Húú, végre fent van az ex is az iwiw-en. Elég gyakran rákerestem, vártam, hogy mikor regisztrál, mert kíváncsi vagyok rá. Most pedig itt van, és bizonytalan vagyok, hogy bejelöljem-e. Egyelőre várok, hátha ő rám kattint. Főleg azért, mert nem akarok tolakodó lenni. Ahogy utoljára elváltunk, abból az következik, hogy most neki kell nyitnia felém. Másrészt nem akarom rögtön letámadni. Nem tudom, meddig fogom bírni, illetve mikor jön el az idő, hogy bejelölhetem, mintha csak véletlenül találtam volna meg. Az életem fontosabb pasijai közül sokakkal felvettem már ott a kapcsolatot, érdekes újra látni őket, illetve tudni, ki mennyire változott, mivel foglalkozik, stb. Nem vagyok egy iwiw-mániás, de mint már mondtam, arra az egyre jónak tartom, hogy mindenkinek vannak a múltjában furcsán lezárt, vagy később, felnőtt fejjel másként értékelt kapcsolatai, amelyekben olyan jó még egy esélyt kapni. Nem arra gondolok, hogy újra barátságot vagy kapcsolatot kezdeni, hanem csak azokat a pontokat tisztázni, amelyeket szeretnék. Azért nem töröltem még magam, mert még van 1-2 ember, akivel szívesen váltanék néhány szót.