különböző színű és képességű bábukkal. Más-más anyagi, technikai felkészültséggel, más érdekekkel... a győzelem pedig nem csak az autókon és a versenyzőkön múlik, nagyon erősen ott van az a zseniális elméjű csapat, amelynek tagjai kitaktikáznak, grammokat és ezredmásodperceket számolnak, hogy végül az élre juttassák az egyébként sokadik helyről induló, szinte esélytelennek látszó "bábujukat". Szeretem, élvezem nagyon.

Diszkriminatív álláshirdetések

Elvileg tilos az álláshirdetésekben nem, kor, szexuális orientáció, vallás, etnikum, káros szenvedélyek stb. alapján diszkriminálni. Elvileg. Gyakorlatilag pedig az ilyen hirdetések igen gyakoriak. Ha nyomtatásban nem is, az első telefonhívásnál kiderül, X év felett nem is érdemes beadni az önéletrajzot. Hallottam már olyanról is, hogy valaki nem volt elég alacsony a titkárnői pozícióra. Természetesen ez nem az ő hibája, sokkal inkább nemleendő főnökéé, aki tekintélye csorbulásának érzi, ha az ő 160 cm-ét meghaladó beosztottal kell együtt dolgoznia.
Elsőre egyetértek, ne ezen múljon, ki alkalmas egy munkakörre és ki nem. Ha viszont jobban belegondolunk, vannak cégek, állások, ahol a fentiek alapján történő szelekció kizárásával a munkáltató érdeke jelentősen csorbul.
Mondok néhány példát. A klausztrofóbiás ember liftkezelőként való alkalmazása talán csak azért nem életszerű, mert aki írtózik a bezártságtól, maga is szívesebben jelentkezik teniszpálya-füvesítésre, vagy mit tudom én. De ott vannak például a dohányosok. Azon már rég túl vagyok, hogy nézzem, ki hány percet tölt távol a munkától füstölgés miatt, talán mert nálunk az osztályon remekül megoszlik: aki kávézik, az nem cigizik, és fordítva, aki pedig egyiket sem, az simán elpletykál telefonon a barátnőjével egy kávényi vagy dohányzásnyi időt. Egál. Meg amúgy sem ezen múlik a hatékonyság. De mi van egy olyan helyen, ahol nagyon fontos, hogy még véletlenül se legyen cigarettaszagú a dolgozó? A legelegánsabb "nagy" emberek sofőrjeinél pl. ez alapszabály lehetne, ha nem lenne egyben törvényszegés is.
Dweyra is hasonlóról ír: "Szerintetek túl nagy igény azt várni egy ebéd-házhozszállító cégtől, hogy a napi kaját ne egy cigitől messziről bűzlő és érezhetően higiéniai kihívásokkal küzdő (...) úriember kézbesítse a nevükben? Nyilván nem szmokingos, fehér kesztyűs pincérre vágyom, de azért alapvető tisztálkodás is létezne valahol... Azt hiszem, ez a cég ezzel le is játszott nálam."
Elsőre az is felháborító, hogy bizonyos állásokra kikötik, csak fiatalt, vagy csak idősebbet keresnek. Csak férfit vagy nőt vesznek fel. (Mondom ezt úgy, hogy épp a minap vitatkoztam össze kolleganőmmel azon, hogy az osztályunkon meghirdetett álláshoz szükséges személyiségjegyeket már előre, a jelentkezők ismerete nélkül kizárólag férfitulajdonságoknak tekintette. A sors fintora, hogy végül egy fiatal lány bizonyult a pályázók közül a "legtökösebbnek".) De mi a helyzet azokkal a cégekkel, ahol a dolgozó az arculat része, vagy a termékkel eleve olyan közönséget céloznak meg, amellyel sokkal inkább egy nyelvet beszél egy fiatalabb vagy egy idősebb nő vagy férfi? Egy extra nagy méretű ruhákat árusító üzlet veszíthet imidzséből, ha egy 40 kilós nő az eladó, és egy sportboltban is hitelesebb egy izmos fiatal, mint egy nyugdíjas korú, horgolt kardigános néni. Végülis modell is csak az tud lenni, aki úgy néz ki, mint egy modell, illetve Tarzan szerepére is csak akkor alkalmas a féllábú színész, ha egyetlen kétlábú sem jelentkezik.
Nem a cégvezetés joga eldönteni, milyen személyt képzel el a terméke, szolgáltatása értékesítéséhez? Nem és de egyszerre.
Aztán ott van az egyik legismertebb disztributori hálózatot fenntartó, kozmetikai cikkeket árusító cég. Termékeik közt szerepel egy csomó olyan, amit férfiaknak szánnak, illetve jó pár nemtől függetlenül használható is. Nem beszélve arról, hogy férfi is el tud adni nőknek szánt szépészeti cikkeket, sőt. Mégis, weboldalukon és minden egyéb helyen is csak tanácsadónőket keresnek. Egy férfi ismerősöm írt egyszer nekik, legyenek szívesek tájékoztatni őt, hogyan válhatna tanácsadónővé. Kitérő választ adtak, valami semlegeset, mintha nem értenék, mi a kérdés mögött megbúvó igazi kérdés.
A téma kicsit leegyszerűsített bemutatásával és az álnaiv kérdésekkel gondolatot szeretnék ébreszteni. Beszéljünk róla, ki mit tart elfogadható és nem elfogadható kizáró tényezőnek a munkaerő-piacon, attól függetlenül, hogy a törvények diszkriminatívnak nevezik-e vagy sem!

