Elég kétségbeejtő a helyzetem a napokban, szerda dél óta csak csipegetek, egyszerűen nincs étvágyam. Az első napon ki jött belőlem minden, úgyhogy az indokolt, de azóta sem bírok enni normálisan. Még kekszet vagy héjában főtt burgonyát sem. Néhány falat után falhoz tudnám vágni a tányért. Elvonszoltam magam azért a masszőrhöz, mert a kényeztetés nem maradhat ki. És nem bántam meg. Abban a fél órában valóban jól éreztem magam. Ráadásul olyan jókat tudok vele beszélgetni... Munkahelyi jófej szobatársnőm ajánlására belekezdtem a Mit keresett Isten a nappalimban c. könyvbe, és mivel a masszőr folyosóján is láttam, hogy árulják, gondoltam, szóba hozom. Még csak a második fejezetnél járok, tehát nem tudok véleményt mondani, de mivel a hasonló témájú könyveket gyerekkorom óta szívom magamba, volt miről dumálni. Akinek eddig elmeséltem, hogy milyen könyveket olvasok, mióta ismerem a betűket, mind nagyon furcsán reagált erre a hírre. Sokan nagyképűségnek tartják, mások egyenesen őrültségnek, hogy a detektívregények és a romantikus könyvek nem kötnek le annyira, mint a pszichológiai, filozófiai eszmefuttatások. Így visszagondolta tényleg nem szokványos, hogy valaki 15 évesen nem diszkóba jár, hanem Erich Fromm könyveit bújja, és Richard Bach afforizmáit gyűjti össze egy kis kapcsos könyvbe... A legfurább az, hogy az alapvetően koridegen gondolkodásomhoz még véletlenek sora csapódott, és így lett végülis a sok érdekes élményből egy hatalmas káosz. Először is volt egy tanárnőm, akinek csüngtem a szavain. Sajnos ő, ahogy minden más tanárom is, utált engem, ugyanis nem érdekelt a tantárgya, történetesen a történelem. Azon kívül viszont csupa olyat mutatott az osztályunknak, ami nagyon nekem való, de ő akkor már leírt engem. A mai napig sem tudja, hogy az általa levetített filmek és ajánlott könyvek sokat segítettek a személyiség-fejlődésemben, a kulturálódásomban. Aztán közvetlenül érettségi után, az első nyáron összeakadtam egy magát remetének mondó figurával. Nem írtam még erről? Megérdemelne talán egy kisregényt is a sztori. Röviden annyit tudok mondani róla, hogy amennyire ezt egy európai ország fővárosában meg lehet valósítani, minimálisra csökkentette a "világi" dolgok számát maga körül. Vagy hogy is mondjam: a feleslegeseket. Amik neki annak tűntek. Eszméletlen kevés pénzből tartotta fent magát, nem volt porszívója, tévéje, mosógépe, hűtője. Ruhája is csak kettő, egy téli és egy nyári. Voltak viszont borzasztó érdekes gondolatai, könyvei, és rettentő fura világképe. S nem ám egy hosszú szakállú, ráncos bőrű, szottyadt testű ürgét kell elképzelni. Napjait a folyamatos fizikai és szellemi fejlődésnek szentelte. Az előbbi rögtön látszott rajta, úgy nézett ki, mint egy szupermodell. A nők szája többször tátva maradt, úgy, ahogy mondom. Én meg hónapokig mászkáltam vele a természetben, főleg nudizni. Most, 11 évvel később sokszor úgy gondolom, hogy egy csomó kérdést nem tettem fel neki, amit fel kellett volna, csak hát 18 évesen még nem gondoltam, hogy az fontos lehet. De azt is tudom, hogy ha mostanában találkoznék vele, már nem lennék olyan közvetlen és nyitott rá, mint akkor, ártatlan, naív fejjel. Elrontott a világ, vagy mi.
Te jó ég, hogy jutottam ehhez a témához a masszőrtől??? Ja, hogy ő nemcsak nem akadt ki azon, hogy ilyen témájú könyveket olvastam, hanem majd' kiugrott a bőréből. Szerintem először azt hitte, hogy csak úgy mondom, de ahogy elkezdtünk beszélgetni, rájött, hogy tényleg ismerem a felsorolt műveket. Teljesen oda volt, meg vissza. Azt állította, ismeri az épp olvasás alatt álló könyv (Mit keresett Isten a nappalimban) főszereplőjét, amit meg én nem nagyon hittem. Legalábbis furának tűnik. De végülis miért ne ismerhetné?
Ha kiolvastam, majd beszámolok róla.