- szerkesztés alatt -

Antibaby naplója 2004-2013

Antibaby naplója 2004-2013

2006. július 17. - Antibaby

Aki egy kicsit is vizuális alkat, a blogokat olvasva kíváncsi lesz az íróra, vajon hol, hogyan élhet. Hiszen a blog a szöveg személyességén túl mégis személytelen, nem ismerjük, ki van mögötte. Pedig adott esetben, akinek naponta olvasod az életét, ugyanarra a piacra jár, mint te, ott iszik a szomszéd asztalnál a Liszt Ferenc téren. A kedvenc bloggered talán ott lakik a veled szembeni házban, és reggelente mögötte állsz sorba a péknél.
Hónyominak jött az ötlet, hogy mi, akik több-kevesebb rendszerességgel blogolunk, ismerjük meg egymást jobban. Térképezzük fel a hazai blog közösséget!
Ha Te is így gondolod, akkor vegyél részt ebben a kísérletben! Tedd fel a lakóhelyedet a blog térképre, és linkeld be a blogodba, hogy a téged olvasó bloggerek is részt vehessenek. Érdekes lehet, merre mennyien vagyunk. Ne félj, az anonimitásodat ez nem sérti, hiszen ez alapján teljes pontossággal nem lehet beazonosítani, de az olvasóidnak érdekes lehet.
Ide kattintva tudod megnézni a többi bloggert és feltenni magadat is, valamint ez az a link, amit betehetsz a blogodba, hogy mások figyelmét is felhívd: http://www.frappr.com/blogmap1
Gondoltam, terjesztem, mert terjeszteni jó. Az idézőjel azért hiányzik, mert nem éreztem magaménak abban a formában, s kicsit átszabtam a szöveget. A lényeg ugyanaz, térképre mindenkivel!

A bejegyzés trackback címe:

https://antibaby2004-2013.blog.hu/api/trackback/id/tr896820751

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

wovbagger 2006.07.17. 14:45:37

aranyos ötlet. sajna nem írok blogot.

39492 2006.07.17. 16:30:05

akkor ez most a várost mutatja meg ahol lakom? mert az úgy nem jó :D

zs 2006.07.17. 19:35:54

De Te miért vagy fiúként jelölve?

2582 2006.07.17. 22:14:58

Azt én is szeretném tudni. Female-ként regisztráltam be magam, de aztán kék lettem a táblán. Nem jöttem rá, hogyan lehetne megváltoztatni. Ha esetleg valaki tudja, legyen oly' jó, hogy elárulja!

verbeka 2006.07.19. 08:11:34

hát ezt nem fogod elhinni, de a 133 regsztráltból elsőre éppen rád sikerült irányítani a kurzort... ott dolgozom a közelben, a margit körúton. már biztosan ütöttelek el bringával. :)
süti beállítások módosítása