A szüleim 7 éves koromban elváltak. Apám kicsivel később újra megnősült, és vidékre költözött, egy tanyára. A második feleségének volt már két fia, egyikük egy kicsivel idősebb, másikuk egy kicsivel fiatalabb volt nálam. Később ettől az új családjától is elvált, de amíg velük élt, azokban az években előfordult, hogy náluk töltöttünk az öcsémmel mi is egy jó pár napot. Az egyik nyári szünetben egy hónapnál is hosszabb ideig voltunk náluk, sok emlékem származik onnan, még a vegetáriánus énem felismerését is ide vezetem vissza.
A legelső, ami viszont azokból az időkből eszembe jut, az az, hogy mindig együtt néztük a Forma-1-et. Együtt: az öcsém, az apám, az apám két nevelt fia és én. Befőttesüvegben összegyűjtött 10 és 20 filléreseinkkel fogadtunk egymással, ki nyeri az aktuális futamot. Valaki Nelson Piquet-s volt a társaságban, de már nem emlékszem, hogy ki. A többiek mind Ayrton Sennának szurkoltak. Én is.
Emlékszem, egy ilyen tanyán töltött nyáron halt meg Kesjár Csaba is. Bezárkóztam a frissen épített angol wc-be (mármint a helyiségbe), és ott pityeregtem, titokban. Vezetni ugyan nem sokszor láttam őt, de olyan helyes fiú volt... Én meg 11 éves, hát így ment ez akkoriban.
Ennyit a személyes emlékeimről.

Forrás: Swotti

Most, pár napja megnéztem a Senna című dokumentumfilmet. Rendkívül izgalmas, feszülten figyeltem minden részletére. Érdekes, mert rengeteg információt tudunk meg a versenyek hátteréről, a kulisszák mögött zajló harcokról, és beavatódunk abba, hogy Senna szimpatikus értékrendje ellenére mennyire ki volt szolgáltatva mások érdekeinek és a sportpolitikának.

(Vigyázat, spoiler!) Számomra azt volt a legmegdöbbentőbb  látni, ahogy évről évre tűnt el a szeméből a fény. Egy mosolygós, viccelődő fiatal srácból pár év alatt megtört férfi lett. Kitartóan és szenvedélyesen haladt előre, a célja felé, de az utolsó évek felvételein már látszik, hogy rendkívül feszült és nem érzi jól magát abban, amibe csöppent. Szomorú tény, hogy nem elég, ha valaki ennyire nagyon tehetséges, a körülmények és a rosszindulat attól még simán megfoszthatják a lehetőségeitől. Szerintem már önmagában ez is drámai, ezért ha Senna nem hal meg, akkor is érdemes lett volna ezt a filmet összerakni. (Spoiler vége!)

Mi lett volna, ha egy kicsit szerencsésebb 1994. május 1-jén az imolai futamon, és a balesetben csak megsérül, de nem veszti életét? El lehet rajta gondolkodni. Még nagyobbá vált volna, vagy a lelki terhek pár éven belül felőrlik? Lett volna-e Michael Schumacher hétszeres világbajnok, vagy folyamatosan Senna "fenekében" várna a lehetőségre, hogy megelőzhesse? Lettek volna borzasztó izgalmas Senna-Schumacher párbajok, vagy pár év múlva visszavonult volna? Egy biztos: ha nem hal meg, nem kezdik meg a Forma-1-ben azt a nagyszabású biztonsági fejlesztést, amelynek köszönhetően azóta (17 éve) egyetlen pilóta sem vesztette életét F1-futamon.

A Senna című dokumentumfilm nagyon érdekes. Ajánlom mindenkinek, aki valaha nézte vagy manapság is nézi a versenyeket. Viszont úgy érzem, Senna túl jó, mindenki más meg túl rossz ember benne, ezért kicsit hihetetlennek tűnik, hogy tényleg minden így történt. Vajon, ha nagy riválisa, Alain Prost hal meg hasonló körülmények közt, most milyen filmet láthatnánk?
(9/10, mert ugyan a téma fontos filmje, de azért egészséges szkepticizmussal kezelendő.)

