- szerkesztés alatt -

Antibaby naplója 2004-2013

Antibaby naplója 2004-2013

2005. szeptember 15. - Antibaby

Ezt a blogot akkor találtam, amikor elindult. Gondoltam, várok egy kicsit, mi sül ki belőle. Először nem is nagyon hittem el, hogy egy 69 éves "néni" blogot vezet. Vártam, mikor lepleződik le a csalás. Most már elég sok a bejegyzés, úgyhogy kezd kialakulni a kép róla. Egyre kevésbé hiszem, hogy kamu. Sajnálom, hogy nincs se e-mail címe, sem hozzászólási lehetőség, pedig néha úgy belekotyognék. Arra jöttem rá a blogja olvasása közben, hogy sokkal türelmesebb lennék az idős emberekkel, hogyha leírnák, nem pedig elmondanák, amit szeretnének. (Ez a mondat visszaolvasva rosszmájúnak tűnik, pedig nem annak szántam.)
Mint minden idős ember, ő is gyakran emlegeti az egykori és a mostani árakat (mintha csak így egyszerűen össze lehetne hasonlítani őket), nála a kolbász az egység. :) Azt gondolom, hogy a jelenlegi nyugdíja nem lehet túl magas, de ha mindenképpen hasonlítgatni akarunk, és mondjuk az ő általa megadott, fiatalkori keresetét vesszük (740 Ft), és egységnek a gombóc fagyit (1 Ft) tekintjük, akkor a mostani átlagkeresetből azért jóval többet lehet nyalni. Arról nem is beszélve, hogy most mennyivel több íz közül válogathatunk.

A bejegyzés trackback címe:

https://antibaby2004-2013.blog.hu/api/trackback/id/tr326819769

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása