Megígértem, hogy a hozzászólásokra reagálva is írok egy postot. Az egyik szemem sír, a másik nevet, mert amit Norbi beírt, olyasmire vágytam már jó ideje. Hosszú, tartalmas, értelmes hozzászólás, látszik, hogy komolyan elgondolkodott a műsorban hallottakon. Ez már eleve nagyon klassz, és ezért nevet az egyik szemem. A másiknak meg az a baja, hogy miután a kommentet olvastam, s újra belehallgattam a beszélgetésbe, háááátttt... kissé torz képet ad rólam, és nem csoda, hogy Norbi azt a következtetést vonta le, amit.  Hadd fűzzek egy-egy gondolatához néhány mondatot!
1. Tény, hogy az izgalom és az idő rövidsége miatt kapkodós voltam a rádióban, és tartottam is tőle, hogy néhány dolog félreérthető lesz. Ilyen az is, amikor azt mondtam, hogy akit ismerek, mind boldogtalan, pedig szinte mindene megvan. Szerintem ezt a műsorvezető is és én is máshogy értettük, mint ahogy átjött. Egyrészt úgy fogalmaztam, hogy minden második héten boldog vagyok, ami azt jelenti, hogy nyilván nem tudok ilyen körülmények között folyamatosan egyik rózsaszín felhőről a másikra ugrándozni, de azért értékelem az apró és a nagyobb örömöket is az életemben, és sokszor még boldogságot is érzek. Napról napra elégedettebb vagyok, ez tény. És a környezetemben levőket sem úgy kell elképzelni, hogy a milliós bundájukban kiszállnak a sportkocsiból a golf klub előtt, de közben nem boldogok, hanem azt akartam (talán mondhatom, hogy akartuk) sugallni, hogy mások is hasonló problémákkal küzdenek, mint amikkel én, csak én kimondom, divatos szóval élve "bevállalom", a velem egykorú, ugyanúgy nem meseszerű élettel rendelkező ismerőseim viszont nem annyira. Nem őket bántva ezzel, hanem az én nyíltságomat, szókimondásomat hangsúlyozva mondom ezt.
2. Norbi azt írja: "Milyen magányos lehetsz!" Paaffff, ez tényleg megrengetett. A műsor alapján talán ez jön át, de a blog biztosan nem ezt támasztja alá. Körülöttem állandóan zajlik az élet, "központi" figura vagyok az életem sok kisszínpadán. Vannak barátaim, nem lehetne ugyan Dunát rekeszteni velük, de van 3-4 ember, akire számíthatok, akikkel kölcsönösen megértjük egymás gondjait, örömeit. Rien, Dris, Zsuzska, öcsém, LT, munkahelyi szobatársnő (akinek még nem találtam blogbeli nevet) mind-mind fontos, megbízható pontok az életemben. Magányról tehát nincs szó, csupán egy dolog hiányzik nagyon, az édesanyám szeretete. Azok a dolgok, amiket nem lehet más kapcsolatokkal pótolni. A szülői büszkeség, a megértés, a támogatás (lelki), és egy cseppnyi önzetlenség. Azok a dolgok, amelyek gyerekkorom óta nem a megfelelő mederben folytak. Például az az alapvető szülői hozzáállás - hogy csak egy közepes jelentősségű ügyet említsek -, amikor sok évi tesitanári fizikális terror után bátorkodtam szólni otthon, hogy én nem merek többé tesiórára menni, mert a tanár meg fog ölni engem vagy az osztálytársaim valamelyikét, és erre a féltő anyai gondoskodás keretében még én voltam leszidva, hogy mit képzelek magamról, mit hazudozok, stb. Felnőtt koromban elsők között ezt az esetet hoztam fel Anyámnak egy közeledési, és mindent tisztázási próbálkozás során, amire azt az ingerült hangvételű választ kaptam, hogy ne őt okoljam, hanem menjek, keressem meg azt a tanárt, és rendezzem le vele én magam. Mondtam neki, hogy a tanár már meghalt, de a sérelem életem végéig bennem lesz, amiért az Anyukám nem állt ki mellettem. Erre megint én voltam a világ legnagyobb bunkója, mert egy halott emberről mondok rosszakat. Szóval nem vagyok magányos. Csak ez hiányzik az életemből.
Mindezek ellenére nagyon örültem a hozzászólásnak.
3. Ez már nem a fent említett bejegyzéshez kapcsolódik, hanem néhány e-mailben érkezett felvetésre is ki szeretnék térni. A rádiós beszélgetés nem azért keringett az Antibaby név jelentése, a Drissel való kapcsolatom és hasonlók körül, mert más nem lenne fontosabb. Hanem azért, mert - és lehet, hogy ezt elmulasztottam leírni korábban - ez a műsorsorozat a párkapcsolatokkal foglalkozik, a női-férfi egymásra hatás körül felmerülő kérdéseket cincálgatja. Szerény véleményem szerint meglehetősen izgalmasan és alaposan.
4. A műsorban is elhangzott néhány olyan dolog, ami nem egészen úgy van, de csak utólag jöttem rá, hogy a szavakon mást értettem én, és mást a hallgató. Például a végén arra futott ki az egész, hogy én csak az Interneten vagyok képes ismerkedni. Pedig ez nincs így. Az ismerőseim kb. 99%-át nem onnan szedtem össze. Az viszont tény, hogy diszkóban még nem találtam sem jóbarátra, sem szerelemre. Lehet ott egyáltalán? Elképzelhető, de nekem az ilyesmihez beszélgetés kell, nem tánc, ivás, és egymás puszta nézegetése. A másik, hogy nyilván nem az Dris fő erénye, hogy lehet vele ruhát vásárolni. De olyan nehéz megfogalmazni, kiben mit szeret az ember. Egyszerűen szereti, és kész.
Huhh, bocs, hogy ilyen hosszúra nyújtottam, de a fentieket el szerettem volna mondani.