4 évvel ezelőttig nagy mozimán voltam. Abban az időben mindent láttam, amit csak vetítettek. Heti 3 mozizás volt a minimum. Utána sajnos a saját lábra állás és önálló háztartás oltárán feláldoztam ezt a hobbit, ráadásul Dris életembe való betörése gyökeresen megváltoztatta addigi szokásaimat. Most viszont ismét feltötöttem a Budapest Film kártyámat, és ezzel kifejeztem abbéli szándékomat, hogy zsinórban megnézzek egy rakás filmet.
A Közelebb cíművel kezdtem. (Azt hiszem, már láttam ennek egy művészibb, lassabb és európai változatát, de nem jut eszembe, mi volt a címe.) Közvetlenül a főcím után, az első képnél, amikor Natalie Portman vörösre festett haja megjelent a vásznon, már majdnem elbőgtem magam. (Azt hiszem, ilyenkor kell pszichiáterhez fordulni.) De végül egész jól bírtam, csak a végén lett picit nedves a pillám, ám sírásról egyáltalán nem beszélhetünk. Nem tudom, hogy lehet ez, vagy én válok érzéketlenné, vagy Hollywood gyengül a hatásvadászat terén.
Nem mondom el a sztorit, tudom, milyen rossz az, amikor valaki meg akarja nézni, és előre ellövik a lényeget. Inkább azon tanakodom, Jude Lawba vagy Natalie Portman-be szerettem-e bele inkább (persze csak képletesen), de ha jobban belegondolok, igazán egyikükbe sem. (Azért inkább Jude Law képet teszek ide.) A karakterek annyira fel vannak szerelve emberi hibákkal, gyarlóságokkal, hogy végül egyikükbe sem sikerült belezúgnom. Érdekes, hogy ez a film sem adott választ arra, amin a nálam 23 évvel idősebb István barátommal (ld. 2004. dec. 11-i bejegyzés) szoktunk vitatkozni. Vagyis hogy akit szeretünk, azzal őszinték legyünk vagy épp neki hazudjunk-e? A filmben mindkettőből kijut bőségesen, de azt senki nem állítja, hogy egyik jobb döntés lenne a másiknál. Sőt, valahol e mű kapcsán azt olvastam, mint általános megállapítás, hogy az idegenekkel őszinték vagyunk, a hozzánk legközelebb állóknak meg egyfolytában és szükségszerűen hazudunk. Hát, ezt a gondolatot nem tudom magaménak érezni, de ha a nagy többségre igaz, akkor ez egyrészt elszomorít, másrészt el kell fogadnom, mert különben belehal a lelkem. Én mindenesetre nem ezt az elvet követem. S hiszek benne, hogy az én utam a helyes.
