Egyszer, s mindenkorra véget ért a pazar, new yorki harmincas szinglik története. Ma adta az utolsó részt az HBO. Mélységesen csalódott vagyok a befejezést illetően. Tudtam, hogy mi lesz a vége, mert egyszer már óvatlanul elolvastam egy Index.hu hírben. De hogy ilyen erőltetett módon csinálják meg, az váratlanul ért, főleg, hogy az utolsó évadban több részben is felfedeztem a megszokottnál mélyebb mondanivalót, vagyis nagy aha-élményeim voltak, erre az utolsó epizód egy idétlen, kapkodós alkotás lett, kicsit olyan érzésem van, hogy maradt még 10 résznyi forgatókönyv, de a stáb már inkább ment volna nyaralni, úgyhogy gyorsan leforgatták és összevágták egy részbe a végét. Sajnálom. Nagyon bírtam ezt a sorozatot. Egy csomó részt annyiszor láttam, ahányszor csak adta valamelyik csatorna. Bizonyos évadokat szinte kívülről tudtunk, merthogy Dris is nagy rajongó.
Ha nosztalgiázni szeretnék az elmúlt 4 évemből, akkor majd nézegetem a klassz rucis, és az emlékezetes jeleneteket felidéző képeket. A Szex és New York azonban sokkal több ennél, laza, szórakoztató, szabadszájú, színes. De ami a legfontosabb, nagyon eszesen vágja az arcunkba az élet, főleg a férfi-nő kapcsolat nagy igazságait. És érdekes módon nem közhelyeket. Hiányozni fog.