A film rövid tartalma:
2 férfi (Kristóf és Attila) és 2 nő (Kata és Zizi) története, akiknek összefonódik az életük. A két nő egy barátnőjük szépségszalonjába jár össze pletyizni, a 2 férfi egy pókerklubban üti el az időt esténként. Látszólag nagy társasági életet élnek, de lelkük mélyén mind magányosak. Valamennyien az interneten ismerkednek, de szégyenlik még a barátaik előtt is. Zizi gogo-táncos, drogokat fogyaszt és blogot ír, Kristóf pedig olvassa és beleszeret a lányba a bejegyzései alapján. Kommentekben próbálja csapni neki a szelet. Attila chaten keresi a párját, s ott ismeri meg Katát.
A fiatalok a szépségszalonból/pókerklubból egy internetes látszat-kapcsolathoz sietnek haza. Magányosak, de másoknak úgy beszélnek az életükről, mintha minden rendben lenne. Ahogy közeledik a karácsony, egyre jobban félnek az egyedül töltendő ünneptől.
Zizit Kata igyekszik kirántani a drogok világából, mert Kata öccsének halálát is drogok okozták. Attilának is van drogos múltja, korábban keményen nyomta, amíg barátja bele nem halt a szer fogyasztásába. Kata és Attila chatelése folyamán fokozatosan derül ki, hogy a szálak bizony összeérnek, Kata öccse azonos Attila egykori barátjával.
A szereplők mind vonzó külsővel rendelkeznek, de az átchatelt éjszakák után zombinak néznek ki, és így rontják esélyeiket a való életben való ismerkedésre.
Virtuális ismeretségeken alapuló szerelmek története ez, hamis érzelmekkel, szexre és ölelésre kiéhezett nőkkel és férfiakkal. S mivel ezt nem kapják meg a webes társkeresőktől, a történet végére kiábrándulnak az internetből. Amíg viszont idáig eljutnak, sok vicces helyzetbe keverednek a neten keresztül, illetve a titkolózás és a párkeresés útvesztőjében.
Zárójelenetként (egyben ez a film kulcsjelenete is) mind a négy szereplő monitorán nyitva van a chat, és mindegyiken egyszerre megjelenik beszélgetőtársa üzenete: Dögölj meg! (De káromkodásukat valószínűleg nem a másik oldalon ülő embernek, hanem magának a világhálónak szánják.)
A sajtó jó szokása szerint már a premier előtti napokban tollára veszi az új mozit. Egyes kritikusoknak tetszik, mások inkább bírálják. De mint tudjuk, a negatív reklám is reklám. Ugyanaz az újságíró ugyanazokkal a gondolataival tud akár dicsérő, akár becsmérlő cikket írni. Mi így képzeltük el ezt a Szia c. film esetében:
Hízelgő filmkritika:
Korlenyomat
Tragikomédiaként jegyzik az alkotók a legújabb magyar filmet, a Szia-t. Kétségtelen, ha beülsz a mozira, vigyél be fél liter kólát, mert a röhögéstől kiszárad a torkod, a csajodnak meg százas pézsét, mert tuti, hogy nyolcszor bőgi el magát.
Nem lövöm le a poént, egyszerű forgatókönyv. Nők, férfiak, fiatalok, szépek. Mind a társát keresi. Ebben legjobb barátjuk, szövetségesük és egyben fő ellenségük a világháló. Bár mindegyiküknek stabil, önmaga által megteremtett egzisztenciális háttere van, párkapcsolatuk örökös padlón. Mondhatnánk, a főszereplők tulajdonképpen nem is az emberek, hanem a gépek, a laptopok. Virtuális ismeretségeken alapuló szerelmek története ez, hamis érzelmekkel, szexre, ölelésre kiéhezett torzókkal.
