Caramel rulez! Pély Barna meg sírt. Nincs különösebb bajom Palcsó Tamással, én is úgy gondoltam, hogy be kell jutnia a vígaszágról a 10 legjobb közé, de aztán sorra estek ki a nála sokkal jobbak, így a végére már nem tudtam igazán kedvelni. Caramel és Palcsó együtt az Aréna színpadán, elég groteszk. És van igazság. A zsűri és a közönség ízlése mégsem különbözik annyira. Bár meggyőződésem, hogy az első 3-nak attól függetlenül, hogy ki nyer, lesz lemeze, mégis nagyon drukkoltam Caramel győzelmének. A lakás és a kocsi miatt. Igen. Még sosem volt olyan, hogy egy efféle célért 3 sms-t is képes legyek küldeni. Most megtettem, és jól esett. 600 Ft-om fekszik abban a kégliben. :) Vannak emberek, akik nincsenek hozzászokva a sikerhez, mert olyan életet kénytelenek élni, amiben soha nem éri őket sikerélmény. Úgy gondolom, Caramel élete is ilyen volt eddig, és erre ő is tett utalásokat. Ha mást nem, legalább 1 jó napot szereztünk neki. De remélem, hogy többet is. Na, abbahagyom a szentimentalizmust.
Még annyit tennék hozzá, hogy ahogy ma együtt láttam megint a 10 Megasztár-jelöltet, és ráadásul egy ilyen hatalmas színpadon, sok ezer ember előtt léptek fel, alaposan megfigyeltem mindegyiküket, s továbbra is úgy gondolom, Bálint Ádám felel meg leginkább a megasztár fogalmának, de ezt már mondhatom, tök mindegy.