Most szórakozik velünk az RTL Klub? A héten több olyanba is ütköztem, gyors végigkattintgatás során, amit nem tudtam értelmezni. Csütörtök este visongató közönség és hatalmas taps fogadta az Esti Showder sztárvendégét, akinek poénjain dőltek a nézők: Repülős Gizit. Ugye nem keverem őt senkivel, nem színésznő, nem humorista, nem énekesnő, nem is mászta meg a Monte Everest-et, és nem mentett meg senkit a világvégétől; ő egy bűnöző, ugye? Mint csütörtökön látható volt, egyben médiasztár is.
Szombat este, fél 8-kor meg... Marsi Anikó visszatér, blablabla, stúdió, nagyon megdöbbentő film következik, egy nő igaz története, aki ráadásul "kollegánk", és egy nagyon mély, őszinte vallomást tár elénk, méhnyakrákja történetét. Anna, a nő, aki úgy döntött, dokumentumfilmet forgat a saját életéről, illetve az azt beárnyékoló betegségről. Marsi Anikó levegő után kapkod, elszorul a torka, miközben a zongoraművész férjet, az orvost és a történet középpontjában álló Annát faggatja. Csakhogy a vele szemben ülő "férj" igazából nem zongoraművész, hanem színész. Fekete Ernő, szerintem elég ismert színházi arc. Anna pedig egy magyar származású francia színésznő, Varga Veronika. S egyébként látszik is, nem dokumentumfilm, amit annak harangoztak be, a színészek játszanak, nem magukat adják. Olyan is. Barátokköztes. Oké, biztos a méhnyakrák veszélyeire szeretnék felhívni a figyelmet, "játékos formában". De akkor most miért nem mondják el, hogy ez nem igazi? Vagy miért mondják azt, hogy igazi? Vagy megint én nem értek valamit? És komolyan ezek a műsorok manapság?