Down in the valley

San Fernando völgye címen fut az HBO-n, de nem tetszik ez a magyarítás. Maradnék az eredetinél. Pláne, hogy olyan sejtelmes, s az angol "down" szóval kétértelmű is. Ezzel együtt "úúútálom" a történet hivatalos leírását is, buta tucat love story-nak mutatja be a szerintem jobb sorsra érdemes művet. Annyira nem gondolom annak, hogy a történetet most szépen le is fogom írni. Nem nehéz, sablonsztori ugyanis, egyetlen mondatban elmesélhető, s vitatkozom azokkal, akik szerint ezzel ellövöm a poént és már nem is érdemes megnézni.
Szóval a fiatalkorú, lázadó, minden környezetben magát kívülállónak érző lány beleszeret a nála valamivel idősebb férfibe, akiről kiderül, meg van kattanva, bűnöző, csaló, hazug, ilyesmi, aztán jön a csitt-csatt, dirr-durr, vérző testek mindenütt. A történet nagyjából ennyi, nem sok váratlan fordulattal, mindenki látta már ZS-kategóriás videofilmeken, Tori Spellinggel, baltás gyilkossal, láncfűrészes Mark Walhberggel, s sorolhatnám még. A Down in the valley-t mégis remek filmnek érzem. A szokásostól pedig két dologban tér el: az emberi érzelmek, kapcsolatok bemutatása és a kidolgozott jellemábrázolás terén.
Most nem írom le, Edward Norton mekkora színészóriás, s hogy játékának hitele a szemében rejlik, mert kicsit unalmas már ismételgetni. De itt van pl. Evan Rachel Wood, aki meglepően hitelesen alakítja October szerepét, s nem mellékesen csodaszép, sugárzó lány. David Morse a szokásos tökéletes mellékszereplő, ahogy a szigorú apát hozza, s rajta kívül jelentős szerep jut még a zaklatott lelkivilágú, megszeppent kisfiúnak, akit Rory Culkin alakít.
A viszonyok egyértelműek, gyermekeit egyedül nevelő, gyakran erőszakot alkalmazó apa, egy csendes, boldogtalan kisfiú és egy szintén boldogtalan, de nem csendes nagylány, na meg az eleinte szimpatikus, aztán egyre furcsább viselkedésű udvarlója.
Az tetszett nagyon, hogy épp olyan feszültségek, dilemmák jelennek meg a filmben, amelyek az életben is. S nagyjából a felénél már érezhető, senkinek sincs igaza, és mindenkinek igaza van a saját szemszögéből. Érthető, ki mit miért tesz, de rosszul kommunikálják egymás között. Szerencsére a fiatal lányt sem az ostoba szerelmes kategóriában mutatja be, folyamatosan érezhető a dilemmája, vajon a szívére vagy az eszére hallgasson-e. Nem a háta mögött zajlanak az események, érzi ő, hogy gond lesz. Sőt, szerintem szeszélyes, szerelmes tinihez képest egész racionális. A film csodálatossága számomra abban rejlik, hogy semmi sincs szájba rágva, apró jelekkel fejezi ki a rendező az érzelmeket, a jellemek finomságait. Valamint abban, hogy nincs jó és rossz, mégha a végére olyan egyszerű is kategórizálni a szereplőket, mégsem jelenhető ki egyik szereplőről sem, hogy maga a megtestesült gonosz, s az ellenkezője sem. Ezért lehetséges, hogy bár a történet utólag nézve kimondottan a szokásos hollywoodi vonalat követi, mégis végig furcsa hangulatot áraszt, s nem tudjuk, mi következhet még, milyen megoldása lesz a problémának. Az apa egyetlen mondatában előrevetíti, szereti és félti, de egyben csodálja is a lányát (amikor arról beszél mulya fiának, hogy valakiben vagy van spiritusz, vagy nincs), s a zord, erőszakra hajlamos férfiben felvillan egy pillanatra az érző lény. Még a Norton alakította fiatalember motivációi is érthetőek, menekül attól, hogy belássa, ő egy senki. Álomvilágot alakít ki magának, amit látszólag higgadtan épít fel, de világlátása torz annyira, hogy mindent elrontson. Alapvetően nem akar rosszat, nem gonosz, csak elismerésre, különlegességre, szeretetre és figyelemre vágyik, s eltorzult világában nem ismeri fel, meddig mehet el. Kétségbeesetten kapaszkodik a lányba, aki végre nem lököttnek látta, és a kisfiúba, aki felnéz rá és vakon bízik benne, annyira, hogy akár saját apjáról is bármit elhisz.
Szinte biztos vagyok benne, hogy nálam kétszer megnézős film. Számtalan jelenetét szeretném újra látni.

San Fernando völgye

Gianni szerint a nő

"Egy élőlény van a világon, aki az órához sosem tud alkalmazkodni, és őt úgy hívják: nő. Órákig várod, évekig várod, és a nagy szerelem sosem jön meg"- nevetett Gianni Annoni, amikor egy luxusóra-bemutató közben az idő fogalmáról a nő jutott eszébe. (forrás: velvet.hu)
Úgy tűnik, hamarosan nyitnom kell "feminista" kategóriát is. :)
süti beállítások módosítása