Két hónapja történt a szakítás, de Anyukám még nem tudott róla. Én szinte sosem hívom fel, ha pedig ő telefonál, nem arra kíváncsi, mi van velem. Persze ettől még elmondhattam volna, de sosem éreztem időszerűnek. Annyira már ismerem, hogy az én pasijaimat sosem kedveli, sportot űz a fikázásukból. Évekkel ezelőtt elegem lett ebből, így jó ideje csak abba avatom be, amibe muszáj. Drissel való szakításom hírét nem erőszakkal tartottam magamban, de semmi kedvem nem volt hülye megjegyzéseket hallgatni. Nem hazudtam, egyszerűen csak vártam, mikor hangzik el egy olyan kérdés, amire az őszinte válasz az: Már nem vagyunk együtt. Most megtörtént. Nem kezdte el gúnyolni, nem mondta, hogy nem csípte, de az ellenkezőjét sem. Mivel jobban vette az akadályt, mint gondoltam, hát folytattam. "Ülj le, kapaszkodj meg! Az Ex-szel vagyok újra!" S megint meglepő fordulat, egyetlen pikírt megjegyzést sem tett. Pedig szerintem családunk valamennyi tagja milliárdokat mert volna tenni rá, hogy úgy lesz. Szerencsére nincsenek ilyen elherdálható vagyonaink. :) Anyám csak annyit fűzött hozzá a hírhez kacarászva, hogy már hetek óta volt egy olyan megérzése, gyökeres változás fog beállni az életemben, s lám. Aha, biztos a szoros anya-lánya kapcsolat alapján érez ilyesmiket. :)