Húú, aktív nap, végre. Mit tesz, ha az ember nem alszik délig… Kávéházi beszélgetés Drissel, receptrendezgetés, majdnem nagytakarítás, főzés, és miegyéb. Az ismerőseim mindig hüledezve kérdezik, vajon mit eszik egy vegetáriánus, ha húst nem. Nos, én ma egyik kedvencemet, sült tonhalas brokkolit készítettem, mandulaszirmokkal. Isteni.
Portörlés közben észrevettem, hogy az egyik polc tele van Dris autómodelljeivel. Értékesek, szépek, de mégsem tarthatom őket a polcomon. Tüntetően kirakosgattam neki az íróasztalára. Szépen, rendezett sorokban. Remélem, nem sértődik meg, de az ilyen pasira utaló, ráadásul sosem használt dolgait el kell innen távolítania. Az új életemben nem lehet tele a lakásom az ő hobbijaira utaló cuccokkal.
Miközben a számítógépnél ülök, leggyakrabban a Launch rádiót hallgatom, nagyon klassz. Ez egy személyre szabható rádió az Interneten, ha bejelölöd, milyen zenei stílusokat szeretsz, vagy milyen előadókat, megpróbálja kitalálni az ízlésedet, és olyan számokat játszik sorozatosan, amik szerinte beleillenek ebbe a képbe. Te pedig az elhangzó dalokat értékelheted, hogy mennyire tetszettek. Ettől aztán még jobban fogja látni, hogy milyen az ízlésed. Egy óra után már egészen eltalálja. Én hónapok óta játszadozom vele, és nagyon elégedett vagyok, az általam is nehezen érthető, és még nehezebben megfogalmazható ízlésvilágomat szinte a legapróbb részletig kiismerte, jóformán csak olyan dalokat ad, amelyek nagy kedvenceim, illetve feldob ismeretlen zenéket, amelyekre az első pár taktus után beleszeretek. Ilyen rádió nincs is több, amelyik egyszerre játszik jazzt és popot, de még gyerekkorom kedvenceit is, mint pl. A-hát. Jó kis pajtás, igazi pszichiáter, elég néhány szó, és a lelkembe lát.
Tegnap éjjel adták a tévében az “Egy sorozatgyilkos naplója” című filmet. Már 8-9 évvel ezelőtt is láttam, de most sokkal nagyobb hatással volt rám. James Woods szájából elhangzik a mondat, amely szerint “azoknak az embereknek összegzései vagyunk, akikkel életünk során találkoztunk”. Oh, hát egy sorozatgyilkos mondja ki azt, ami kihúz a depresszióból? Milyen furcsa. Ez a bölcs gondolat ugyan nem váltja meg a világot, de sok mindent megmagyaráz, akkor is, ha csak azon kezdek gondolkodni, hogyan lehet, hogy ugyanolyannak születünk, mégis egyesekből bűnöző, míg másokból ártatlan felnőtt lesz, és hogy valóban a rácsok mögé zárás, és cudarul bánás-e a megoldása ennek a problémának. És akkor is, ha ezt a gondolatot kivetítem egy fiatal, szingli lány párkeresési dilemmáira, vagyis arra, hogy vajon a férfiak lesznek azért szemetek a nőkkel, mert az előző nők azok voltak velük, vagy fordítva, s miért válnak idővel őszintétlen, bizalmatlan emberekké azok, akik sokáig nem találják az igazit. A nők azt mondják, vigyázni kell a férfiakkal, mert szórakoznak, a férfiak meg azt, hogy vigyázni kell a nőkkel, mert csak játszanak, vagy éppen ellenkezőleg, rájuk akaszkodnak. Tulajdonképpen arról van szó, hogy új, szép reményű kapcsolatunkat büntetjük azért, mert a korábbi szerelmeink nem bántak méltón velünk? Jaj. Tehát a nőket a férfiak, a férfiakat a nők rontják el. Egy már nem tinikorban levő, de még őszinteséget és tiszta érzelmeket igénylő embernek milyen esélyei lehetnek? Ott vannak neki a még rontás előtt álló fiatal fiúcskák és leányok, de nekik meg nincs meg az a tapasztalatuk, amellyel el tudnák viselni egy kapcsolat kötöttségeit, nehéz időszakait, vagy amellyel örömet tudnának okozni, mondjuk az ágyban, “korosabb” partnerüknek. Választanunk kell tehát, hogy egy romlatlan ifjúval járunk-e, akit tanítanunk kell még, vagy egy tapasztalt, ám sebzett harmincassal? Rémes kilátások.