A film hatalmas hendikepje, hogy a neves szereplőgárdát felvonultató sztorit az elsőfilmes rendezőre, Spilberg Istvánra bízták. De nem fogtak mellé. Vajon miben rejlik egy huszonéves, eddig csak vizsgafilmeket forgató srác művészete? Egyszerű definíció. Spilberg valószínűleg abban a világban él, amelyről a Szia szól, a művészek és bizniszmenek szemkápráztató, de olykor a pokol bugyráig lehúzó valóságában.
A két főszálon futó sztori karakterei mai világunk hősei, a médiában dolgozó szingli, a narkós táncosnő, a bankember... Olykor elítélhető, mégis szerethető leosztás.
Elsőre talán hatásvadásznak tűnik a szereposztás. Remek gárda, fiatal tehetségek. A Katát alakító Lauren Graham, annak ellenére, hogy a látszatra tökéletes nőt simán elvihette volna a szirupos cukormázba, elképesztő finomsággal oldotta meg a jellemformálást. Él, ragyog, brillírozik a vásznon és olyan természetességgel feszít, olykor feszeng jeleneteiben, hogy egyértelműen kijelenthető, nahát, mintha ezer éve ismernénk, a lány a szomszédból. A Zizit alakító Horváth Lili, bár mostanában sosem hiányozhat a bulvársajtó címlapjairól és mondhatjuk rá, ez a csaj sztár, hihetetlen alázattal oldotta meg a narkós lány alakítását. Vele bőg a néző. A film egyik kulcsjelenetéért, amelyben ráfókuszál a kamera és arcáról fájdalmasan legördül a könny, simán bekaszálhatná az idei Aranyfilm női főszereplőnek járó díját. Az Attilát alakító John Cusack hihetetlen erővel döngeti a vásznat. A mély ellentétre megírt karakterét, a nappal menő üzletember álarca mögött megbúvó, az otthon éjszakai sötétjében magányosan söröző, böfögő, vicces, mégis szánalomraméltó figura egykettőre belopja magát még a legkritikusabb mozinéző szívébe is. Minimacsók figyelem! Lehet tanulni.
Ebben a filmben nincsenek dramaturgiai bravúrok, nincs trükközés, nincs hollywoodi misztika. Egyszerű jellemformálás ez és társadalomkritika. Emberi sorsok magasztosulnak fel, s kétségtelen, hogy jó néhány jelenet emlékezetes marad korunk neten szocializálódott nézői, s talán a szereplők számára is.
Ezúttal nem ítéltem könnyen és elsőre, ezért a film második megnézése alapján mondom ki, valószínűleg újabb hősöket, újabb sikersztorit és kasszasikert jegyezhetünk a magyar film történetében. Már csak azért is, mert ez az a film, ami valószínűleg helyet kap a dvd-k között a polcodon és nem egyszer fogod megnézni.
Tragikomédiaként jegyzik az alkotók a legújabb magyar filmet, a Szia-t. Kétségtelen, ha beülsz a mozira, vigyél be fél liter kólát, mert a röhögéstől kiszárad a torkod, a csajodnak meg százas pézsét, mert tuti, hogy nyolcszor bőgi el magát.
Nem lövöm le a poént, egyszerű forgatókönyv. Nők, férfiak, fiatalok, szépek. Mind a társát keresi. Ebben legjobb barátjuk, szövetségesük és egyben fő ellenségük a világháló. Bár mindegyiküknek stabil, önmaga által megteremtett egzisztenciális háttere van, párkapcsolatuk örökös padlón. Mondhatnánk, a főszereplők tulajdonképpen nem is az emberek, hanem a gépek, a laptopok. Virtuális ismeretségeken alapuló szerelmek története ez, hamis érzelmekkel, szexre, ölelésre kiéhezett torzókkal.
