Azt hittem, a vásárlás segít. Vagy aki segíteni szokott. Az lett belőle, húzott maga után egész délután. Napszemüvegem alatt én. Csak úgy léteztem. Nem gondoltam semmire, nem pislogtam, nem vettem levegőt sem, nem néztem jobbra, nem néztem balra, nem beszéltem, nem kérdeztem, nem ábrándoztam, nem terveztem, nem emlékeztem. Ideges voltam a zenéktől, az eladóktól, a vásárlóktól, a ruháktól, a kosztól, mindentől.
A nap párbeszéde:
- Jé, nem vettem semmit.
- Az jó vagy rossz?
Hosszas gondolkodás után: - Érdekes.
Olyan dolgok kavarognak bennem, amik harminc éve soha. S még csak le sem írhatom őket. Ha leírhatnám, akkor sem tudom szavakba foglalni, hogy mennyire mélységesen... áááááááááá.