Ami a magánéletemet és az érzelmeimet illeti, meglehetősen össze lehetek zavarodva. Ezt többek között abból gondolom, hogy ma délelőtt a Corában, számomra is váratlanul, mindenféle előzmény nélkül, egyik kezemben egy zacskó spagettivel, másikban egy csomag liszttel Dris nyakába borultam. Fojtogatták torkomat a könnyeim, alig bírtam a fülébe súgni: "Olyan jó, hogy vagy!" Máskor meg elhúzódom vagy ingerült vagyok vele. Türelme határtalan.
Tudom, ő az, aki nekem van, de sehogy sem tudom feldolgozni az engem ért sérelmeket. Amiket persze nem ő okozott. Az ingerültség pedig valószínűleg a tehetetlenségből származik, mert akárhogy szeretném, nem tudok ezen az állapoton változtatni.
Állítólag az idő megoldja. Na de mennyi idő?