A film hatalmas hendikepje, hogy a neves szereplőgárdát felvonultató sztorit az elsőfilmes rendezőre, Spilberg Istvánra bízták. De nem fogtak mellé. Vajon miben rejlik egy huszonéves, eddig csak vizsgafilmeket forgató srác művészete? Egyszerű definíció. Spilberg valószínűleg abban a világban él, amelyről a Szia szól, a művészek és bizniszmenek szemkápráztató, de olykor a pokol bugyráig lehúzó valóságában.
A két főszálon futó sztori karakterei mai világunk hősei, a médiában dolgozó szingli, a narkós táncosnő, a bankember... Olykor elítélhető, mégis szerethető leosztás.
Elsőre talán hatásvadásznak tűnik a szereposztás. Remek gárda, fiatal tehetségek. A Katát alakító Lauren Graham, annak ellenére, hogy a látszatra tökéletes nőt simán elvihette volna a szirupos cukormázba, elképesztő finomsággal oldotta meg a jellemformálást. Él, ragyog, brillírozik a vásznon és olyan természetességgel feszít, olykor feszeng jeleneteiben, hogy egyértelműen kijelenthető, nahát, mintha ezer éve ismernénk, a lány a szomszédból. A Zizit alakító Horváth Lili, bár mostanában sosem hiányozhat a bulvársajtó címlapjairól és mondhatjuk rá, ez a csaj sztár, hihetetlen alázattal oldotta meg a narkós lány alakítását. Vele bőg a néző. A film egyik kulcsjelenetéért, amelyben ráfókuszál a kamera és arcáról fájdalmasan legördül a könny, simán bekaszálhatná az idei Aranyfilm női főszereplőnek járó díját. Az Attilát alakító John Cusack hihetetlen erővel döngeti a vásznat. A mély ellentétre megírt karakterét, a nappal menő üzletember álarca mögött megbúvó, az otthon éjszakai sötétjében magányosan söröző, böfögő, vicces, mégis szánalomraméltó figura egykettőre belopja magát még a legkritikusabb mozinéző szívébe is. Minimacsók figyelem! Lehet tanulni.
Ebben a filmben nincsenek dramaturgiai bravúrok, nincs trükközés, nincs hollywoodi misztika. Egyszerű jellemformálás ez és társadalomkritika. Emberi sorsok magasztosulnak fel, s kétségtelen, hogy jó néhány jelenet emlékezetes marad korunk neten szocializálódott nézői, s talán a szereplők számára is.
Ezúttal nem ítéltem könnyen és elsőre, ezért a film második megnézése alapján mondom ki, valószínűleg újabb hősöket, újabb sikersztorit és kasszasikert jegyezhetünk a magyar film történetében. Már csak azért is, mert ez az a film, ami valószínűleg helyet kap a dvd-k között a polcodon és nem egyszer fogod megnézni.
Negatív kritika:
Dögölj meg, a mozikban!
Tragikomédiaként jegyzik az alkotók a legújabb magyar filmet, a Szia-t. De talán jobb címválasztás lett volna a Vakvágányon. Kétségtelen, ha beülsz a mozira, nem kell bevinned altatót, menni fog az alvás magától is. És ezúttal a csajodnak sem kell százas pézsét vásárolnod, garantáltan nem bőgi el magát, talán csak unalmában.
Nem lövöm le a poént, na nem mintha volna mit. Egyszerű forgatókönyv. Nők, férfiak, fiatalok, szépek, műmellesek, műmájerek. És nem csak a sminkesek munkájának köszönhetően ráncos, kiélt arcok. Mind a társát keresi. Ebben legjobb barátjuk, szövetségesük és egyben fő ellenségük a világháló. Bár mindőjüknek stabil, mondhatni már-már puccosan stabil, megkérdőjelezhetően önmaga által megteremtett egzisztenciája van, párkapcsolatuk örökös padlón. Végre valami hihető motívum. Mondhatnánk, a főszereplők tulajdonképpen nem is az emberek, hanem a gépek, a laptopok. Virtuális ismeretségeken alapuló szerelemek története ez, hamis érzelmekkel, szexre, ölelésre kiéhezett torzókkal.
