Bécs 6.:
Naná, hogy az utazásra való készülődésnél épp a betegségemről feledkeztem meg, s naná, hogy a vonat légkondija kikészítette a hátamat. Az első bécsi éjszaka után arra ébredtem, hogy alig bírok felülni, minden apró mozdulat eszméletlen fájdalmakkal jár. A sarkon találtunk egy gyógyszertárat, amelyben meglepetésünkre egy kb. 2 méter magas, Michael Jordan szerű fekete férfi állt a pult mögött. Persze beszélt angolul, úgyhogy elmakogtam, mi fáj és hol, meg hogy heavy the mascular in my nack, és rögtön vágta, mi kell nekem. Majdnem 10 euróba került a spray, amit adott, de csodaszer volt, pár perc múlva nyomát sem éreztem a fájdalomnak, tudtam tovább élvezni a nyaralást.
Amúgy úgy tűnik, teljes értékű tagjai az osztrák társadalomnak a mindenféle színes bőrű emberek, indiai, sárga és fekete bőrű emberek dolgoznak mindenfelé, ugyanolyan számban, mint a fehérek. Láttunk az utcán egy óvodás csoportot, közöttük is nagyjából egyenlően oszlottak el a különböző származású gyerekek. Egy pillanatra elmerengtem, mennyivel toleránsabbak lesznek majd ők, ha felnőnek, mint a magyarok.
S még egy érdekesség: a Mariahilferen, egy áruház előtt tüntettek az állatvédők, elég erőteljesen nyomták, zengett az egész utca. Az áruházban bundákat árulnak, gondolom, elég durva lehet úgy megvenni egy ilyen kabátot, hogy közben azt hallod a pénztárnál, hogy az utcán üvöltik, hány állat halt meg azért a darabért. Sokkolóan hatott, hogy az állatvédők nem csak transzparensekkel és hangszórókkal vonultak ki, hanem letették a járdára egy fából készített megnyúzott állat modelljét is.