Visszatérve még egy kicsit a gyermek nemének megválasztásához: ma reggel a Mokka vendége volt két szakértő, akik felhívták a figyelmet arra az eddig elhallgatott tényre, hogy az orvostudomány mai állása szerint a gyermek nemét 100 %-osan nem lehet megrendelni, csak az X vagy Y kromoszómák sűrítésével a fiú vagy lány születésének esélyét lehet növelni. Így simán előfordulhat, hogy pl. 3 lány gyermekük után a szülők elvetettek egy rakás gyereket, aztán az új törvény adta lehetőségek miatt mégis vállaltak egy negyedik csemetét, befizették a lóvét egy kisfiúra, ám nem a 80%, hanem a maradék 20 jött be, és ismét lányuk született. Azt meg ugye nem akartak még egyet. Nem nehéz kitalálni, mennyire fogja ezt a gyerek is érezni. És még egy cikket linkelek az Index mai híreiből.