Mondom
Anyámnak, hogy sok a meló, csak a lényeget mondja, azt ne ismételje el,
amit már öcsémtől is hallottam, főleg ne maratoni sztoriba ágyazva. De
ő csak mondja a magáét, mondja, mondja. Előttem egy rakás statisztika,
amit még ma kell letölteni, kitölteni, aláíratni, másolni, eljuttatni.
De ő mondja, hogy öcsém barátnője milyen rendi, mert bevásárolt, bele
akar szállni a rezsibe, és kitakarította a fél lakást, mármint Anyámét.
Aztán elkezdi az anyagi helyzetét, amire mindig mondom, hogy tudnám
több pénzzel támogatni, de tiltakozik, mint általában. Aztán kiderül,
hogy öcsém, aki nem keres rosszul, elég lightosan járul csak hozzá az
otthoni költségekhez, ami durva, mert sokkal jobban keres nálam, ha
valaki, hát ő támogathatná az édesanyját. Ha én kevesebb fizuból, külön
háztartásban tudom, akkor ő is. Bátorítom Anyut, hogy beszéljen vele, a
rezsit két ember produkálja, fizesse is kettő, mert bár tény, hogy
elköltjük a világ összes pénzét is, ha arról van szó, de azért az az
alap, hogyha jut minden vacakságra, akkor az édesanyánk ne éljen
rosszul. Ha Anyu nem tud elmenni a barátaival egy hétvégére, mert nincs
rá lóvéja, mi meg szoli, ruci, minden, akkor ott baj van. Erre azt
mondta, szeret. Életemben talán először. Hát, ezt is megéltem.
