Privát szféra
Nem őszinte a blog. Tegnap mondtam ki először. Nyílt, de nem őszinte. Ez nem azt jelenti, hogy hazug, csak van az a terület, amit az ember megőriz magának. Nem csak önmagáról, inkább a másikról. Nálam kijjebb húzódik a határ, mint az megszokott, de a magánéleti csatákat nem itt szeretném vívni. Amíg egy kapcsolat kezdetén sok az öröm és boldogság, természetes, hogy meg
akarjuk osztani az olvasókkal, felírni az égre, világgá kiáltani. Ha pedig felbukkannak a különbözőségek, az első gondok, már mérlegelünk, hiszen az
mégiscsak a szeretett fél kibeszélése lenne. Ez nem attól függ, hogy ő olvassa-e vagy
sem, hiszen magunk közt megbeszéljük a problémákat. Nem független viszont attól, hogy felfedtük a kilétünket. Így kétszer is meggondoltam, mit
írjak le. Ez van. Szerintem jól döntöttem.