Félelmetes az időjárás. Érdekes, a természet még mindig mennyire uralja hiperszuper, high tech művilágunkat. Az van, amit ő akar, azt' kész. Jól van ez így, csak a városi ember nem csípi a bizonytalanságot. Mondjuk nézhetjük abból a szempontból is, hogy sok gondot levesz az ember válláról. Nincs szükség előző esti időjárásjelentés nézésére, vagy hosszas gondolkodásra a szekrény előtt állva, mit is vegyünk fel. Mindent. Évszaktól függetlenül rétegesen. Ha száz ágra süt a nap, attól még csapjuk csak hónunk alá az ernyőt, s ha épp jeges víz zuhog, akkor se hagyjuk otthon a bikinit!
Na jó, nem olyan laza és vicces a dolog, én történetesen rosszul érzem magam tőle. Amikor verőfényes napsütésben belépek egy fa alá, még nem tudom, nem fog-e belecsapni a villám, amíg áthaladok alatta. Megnézi az ember, megy-e tömegbe vagy labilis szerkezetű zárt helyre. S ami a legrosszabb, sosem voltam érzékeny a frontokra, de kb. két hete majd' megőrülök az időjárás szeszélyétől, fáj a fejem, levert vagyok, örökké álmos vagy álmatlan, felváltva, előre nem láthatóan.
Most ki monnyon le?