Megfordult a fejemben, hogy idemásolom valamelyik témába vágó weboldalról vagy a Thomas Schaffer könyvből a leírást, de aztán rájöttem, hogy amíg csak azokat olvastam, egyáltalán nem értettem, miről van szó. Egy valóságtól elrugaszkodott baromságnak tűnt akkoriban az egész, nem értettem a lényegét. Megpróbálom inkább saját szavaimmal elmondani, hátha így közérthetőbb (mondom ezt nagyképűen). A kontroll, és a további információszerzés kedvéért íme a Hellinger Intézet weboldala.
Tehát az elmélet szerint az ember, akár tud róla, akár nem, egy ún. rend egyik eleme, amely elemnek megvan a pontosan meghatározott helye. Ez azt jelenti, hogy a családban meghatározott helye van minden személynek, függetlenül attól, hogy tudunk-e a létezéséről, vagy sem. Sőt, a meg nem született vagy korán meghalt családtagok, és a szüleink korábbi fontos kötődései is a hatással vannak a család tagjaira. Ha valami miatt nem a helyeden vagy, akkor kezdődnek a gondjaid. Két dolog jutott eszembe, amikor ezt hallgattam. Az egyik, hogy kicsit úgy kell elképzelni a szitut, mint az állatvilágban, ahol a kultúrális nyomás, a nevelés és a gondolkodás helyett az energiák és az ösztönök irányítják a családokat. Ott a világ legtermészetesebb dolga, hogy a kölyök a kicsi, a szülő meg a nagy, s még sosem hallottam róla, hogy náluk ez a rend felborult volna. S akkor itt a másik dolog, ami eszembe jutott, s amivel remekül be lehet mutatni, miről is van szó. Amikor elkezdtem tudni az eszemet, és már felelős gondolkodásba kezdtem, Anyukám addigra már egyedül nevelt minket az öcsémmel, és rengeteget dolgozott, utána mindig ideges volt, vagy hulla fáradt, aztán jöttek a betegségei, majd az alkohol, és én közben alaposan felörlődtem. Mindig is úgy éreztem, hogy én majd megmentem, és észrevétlenül elkezdtem szülőként viselkedni az egyre inkább gyerekként gyámolításra szoruló Anyukámmal szemben. Folyamatosan úgy csináltam, mintha rajtam múlna, hogy Anyut nagy baj éri-e. Vagyis, felborult a rend, mindketten olyan szerepet vállaltunk magunkra, amit nem tudunk ellátni. A Hellinger elmélet szerint egy "kisebb" családtag adhat ételt, italt, fedelet a nagyobbnak, de a lelki, az egészségi állapotát nem tudja megváltoztatni, nem tud helyette fontos kérdésekben döntést hozni, és nem is szabad beleszólnia azokba a dolgokba, ami nem az ő problémája. Hogy más példákat mondjak, egy eltitkolt testvér miatt az egyik gyermek folyamatosan rossz helyen van a család rendjében, azt hiszi, hogy mondjuk ő a második, holott ő a harmadik gyermek. Talán sosem fog rájönni, de mindig is lesz valami megoldatlan problémja.
A családfelállítás tehát ezt a rendet teszi helyre, ha bebizonyosodik, hogy az felborult. Amit most le fogok írni, azt nem értem, hogyan működik, de működik. A felállítás vezetőjének nem volt sem varázspálca a kezében, se nem próbált minket hipnotizálni. Az egész teljesen gördülékenyen, és magától értetődően ment előre. Hogy éppen kinek a családfelállítása következik, az egyszerűen kiválasztódik, mert mindig van valaki, aki úgy érzi, most jött el az ő ideje. Akkor elmondja kb. 2 mondatban, hogy milyen problémával jött el a csoportba. Mondjuk magánéleti, szexuális, karrierépítési, stb. Aztán felvázolja, hogy milyen tagjai vannak a családjának, és kinek volt nehéz sorsa. A nehéz sors alatt nem szegénységet vagy ilyesmit kell érteni, hanem mondjuk öngyilkosságot, fontos balesetet, korai halált, szülésben való elhalálozást, ilyesmit. Nem szabad viszont semmit sem mondani a családtagok személyiségéről, hogy ki kedves, ki nem az, ki hol volt katona, vagy milyen tanuló volt az iskolában, ezeknek semmi közük a családfelállításhoz, és csak félrevihetik az egészet. Ha az illető elmondta, mi a problémája és kik a családjának a tagjai, akkor kiválasztja a jelenlevők közül, hogy ki kit testesítsen meg, és azokat minden gondolkodás és előre eltervezés nélkül elrendezi a terem közepén. Saját maga szerepére is választ valakit, és őt is elrendezi a térben. A családtagokat megtestesítő résztvevőknek nem kell semmit sem eljátszaniuk, csak hagyják, hogy átérezzék az energiát, ami áramlik a szereplők között. Többük néhány másodperc után késztetést fog érezni, hogy elmozduljon valamerre.
Itt el kell mesélnem a saját első tapasztalatomat. Feszülten mentem az első délutánon, és már amikor a csoport vezetője azt mondta: "Sziasztok. Mindenki benne van a tegeződésben?", már akkor elkezdtek folyni a könnyeim, és tulajdonképpen egész délután sírtam. De amikor egy lány megkért, hogy a családja felállításánál testesítsem meg őt, odaálltam a helyére, és egyszerre eltűntek a könnyeim, és fülig ért a szám. A lelkem megnyugodott. Egy másik esetben meg rosszul lettem. Egy evési kényszeres lányt testesítettem meg, és amikor a szüleire néztem, erős émelygés fogott el. Kívülállóként fura látni, hogy valaki sírásban tör ki csak azért, mert odaállt egy helyre, de saját bőrömön tapasztaltam, hogy nem színjátékról van szó. Tulajdonképpen mindenki sírt. A többiek családfelállítása is megérinti az ülve maradókat, de amikor benne vagy akár máséban, akár a sajátodban, az az igazi élmény. Folytatás a következő bejegyzésben.