A nap legnagyobb élménye pedig, hogy a kerület felénk eső részén akkora, de akkora áramszünet volt, hogy hű meg ha. Már a szünetmentes sem bírta, aztán csak ültünk, néztünk ki a fejünkből (aki tudja, hol dolgozom, most biztos rötyög magában), mármint eleinte csak a kollegáim, mert nekem még akkor is égett a munka a kezem alatt, nem kell mindenhez számítógép, ugyanis. Fogalmam sincs, honnan tört rám ez a hatalmas munkakedv, tekintve, hogy jó ideje nem találkoztam már "vele". Mondjuk az érdekes, mennyi mindent nem tudunk áram nélkül csinálni, sötét volt a mellékhelyiségben, nem lehetett kaját hűteni, de ami rosszabb, melegíteni sem, a hatodikról meg gyalog le, gyalog fel, telefonok meghaltak. Mindez akkor, amikor millió dolgom van, s szabadságra készülve be is kellene őket fejeznem minél előbb. Ideges lettem, aztán még idegesebb, aztán még annál is... s végül megláttam a rosszban a jót... az épületünk körül három oldalról három éve folyik építkezés, meg lehet bolondulni abban a zajban... s most minden gép elcsendesedett. Ezt mondjuk nem értem, mert nagy részük nem is áramról megy, de mindegy. Kitártam az ablakokat, s a szuperpanorámás irodámból szép lassan körbetekintgettem. Hallgattam a madarak csiripelését. Kilégzés, belégzés, kilégzés, belégzés, megnyugvás.

Mázlim van, az első dinnye (kezdetnek sárga), amit idén vettem, kifogástalan. Egy olyan személy, akinek úgy adtam kölcsön egy nagyobb összeget, hogy nem számítottam rá, megadja, visszafizette egyösszegben. Így lassan meg tudok szabadulni a sosem vágyott hiteleimtől. Jól alakulnak a dolgok.