A zenei ízlésem a felületes szemlélő számára nagyon szerteágazónak tűnhet. Pedig annyira nem is az. Sok műfajt szeretek, de mindegyikből az igényes, profi produkciót. Nálam fordítva történtek a dolgok, mint az megszokott. Tinikorom depressziós éveiben zárkóztam el a nagyon populáris zenéktől, s míg mások Take That-rajongók voltak, én olyan előadókat hallgattam, mint Björk, Sinead O'Connor vagy a Kimnowak. Amikor Dris hatására kilábaltam a depiből, kinyílt számomra a világ, a zenei is. Rájöttem, hogy a popzene egyáltalán nem szemét. Csak kétszer kell odanézni, hogy az ember észrevegye a gyémántokat. S nem feltétlenül ciki, ami vidám, és színes, és a szerelemről szól. Mostanában főleg popot vagy legalábbis populáris zenét hallgatok, mert élvezem ennek újdonságát. Ettől még nem felejtettem el a régi kedvenceimet, és értékeiket. Ahogy ebben a korban már illik, felfedeztem néhány jazzelőadót is magamnak, illetve bírom a jazz és drum-n-bass keverékét is, aminek nem tudom, mi a műfaji meghatározása, de pl. a Hotel Costes lemezek is ilyenek. De szeretem a hiperlaza, vérprofi rongylábjanit, Justin Timberlake-et is, vagy a baromi jó koncerteket adó United-ot. A legújabb kedvenceim között van Gáspár Laci, akit annak tükrében vizsgálok, hogy milyen volt kb. 1 évvel ezelőtt. Le a kalappal, sokat fejlődött, és igazán élvezetes, igényes popzenei albumot hozott össze. Bizonyára nem véletlen, hogy olyan neves zenészek adták hozzá a nevüket, mint Borlai Gergő vagy  Bársony Bálint. Varga Zsuzsáról már írtam, az ő világa nagyon közel áll hozzám. Jó ideje adta már a tévé a Rázd még! c. klipjét, amikor egyszer csak rájöttem, hogy igen, ez nekem jól esik. A lemezét azóta rongyosra hallgattam. Mostmár kiadhatná a következőt. :-) Uhh, annyi mindenki van még, akit meg kellene említeni. A Neo, az Anima, a Jamiroquai, Ágnes Vanilla, Morcheeba, ja, és a best: Depeche Mode! Az elmúlt hetekben Alanis Morrissette dala, az Eight Easy Steps mozgatott meg legjobban. Nagyon jó.