A tábláimnak sikerei voltak, nekem meg egy jó, de fárasztó napom. Dris egy laza szerszámitthonhagyással rávett, hogy menjek ki a szabadba, azaz vigyem utána a cuccost. A Mozaik utcánál gyalogolva, majd átcaplatva a Hajógyári-szigetre vezető hídon már éreztem, ez kellett nekem, fák, "friss" levegő, napfény, és emberek. A Hajógyári-szigeten egy nagy cég (nem akarom reklámozni) gyermekrendezvényt tart hétvégenként. Vittem a szerszámot Drisnek, aztán ott is ragadtam. Eszméletlen aranyosak ezek a kisfiúk és kislányok. Eléggé vágyom már egy porontyra, de még elég távol állok a projekt megvalósításától. Azért fejben már nevelek. Mindig figyelem, ki hogyan bánik a gyerekével, és meg kell, hogy mondjam, siralmas az összkép. Egy anyuka konkrétan cikizte a saját fiát, amiért az a fehér, fekete és neon rózsaszín versenyautók közül az utóbbit szerette volna kipróbálni. Egy másik majdnem megpofozta a kölykét, mert az nem tudott egyenesen menni a távirányítós autóval, csak kicsit bizonytalan cikkcakkban, aztán amikor a gyerek átadta anyukának az irányítást, ő még sokkal bénább volt. Általánosságban az a meglátásom, hogy a gyerekek fegyelmezettek, kedvesek, illedelmesek, míg szüleik tolakodóak, pofátlanok, udvariatlanok, sőt, egyenesen bunkón tudnak viselkedni. Tisztelet a kivételnek. Egész nap üvöltöznek a gyerekkel, rángatják jobbra-balra, ezt ne csináld, azt ne csináld, de ha a kölyök éppen egy másfél milliós eszközt igyekszik apró darabokra zúzni, vagy csak poénból összekarcolni, anyuka éppen nem tartja fontosnak rászólni. Hiszen nem az ő tulajdonuk a gép, mit érdekli őt. Mindezek ellenére nincs ok panaszra, remek nap volt a tegnapi, úgy elfáradtam, hogy csak na. Este azért elvonszoltuk magunkat egy könnyű vacsira a Marzano Pizzériába, a kedvencemmel, fokhagymás diós spenótos pizzával koronáztam meg a napot.