Kicsit lassítanom kellene az életemen, nem is fér bele egy napba annyi minden, mint amennyit én beleteszek. Leírni már végképp nincs időm. Úgy kellene tervezni a napjaimat, hogy a naptárban minden napra max. 1 program jusson, aztán közvetlenül utána 1 óra postoló idő.
Így nem lett időm pénteken sem, hogy a kineziológus után beszámoljak élményeimről. Pedig hű meg ha! Az első látogatásom nála ambivalens emlék maradt, postoltam is róla annak idején. Ellenben a mostani, második alkalom maga volt a felszabadulás. Nem is kell mennem többet, ebben maradtunk. Talán jobban át tudtam adni magam most a varázslásának, vagy a fene se tudja... mindenesetre a múltkori szkeptikus, puhatolózó és bizonytalan körülnézésem után most végre igazán részt tudtam venni a mutatványban. Varázslás, mutatvány, ezek is olyan cinikus megjegyzések, s csupán annak szólnak, hogy fogalmam sincs, mit kavar a nő, mit csinál velem pontosan, de egyrészt mindent tud rólam, másrészt úgy felszabadított, hogy hazafelé szinte röpködtem. Levette rólam egy nagy magánéleti csalódás, egy fiú iránti düh érzésének terhét. S egy másik ex-kapcsolat kötését is.
Valószínűleg ez okozta, hogy következő napunk csodálatos volt Drissel. Összhang, nagy összemosolygások, hangosan gurgulázó nevetések. S nem mellékesen bevettük a Vapianot, ami első blikkre hibátlannak tűnik, igazi kis csoda, egy csipet Olaszország a németektől, s nem nehéz megjósolni, hogy hamarosan törzshelyünkké válik. Isteni a kaja, gyorsan elkészül, gyönyörű a környezet, az éttermen belül egy fűszernövény-kert is található, a szakácsok, akik az orrunk előtt készítik az eredeti olasz ízvilágú finomságokat pedig olyan csillogószemű, üde tekintetű, kedves emberek, amilyeneket eddig csak külföldön láttunk.