Szétrágtam már a számat melegügyben, de tényleg, s kellene most is valamit, mert itt az aktualitás, a fesztivál (aminek még egyetlen programjára sem jutottam el), s a tetején habként a még melegeket is megosztó felvonulás. A freeblog főoldala hetek óta szivárványszínű zászlóktól papagájlik (csakhogy egy kis képzavart is vigyek mondandómba), nem kevésbé aktív a témában minden főbb hírportál, politikai irányultságtól függetlenül. A társadalmi párbeszéd legalább beindult, az tutifix, mégha egyeseknek nem is sikerült jobb kommunikációs eszköz kezelését megtanulniuk, mint a napra kitett tojás dobálása vagy hasonlók. Másodszor coming outol nyilvánosan a politikai élet valamely szereplője, s ha jól számolom, a könnyebb műfaj közszereplői is pont így állnak. Még Tóta W.-t is el bírtam olvasni (szúrta a szemem a linkje kedvenc feminista oldalamon, gondoltam, ha ők ajánlják, meg kell néznem magamnak), hát ez ne lenne az egyenes út Kánaánba? Akkor mi?
Én mindössze annyit szeretnék mondani, holnap 15:30-kor indul a felvonulás, nekem ott a helyem, hetero nőként is, én ezen a napon homoszexuális vagyok, s úgy érzem, hasznosabb töltöm a délutánomat a felvonulók közt, ráadásul jól szórakozva, mint a strandon vagy otthon. S minden olyan bloggernek üzenem, aki kifogásolja a média által közvetített képet a melegekről, hogy itt a lehetőség, mi is médiafelület vagyunk, mutassuk meg, amit jónak látunk, tudósítsunk úgy, ahogy másoktól látni szeretnénk, vagy csak mondjuk el őszinte érzelmeinket, amelyek a kamionok közt sétálva elfognak minket.
S még valami, az Inter Alia blog egyik, Szetey Gábor coming outjáról szóló cikkéből szeretnék egy idézetet átemelni:
"...emberek, emberek, főleg heterók, gondoljatok bele, milyen iszonyú ez, hogy a homofóbia miatt egy embernek el kell érzékenyülnie, amikor egy ilyen tényről beszél, az ő élete szövetének egy darabjáról, sírnia kell, mert annyi félelmet rakott el régen magába, hogy majd nem szeretik és kivetik maguk közül, és úgy kell élnie az életét, hogy alapvető jogai nincsenek meg. Ez a hetero világ szégyene, és ezen a hétvégén meg úgy általában, én, itt, mindenkit arra kérek, hogy nézzen magába, nézze meg, hányszor beszél az emberekről heteróként, hányszor mondja azt, hogy a férfiak és a nők ilyenek / ezt szeretik, mikor nem mindenki, hányszor tételezi fel valakiről automatikusan hogy heteroszexuális, növelve a csendet és a hallgatást, a vizsgálódó félelmet, amiből katartikus kilépni, igen. A meleg büszkeség hétvégéje az elhallgattatás és a homofóbia szégyenletességének a hétvégéje is."
