Nem gondoltam, hogy ma még írni fogok, de semmi értelmes nincs a tévében, péntek este meg amúgy használhatatlan vagyok bármire is, úgyhogy marad a netezés. Előbb elmesélem, mivel töltöttem a délutánt, aztán visszatérek az Interneten látottakra. Vallomáshegyek következnek majd.
Péntekenként korán végzek, és amióta jó idő is társul a szabad délutánomhoz, már szinte szertartásszerűen vetjük bele magunkat Drissel a város sűrűjébe. Előre szóltam, hogy ne engedjen vásárolni, mert már nagyon kiköltekeztem, és még a cipőt meg sem vettem. Ezen felbuzdulva olyan boltokba vitt, hogy csak lestem. Miért nem hamarabb...? Végigsétáltunk az Andrássy úton, ami már önmagában egy kínzás, mert tele van minimál-bútorokat és egyedi készítésű ruhákat áruló üzletekkel, persze számomra megfizethetetlenek. A fagyitól ragacsos kezemet (plusz a lecsöpögtetett farmeremet) letisztítottam az Erzsébet téri Gödör-park (mi a hivatalos neve?) tavában, majd egyetlen zebrán átsétálva betértünk a Kartell-be. A Kartell Shop-ban műanyag bútorokat lehet kapni, nagyon szépeket, a legtöbb olyan légies, hogy szinte nem is látszik. Korábban már kinéztem a kirakatban egy kis tárolószekrénykét, henger alakú, fehér, és tolóajtói vannak, nagyon jól néz ki. Most szerettem volna közelebbről is megtekinteni, és kiderült, hogy egy csomó variációban árulják még. Dris beleszerelmesedett a bolt közepén elhelyezett narancsszínű ülőgarnitúrába, úgyhogy amíg azt fotózgatta, addig én körülnéztem az üzletben. Ha lesz ilyesmire pénzem, megveszem azt a kis henger alakú tárolószekrényt, az előszobába pont jó lesz, valamint a nagy lámpákkal is szemezgetek, csak azt nem tudom, hogyan mutatna a szobámban. Ebben a hónapban már másodszor lepődök meg, milyen alapos és kedves kiszolgálásban van részünk. Évek óta nem tapasztaltam ilyesmit. Az eladó, amíg nézelődtünk, összeállított egy kis pakkot azoknak a termékeknek a katalógusából és árlistájából, amiket megcsodáltunk. Betette egy Kartell logós borítékba, és átadta nekünk. Kellemes érzéssel jöttünk ki a boltból. (Itt a kép, amit Dris készített, akit bővebben érdekel az üzlet termékpalettája, annak www.kartellshop.hu)

Innen aztán átsétáltunk az egyik, a Bazilika környékén lévő utcácskába, ahol Dris szeretett volna mutatni egy egyedi ruhákat áruló boltot, de amíg odafelé mentünk, belebotlottunk egy másik tök jó ruhaüzletbe is, ahol szintén nem tucatcuccokat árultak, és teljesen megfizethetőnek tűnt. Fegyelmeztem magam, nem vettem, sőt, nem is próbáltam fel semmit, de legközelebb ezekben kezdem a nézelődést, ha ruhavásárló körútra indulok. Aztán séta, séta, séta, végül a Fővám tér érintésével a Ráday utcában kötöttünk ki, ahol már farkas éhes voltam, s ezzel pénzköltési tilalom fogadalmam véget is ért. Padlizsánkrémes pirítóst ettem salátával, Dris bruschettát. Klassz délután volt, tele élménnyel, de pihentető is. Az sem zavart, hogy néha azon kaptam magunkat, kézenfogva sétálunk. Pedig nem vagyunk újra együtt, illetve napok óta filózunk ezen, hogy most mi is a helyzet. Jó együtt, de nem tudom azt mondani, hogy holtomiglan-holtodiglan, viszont ha nem tudom azt mondani, akkor meg félek bármit is mondani, nehogy ismét reményt keltsek, aztán csalódást okozzak. Ezt minden nap kismonológban előadom Drisnek, de kedd körül megdumáltuk, hogy nem analizáljuk a jelenlegi állapotot. Hagyjuk, legyen úgy minden, ahogy van, aztán majd meglátjuk, mi lesz. Na, ez szép mondat volt. Ha az újságíró-tanáraim látnák...