Megosztom a szupertitkos, megabizalmast a kedves, hűséges olvasókkal. Hűtlenek forduljanak el egy picit, légyszi! Most!

Az van, hogy az én super hero férjem ugyan nemrég betöltötte a 32-t, de egy örökifjú, úgyhogy egy grafikus barátunk felkérte, alakítson kamaszt egy könyvborítón. Mert vékony testalkatú, színes ruhákat hord (gondolom, ilyen a közelképzelés a kamaszokról), és senki nem szalad fel úgy a lépcsőn, mint ő. Egymás után tizenvalahányszor.
Dris tehát címlap-lábmodell lett.

Forrás: Bookline

Megosztom a szupertitkos, megabizalmast a kedves, hűséges olvasókkal. Hűtlenek forduljanak el egy picit, légyszi! Most!

Az van, hogy az én super hero férjem ugyan nemrég betöltötte a 32-t, de egy örökifjú, úgyhogy egy grafikus barátunk felkérte, alakítson kamaszt egy könyvborítón. Mert vékony testalkatú, színes ruhákat hord (gondolom, ilyen a közelképzelés a kamaszokról), és senki nem szalad fel úgy a lépcsőn, mint ő. Egymás után tizenvalahányszor.
Dris tehát címlap-lábmodell lett.

Forrás: Bookline

Megosztom a szupertitkos, megabizalmast a kedves, hűséges olvasókkal. Hűtlenek forduljanak el egy picit, légyszi! Most!

Az van, hogy az én super hero férjem ugyan nemrég betöltötte a 32-t, de egy örökifjú, úgyhogy egy grafikus barátunk felkérte, alakítson kamaszt egy könyvborítón. Mert vékony testalkatú, színes ruhákat hord (gondolom, ilyen a közelképzelés a kamaszokról), és senki nem szalad fel úgy a lépcsőn, mint ő. Egymás után tizenvalahányszor.
Dris tehát címlap-lábmodell lett.

Forrás: Bookline

Megosztom a szupertitkos, megabizalmast a kedves, hűséges olvasókkal. Hűtlenek forduljanak el egy picit, légyszi! Most!

Az van, hogy az én super hero férjem ugyan nemrég betöltötte a 32-t, de egy örökifjú, úgyhogy egy grafikus barátunk felkérte, alakítson kamaszt egy könyvborítón. Mert vékony testalkatú, színes ruhákat hord (gondolom, ilyen a közelképzelés a kamaszokról), és senki nem szalad fel úgy a lépcsőn, mint ő. Egymás után tizenvalahányszor.
Dris tehát címlap-lábmodell lett.

Forrás: Bookline

Megosztom a szupertitkos, megabizalmast a kedves, hűséges olvasókkal. Hűtlenek forduljanak el egy picit, légyszi! Most!

Az van, hogy az én super hero férjem ugyan nemrég betöltötte a 32-t, de egy örökifjú, úgyhogy egy grafikus barátunk felkérte, alakítson kamaszt egy könyvborítón. Mert vékony testalkatú, színes ruhákat hord (gondolom, ilyen a közelképzelés a kamaszokról), és senki nem szalad fel úgy a lépcsőn, mint ő. Egymás után tizenvalahányszor.
Dris tehát címlap-lábmodell lett.

Forrás: Bookline

Magyar címe: Síró játék.

1993-ban, amikor annyi Oscar-ra volt jelölve, ráadásként pedig a Boy George által énekelt betétdal felslágerült, már láttam ezt a filmet. Nem sokra emlékeztem belőle, arra viszont igen, hogy hatással volt rám. Most, 2011-ben újranéztem, és ismét levett a lábamról. Igaz, visszatekintve úgy gondolom, hogy 15-16 évesen, a 90-es évek eleji Magyarországon még csak misztikusnak tartottam, ma viszont már jóval érettebb vagyok hozzá.

