Puzzle-öztünk reggel 6-ig. Akkor már olyan voltam, akár egy hulla. Falfehér, fekete foltokkal a szemem körül, és szédültem az álmosságtól. Az 1000 darabos puzzle 80%-át összeraktuk. Dris életébe először állt neki ilyennek. Az elején még folyton azon járt az esze, hogyan lehetne számítógépes úton pillanatok alatt elérni a célt, vagyis összerakni a képet, de aztán ráérzett a lényegére, és utána már nagyon élvezte. Korábban mindig hülyének nézett, hogy én szeretek ezzel bíbelődni. Hát persze, hiszen nem értette, csak ész nélkül próbálta beerőltetni a lyukakba az első keze ügyébe kerülő képrészletet. Kellett volna látni azt az örömteli arcot, amelyet az első sikerélményei láttán vágott. Koncepciót dolgozott ki, hogyan fogunk haladni, és kézbe vette az irányítást. Jól állt neki.