Felkérést kaptam (valószínűleg nem csak én) egy internetes
oldaltól, írjak történetet, fiktívet vagy igazat, mindegy, az első szerelemről.
Még gondolkodom, elfogadjam-e. Maga a témafelvetés viszont hasonlóan hatott
rám, mint az említett láncos blogjátékok. Adott egy kérdés, s szabadon írhatnék
róla, nincs is ennél jobb. Ez pedig kimondottan hálás téma, mindenkinek volt,
mindenkinek van élménye, sztorija, gondoltam nagy naivan.
Aztán furcsa kétségbeesés lett úrrá rajtam. Nem jött elő az első szerelmem
képe. Sem a neve. Sem az emléke. Semmi. Hirtelen megijedtem, mindenki tud egy
ilyen egyszerű kérdésre válaszolni, milyen cikis lehetek, hogy nekem még ilyenem
sincs. Fel tudom sorolni, mikor kivel jártam, kire vágytam, kronológiai sorrendben.
Emlékszem, kivel csókolóztam először, kitől kaptam az első szerelmes levelet, s
természetesen a szüzességem elvesztésére is. De mit nevezünk szerelemnek, s
főleg mit nevezünk első szerelemnek?
Az oviban állítólag Á. volt a szerelmem. Az igazság az, nem emlékszem Á.-ra,
csak a nevére, az apukájára, meg arra, hogy anyukám szerint szerelmes voltam
belé. Egyetlen emlékképet sem tudok róla felidézni, s így a szerelem tényét sem
igazolhatom.
Aztán általános alsó tagozatában V., akivel magasságunk miatt egymás mellé
állítottak a sorban, s a szüleink szépen megbeszélték, férj és feleség leszünk
egyszer még. V.-be sosem voltam szerelmes, ez tutifix. Viszont ő volt az első
és egyetlen, akinek a KRESZ-park egyik bokra mögé húzódva megmutattam a
bugyimat. Később, amikor V. kölcsönadta a szülei könyvespolcáról lenyúlt „Illatos
kert”-et, s a lapok közt elrejtett egy cetlit Szeretlek! felirattal, gyorsan
megszakítottam vele minden kapcsolatot.
Felső tagozatban kezdődött a fiúzás. Eleinte a suli másik végében kinézett
helyes fiúknak küldözgettem levelet, szerelemeset, persze névtelenül, és sok
közvetítőn keresztül, nehogy kiderüljön, én vagyok. Milyen ciki is már az.
Pedig nem voltam egyedül, sokan csinálták ezt.
Aztán jött az első együtt járás P.-vel, kutyasétáltatás közben, kézenfogva
andalgás, talán egy hétig is tartott. Persze, hogy csalódtam, amikor vége lett.
De szerelmi csalódás volt ez? Azt hiszem, inkább a hiúságomnak fájt.
B. már fontosabb volt, ismertük egymást ezer éve, úgy jöttünk össze. Ahhoz
képest, hogy 12 voltam, az egy hónap rekordnak számított. Szerettem, a magam
módján. De szerelemmel?
Az első csók a harmadik olyan fiúval esett meg, akire rámondhatom, együtt
jártunk. Csók, petting, szigorúan az Ifjúsági Magazin útmutatásai szerint.
Aztán jött K., aki rendesen megcsavarta a lelkem. Férfi volt már, és 7 évvel
idősebb nálam. Nem jártunk sokáig, de annál nehezebben hevertem ki. Ez volt az
első olyan, ami után igazán szenvedtem. Lehet, hogy ő az első szerelem?
Vagy az utána jövő, korunkhoz képest meglehetősen hosszú, 9 hónapos kapcsolat?
Melyik volt az első, mert az tuti, hogy közülük valamelyik. Ugyanis amikor 16
évesen beleszerettem Z.-be, s két és fél évig együtt is jártunk, arról már
bizton állíthatom, szerelem volt, s nem az első. De akkor melyik volt az?
Ex, Dris szerelem volt, nem is kétséges.
Egyszer úgy is elkapott ez az érzelem, hogy nem is szimpatizáltam
a szerelmem tárgyával. Amikor vége lett, igazán szenvedtem, napokig feküdtem az
ágyon, lehúzott redőny mögött, összegöngyölődve, görcsölő gyomorral.
Nem hittem el, hogy normális, ha az első szerelemről nem ugrik be azonnal egy
arc, s nem lesz párás a szemem, ezért megkérdeztem egy barátomat, fel tudja-e
idézni az övét. Ugyanerre futott ki: mit nevezünk szerelemnek, és melyik az
első?
Első szerelem. Erről beszél az egész világ, pedig ez egy baromság? Egy semmi? Egy címke, felragasztatlanul?