A film legnagyobb erénye az, hogy milyen mélyen foglalkozik az érzelmekkel, emberi kapcsolatokkal. Nem pusztán a párkapcsolat, szerelem és szex vonalon, hanem akár az empátia és a becsület témakörében is. Az amerikai filmektől megszokott, de más országokéban is megvillanó felületes megközelítés helyett itt végre igazi beledöglős érzelmekről van szó. Ráadásul olyan környezetbe helyezve, amelynek elemei külön-külön is kiverik az átlagnézőnél, az átlagpolgárnál a biztosítékot. Szükségünk van a konvencióktól való elszakadás képességére ahhoz, hogy átérezzük és megértsük ezt a filmet, és ne ragadjunk le benne valami apróságnál.
Csupa ellentétre épülnek a karakterek és a történet is. Gyilkolás és empátia, ellenségesség és barátság, bűn és becsület, magány és elfogadottság. Ugyanakkor lényegtelen apróságoknak számítanak a rassz- vagy nembeli különbözőségek, elmosódnak a határok. A Síró játék fő mondanivalója számomra valahol mégis abban rejlik, hogy az ember állhat bármilyen eszme mellé, választhat bármilyen utat, a saját személyiségét (a filmben: a vérét) akkor sem tudja levetkőzni.
Amikor filmekről írok, nem tudom, hogy miért, de szeretek hasonlítgatni. A Síró játékról pedig Almodovar világa vagy a Keserű méz fájdalma jutott eszembe elsőként. Remélem, ezzel sikerül sugallnom, kiknek érdemes megpróbálkozni a megnézésével, és nem riasztok el senkit, aki kedvelte volna.
(9/10, csodálatos film.)

Magyar címe: Síró játék.

1993-ban, amikor annyi Oscar-ra volt jelölve, ráadásként pedig a Boy George által énekelt betétdal felslágerült, már láttam ezt a filmet. Nem sokra emlékeztem belőle, arra viszont igen, hogy hatással volt rám. Most, 2011-ben újranéztem, és ismét levett a lábamról. Igaz, visszatekintve úgy gondolom, hogy 15-16 évesen, a 90-es évek eleji Magyarországon még csak misztikusnak tartottam, ma viszont már jóval érettebb vagyok hozzá.

A film legnagyobb erénye az, hogy milyen mélyen foglalkozik az érzelmekkel, emberi kapcsolatokkal. Nem pusztán a párkapcsolat, szerelem és szex vonalon, hanem akár az empátia és a becsület témakörében is. Az amerikai filmektől megszokott, de más országokéban is megvillanó felületes megközelítés helyett itt végre igazi beledöglős érzelmekről van szó. Ráadásul olyan környezetbe helyezve, amelynek elemei külön-külön is kiverik az átlagnézőnél, az átlagpolgárnál a biztosítékot. Szükségünk van a konvencióktól való elszakadás képességére ahhoz, hogy átérezzük és megértsük ezt a filmet, és ne ragadjunk le benne valami apróságnál.
Csupa ellentétre épülnek a karakterek és a történet is. Gyilkolás és empátia, ellenségesség és barátság, bűn és becsület, magány és elfogadottság. Ugyanakkor lényegtelen apróságoknak számítanak a rassz- vagy nembeli különbözőségek, elmosódnak a határok. A Síró játék fő mondanivalója számomra valahol mégis abban rejlik, hogy az ember állhat bármilyen eszme mellé, választhat bármilyen utat, a saját személyiségét (a filmben: a vérét) akkor sem tudja levetkőzni.
Amikor filmekről írok, nem tudom, hogy miért, de szeretek hasonlítgatni. A Síró játékról pedig Almodovar világa vagy a Keserű méz fájdalma jutott eszembe elsőként. Remélem, ezzel sikerül sugallnom, kiknek érdemes megpróbálkozni a megnézésével, és nem riasztok el senkit, aki kedvelte volna.
(9/10, csodálatos film.)

Magyar címe: Síró játék.

1993-ban, amikor annyi Oscar-ra volt jelölve, ráadásként pedig a Boy George által énekelt betétdal felslágerült, már láttam ezt a filmet. Nem sokra emlékeztem belőle, arra viszont igen, hogy hatással volt rám. Most, 2011-ben újranéztem, és ismét levett a lábamról. Igaz, visszatekintve úgy gondolom, hogy 15-16 évesen, a 90-es évek eleji Magyarországon még csak misztikusnak tartottam, ma viszont már jóval érettebb vagyok hozzá.