Dris ma a szüleinél alszik, kissé irónikusan megjegyezte, hogy meghitt családi környezetben elmélyültebben tudja gyászolni a pápát. Én meg az Internetre tapadtam. Elhatároztam, elolvasok mindent, amit hetek vagy hónapok óta halogatok. Kezdtem Ben blogjával, illetve annak archívumával. A legelső naplóba vésett heteiben leírja, hogyan ismerte fel saját homoszexualitását, és hogyan találta meg a párját, akivel azóta is együtt él. Tudtam, hogy érdekes olvasmány lesz, mert ez a téma engem mindig is foglalkoztatott, de hogy ennyire meg fog érinteni, azt nem is sejtettem. Ha Ben utólag elolvasná, biztosan sok felesleges részt találna benne, és meghúzná a szöveget, szóval nem egy kalandregény, de pont attól olyan átélhető, hogy nem úgy fogalmazta meg, mint egy vérprofi író. Megdöbbentő, mennyi mindenben magamra ismertem egy fiatal fiú coming out-jának leírása kapcsán, ugyanis nekem is volt egy (elég hosszan tartó) időszakom, amikor azt kutattam, vajon leszbikus vagyok-e. Hosszú ideig figyeltem magam, és ma már tudom, hogy nem vagyok az, de azt sem lehet állítani, hogy hidegen hagynának a nők. Nem tudom, mivel lehet magyarázni ezt, mert konkrét szexuális vonzalmat nem érzek irántuk, a pasik iránt viszont igen, bár meg kell hagyni, elég kevesen tudnak megmozgatni bennem valamit. Nem az irányultságom, hanem inkább a pocsék felhozatal miatt. A szerelmet, a szexet, a kapcsolatot, a családalapítást, a jövőt mindig is fütyisekkel képzeltem el. De volt több időszakom, amikor úgy gondoltam, ki kellene próbálnom nővel is. Álnéven, az Internet gyorsaságát, tágasságát és titokzatosságát kihasználva próbáltam puhatolózni, hogyan kóstolhatnék bele ebbe a merőben új, izgalmasnak tűnő világba. Lelkesedésem egészen addig tartott, amíg olyanokba botlottam, akik marhára nem tetszettek, vagy kiderült, hogy csak szórakoznak, sőt, leggyakrabban nem is azok, akiknek kiadják magukat. Aztán egy közös ismerős összekapcsolt a chaten egy kétgyermekes anyával, aki érdekes módon velem egy idős, de egész más élete van, mint nekem. Férjnél van 1000 éve, imádják egymást, és főállású családanya. Beszélgettünk mindenféléről, bár nem tudtunk igazán belemerülni, a csaj nagyon "egyszerű" gondolkodású volt, ha találtunk is közös témát, csupa butaságot mondott. A hangsúly azonban nem ezen volt, mert tudtuk, azért hozott minket össze cyberbarátunk, mert mindketten szeretnénk kipróbálni egyszer a saját nemünkkel is. Ő nagyon komolyan gondolta, úgyhogy haladtak az események. Cseréltünk képet. Egy kimondottan ápolt, nagyon helyes, mosolygós, szépen gömbölyded lány volt, s nagyon tetszett, hogy nem pózolt, vagy ilyesmi. Egy teljesen szerethető fiatal nő képét láttam. És akkor jöttem rá, hogy ez az egész írtózatosan távol áll tőlem. Akkor, amikor egy olyan nő volt elérhető távolságban, akin nem láttam kivetnivalót, tehát nem voltak kifogások, ráébredtem, hogy csak a kíváncsiságom hajtott, és nem vagyok képes ennél több lépést megtenni. Amióta ez történt, nem kutatom már lelkemnek ezt a részét, s a férfiakkal is sokkal jobban tudom érezni magam. Közvetlenül ezután volt egy elég értéktelen, és nem túl hosszú kapcsolatom egy pasival, akivel eszméletlen volt a szex. S megértettem, hogy az eddigi barátaim minden hibája ellenére a férfiak között fogom megtalálni a nekem való társat.
Ne kérdezzétek, hogy ezt most miért meséltem el, mert fogalmam sincs. Ben (Benny-bubu :) ) a "hibás", kellett neki olyan őszintén leírnia mindent...