Az Ütközések című filmet megnézetném mindenkivel. Talán a legjobb, vagy legalábbis az egyik legjobb alkotás a rasszizmus témakörében. Erős mondanivalóval, felismerésekkel, és remek színészi játékokkal. Engem kicsit a Babel történetszerkesztésére emlékeztet, ahogy minden szál összeér egy vagy több másikkal, csak itt az események láncolatának más szerep jut. A lényeg, hogy mindenki dühös. Mindenki haragszik valakire, s oka is van rá, de a fene se tudja már, ki kezdte. Fehér, fekete, sárga. Mexikói, kínai, perzsa, koreai. Los Angeles olvasztótégelyében egymáson vezetik le felgyülemlett feszültségüket. Senki nem bízhat senkiben, pedig pont egymásra lenne szükségük.
A film első felében attól zokogtam, milyen jól bemutatja a helyzet kilátástalanságát, kínos megoldhatatlanságát, a totális káoszt és gyűlöletet. A második felében meg attól, hogy a felfokozott agresszivitás őrületes örvényében mindenki tud tenni egy kicsit, egy apró, de fontos lépést azért, hogy mégse öljük már meg egymást. Oké, az Ütközések alig két napba sűríti össze az eseményeket, ami nem túl életszerű. A végére valamennyi szereplőnek megvilágosodása van, amit szimfónikusok és hatásvadász képek nyomatékosítanak, s nekem ettől a hollywoodi stílustól mindig émelyeg a gyomrom. De a film ezzel együtt nagyon komoly mondanivalóval rendelkezik, odacsap az asztalra rendesen. Örülök, hogy időnként jó helyre adják az Oscar-díjakat.
Kíváncsi lennék, ha egy "aktívan" rasszista ember megnézné, rá milyen hatással lenne.