Megvettem a telefonomat február elején. Új szerződés, hűsérnyilatkozat, minden. Mondom a lánynak, már rég megváltozott a
címem, ő meg a régit nyomtatja épp rá a szerződésre, nem lesz az úgy jó. Azt a választ
kaptam, hogy nem számít, úgyis a levelezési címre küldenek
mindent.
Ez így is volt egészen addig, amíg csak számlák jöttek. Viszont
egyszer csak elkezdtek a régi lakcímemre, ahol most Anyukám lakik, és a város másik csücskében van, szállingózni a levelek. Fizetési felszólítók és egyéb tájékoztató jellegű irományok.
Múlt héten fogtam magam, bementem a
Pannonba, betegen ugyan, de kell egy kis mozgás az egész heti otthonlét után. Sorszám, és másfél órás várakozás. Állva, egyhelyben. Szék nincs. Amikor végre sorra kerültem, előadtam a srácnak, hogy a címet szeretném megváltoztatni. Nem a levelezésit, az jó, a
számlák tökéletesen érkeznek, viszont bármilyen más
levél rossz címre megy. Írjuk már át, kérem szépen. Asszongya, azt csak
telefonon lehet elintézni. Ügyfélszolgálat tehermentesítése, satöbbi. Még jó, hogy másért is mentem, mert biztos
felrobbantam volna 1,5 óra ácsorgás után.
Ma jutottam odáig, hogy felhívjam a PGSM ügyfél-vonalát. Nagyonkedves Szilárd közölte, hogy csak
személyesen, az ügyfélszolgálaton tudják átírni a címet, hiszen
személyivel kell igazolnom, hogy én én vagyok, és hogy a szerződés egyik alapadatát módosítani kívánom. Logikus, persze, ezért mentem be magamtól is korábban. Értetlenségemre viszont, ami annak szólt, miért küldtek el kétszer is ezzel az ügyfélszolgálatról, kioktatóan közölte, hogy valószínűleg nem tudtam elég érthetően elmondani, hogy mit szeretnék. Lenyeltem a megjegyzésem, már bánom.
Jelenleg kicsit vacilálok, hogyan kerülhetném el ezek után, hogy én
legyek a rossz, gonosz, bunkó és értetlen ügyfél. Mindenesetre hamarosan felkeresem őket ismét személyesen. Immár negyedszer nekifutva ennek a bonyolult ügynek a megoldásához, bocsika, megváltozott a címem.
PGSM Update: Ismét felkerestem az Ügyfélszolgálatot, személyesen! Ezúttal beszippantott a vákuum. Beálltam Van Damme-pózba, hogy tudjak rúgni, ha kell. De nem volt rá szükség, elég volt szemöldököt ráncolni. Átírták a címem, végre. Igaz, csak második nekifutásra sikerült átmásolnia a fiúnak a számlaküldési cím rublikából (Ctrl+C) az állandó lakcímhez (Ctrl+V), a kettő között pedig próbált meggyőzni, hogy az első, elrontott verzió is jó. Nem, nem jó, nem talál meg a postás.
Címátírás tehát végre sikerült. De újabb kör indult. Egy másik intéznivalóm is volt ugyanis, amire megint azt mondták, a telefonos ügyfélszolgálathoz forduljak. Van 6 jegyű kódom? Van.
Telefonos ügyfélszolgálat kéri a kódot, diktálom, azt mondja, nem jó. Biztos megváltoztattam. Nem, nem változtattam meg. De biztos. Menjek be az Ügyfélszolgálatra, csinálnak új kódot, azzal telefonáljak majd újra. Ááááááááááááá!!!