A film legnagyobb erénye az, hogy milyen mélyen foglalkozik az érzelmekkel, emberi kapcsolatokkal. Nem pusztán a párkapcsolat, szerelem és szex vonalon, hanem akár az empátia és a becsület témakörében is. Az amerikai filmektől megszokott, de más országokéban is megvillanó felületes megközelítés helyett itt végre igazi beledöglős érzelmekről van szó. Ráadásul olyan környezetbe helyezve, amelynek elemei külön-külön is kiverik az átlagnézőnél, az átlagpolgárnál a biztosítékot. Szükségünk van a konvencióktól való elszakadás képességére ahhoz, hogy átérezzük és megértsük ezt a filmet, és ne ragadjunk le benne valami apróságnál.
Csupa ellentétre épülnek a karakterek és a történet is. Gyilkolás és empátia, ellenségesség és barátság, bűn és becsület, magány és elfogadottság. Ugyanakkor lényegtelen apróságoknak számítanak a rassz- vagy nembeli különbözőségek, elmosódnak a határok. A Síró játék fő mondanivalója számomra valahol mégis abban rejlik, hogy az ember állhat bármilyen eszme mellé, választhat bármilyen utat, a saját személyiségét (a filmben: a vérét) akkor sem tudja levetkőzni.
Amikor filmekről írok, nem tudom, hogy miért, de szeretek hasonlítgatni. A Síró játékról pedig Almodovar világa vagy a Keserű méz fájdalma jutott eszembe elsőként. Remélem, ezzel sikerül sugallnom, kiknek érdemes megpróbálkozni a megnézésével, és nem riasztok el senkit, aki kedvelte volna.
(9/10, csodálatos film.)

Magyar címe: Síró játék.

1993-ban, amikor annyi Oscar-ra volt jelölve, ráadásként pedig a Boy George által énekelt betétdal felslágerült, már láttam ezt a filmet. Nem sokra emlékeztem belőle, arra viszont igen, hogy hatással volt rám. Most, 2011-ben újranéztem, és ismét levett a lábamról. Igaz, visszatekintve úgy gondolom, hogy 15-16 évesen, a 90-es évek eleji Magyarországon még csak misztikusnak tartottam, ma viszont már jóval érettebb vagyok hozzá.

A film legnagyobb erénye az, hogy milyen mélyen foglalkozik az érzelmekkel, emberi kapcsolatokkal. Nem pusztán a párkapcsolat, szerelem és szex vonalon, hanem akár az empátia és a becsület témakörében is. Az amerikai filmektől megszokott, de más országokéban is megvillanó felületes megközelítés helyett itt végre igazi beledöglős érzelmekről van szó. Ráadásul olyan környezetbe helyezve, amelynek elemei külön-külön is kiverik az átlagnézőnél, az átlagpolgárnál a biztosítékot. Szükségünk van a konvencióktól való elszakadás képességére ahhoz, hogy átérezzük és megértsük ezt a filmet, és ne ragadjunk le benne valami apróságnál.
Csupa ellentétre épülnek a karakterek és a történet is. Gyilkolás és empátia, ellenségesség és barátság, bűn és becsület, magány és elfogadottság. Ugyanakkor lényegtelen apróságoknak számítanak a rassz- vagy nembeli különbözőségek, elmosódnak a határok. A Síró játék fő mondanivalója számomra valahol mégis abban rejlik, hogy az ember állhat bármilyen eszme mellé, választhat bármilyen utat, a saját személyiségét (a filmben: a vérét) akkor sem tudja levetkőzni.
Amikor filmekről írok, nem tudom, hogy miért, de szeretek hasonlítgatni. A Síró játékról pedig Almodovar világa vagy a Keserű méz fájdalma jutott eszembe elsőként. Remélem, ezzel sikerül sugallnom, kiknek érdemes megpróbálkozni a megnézésével, és nem riasztok el senkit, aki kedvelte volna.
(9/10, csodálatos film.)