Feltöltöttem a blográdiómba 4 új számot, és terveim szerint minden nap fel fogok tenni továbbiakat. Amíg a készlet tart. Továbbra is azt lehet majd észrevenni, hogy az ízlésem skatulyáktól független, színes, szerteágazó. Egy közös van bennük: az én értékrendem szerint mind minőségi produkció, ezért vagy azért. A jazztől a fiúegyüttesekig a zene szinte minden területén találok olyat, amit kimondottan kedvelek.
Elsorolom, melyik az az 4 dal, amit most töltöttem fel, és hogy miért élveznek éppen ezek elsőbbséget a többivel szemben.

Alanis Morissette: Crazy + Seal: Crazy
A Seal féle Crazy szerintem etalon. Seallel kapcsolatban amúgy is meggyőződésem, hogy ha nem lenne fekete, semmivel sem csekélyebb mítosz lengené körül, mint a leg-leg-leg George Michaelt. A Crazy különösen jó száma, letisztult, csendes, de feszültséggel teli, lüktető. A feldolgozásokkal meg sokszor az a bajom, hogy vagy rosszabbak, mint az eredeti, vagy csak fogja az előadó a dalt, és elénekli, akkor meg minek hozzányúlni. Azt szeretem, amikor a dal újragondolása alatt valóban egy új érzésvilág, egy merőben új darab születik. Alanis Morissette Crazy-je bátor vállalkozás, egy más stílusba emeli át a dalt, és az így keletkezett új darab számomra semmivel sem marad le Seal-étől.
Varga Zsuzsa: A lányok másra várnak
Varga Zsuzsa első szólólemeze nagy élmény volt számomra, azt hiszem, ez a zene áll legközelebb hozzám, legalábbis most, és legalábbis azok közül, amiket hallottam. Legfrissebb dala pedig abszolút világszínvonalat képvisel, a hozzá készített klipről pedig már áradoztam a minap itt a blogban is. Sajnos van valami bibi a fájllal, minden lejátszóprogrammal máshol akad, de azért a nagy része élvezhető.
Belga: Szerelmes vagyok
Ez kész! Nem tudok mit mondani. Megfejthetetlen számomra, honnan jön ez a sok baromság Belgáéknál. Na, azért van tippem. Ez a szám is olyan, hogy legszívesebben a klipjét is idelinkelném, ha lenne rá mód.