Lehetne a mozi heppienddel végződő hatalmas hendikepje, hogy a sztorit az elsőfilmes rendezőre, Spilberg Istvánra bízták, mégis jobb döntés lett volna a lapos történetet inkább profi kezébe adni. Melléfogtak. Egy huszonéves, eddig csak vizsgafilmeket forgató srácról gondolták, hogy lenyom egy egész estés filet? Spilberg valószínűleg abban a világban él, amelyről filmje szól, a művészek és bizniszmenek szemkápráztató, de a narkótól bepárásodott szemű valóságában. Hát ezért nem mehetett az alkotás sem.
A két főszálon, azaz inkább kesze-kusza gabalyon futó sztori karaktereit próbálták mai világunk hőseinek kikiáltani. A médiában dolgozó szingli, a narkós táncosnő és a bankember. Bár megvan bennük a fantázia, ebben a filmben ezek mind kiégett, magányos, lepattant figurákká váltak. Hatásvadász szereposztás, címlapokon alaptalanul és hiteltelenül virító gárda.
A Katát alakító Lauren Graham a látszatra tökéletes nő figuráját simán elvitte a szirupos, cukormázas nyálba. Elképesztő rájátszással, a jellemformálás legapróbb eleme nélkül oldotta meg feladatát, de valljuk be, ez az a nőtípus, akit mintha ezer éve ismernénk, s egyértelműen kijelenthetnénk, nini, ez a ribancos külsejű buksza az, a szomszédból, aki minden este más pasival tér haza. A Zizit alakító Horváth Lili, aki mostanában sosem hiányozhat a bulvársajtó címlapjairól, a lerágott csont kategóriába sorolható. Nem csak képletesen. A narkós lány megformálásával valószínűleg nem volt túl sok dolga, a színésznő a valóságban is úgy néz ki mostanában, mint a lerágott csont. A film egyik kulcsjelenetéért, amelyben ráfókuszál a kamera és arcáról fájdalmasan legördül a műkönny, simán bekaszálhatná az idei Arany Málna női főszereplőnek járó díját. Az Attilát alakító John Cusack mély ellentétre megírt karakterét, a nappal menő üzletember álarca mögött megbúvó, az otthon éjszakai sötétjében magányosan söröző, böfögő figurát egykettőre megformálta egy szánalmas, röfögő malaccá. A lidérces álom jeleneteiben úgy vonaglik, mint Zalatnay Sarolta tette a Playboy fotózásakor. Lányok figyelem! Lehet elrettenni.
Pozitívumként mindössze annyi említhető, hogy ebben a filmben nincsenek dramaturgiai bravúrok, nincs trükközés, nincs hollywoodi misztika, ellenben nincs mondanivaló sem. Elrettentő jellemformálás ez, pláne ha társadalomkritikának szánták. Emberi sorsok pusztulnak el a szemünk láttára, üresen, amire valljuk be, igencsak rásegített a díszes társaság, fiatal "tehetségeink" is. Kétségtelen, hogy nagy csavarnak szántak egy-két jelenetet az alkotók, mégsem valószínű, hogy ezek maradnak korunk neten szocializálódott nézői számára a legemlékezetesebb filmtöredékek. S ha már tragikomédia, hát ez a működbe burkolt budapesti hidas jelenet az, amin valóban fetrenghetünk a röhögéstől.
Ezúttal nem ítéltem könnyen és elsőre, adtam még egy esélyt a filmnek, második megnézése alapján azonban teljes bizonyossággal mondom ki, igénytelen mozi, béna színészekkel. Bár láthatóan az eget verte a film költségvetése, sajnálatos filmiparunkra nézve, de ezúttal nem avatunk újabb hősöket a magyar filmtörténetben.
Tragikomédiaként jegyzik az alkotók a legújabb magyar filmet, a Szia-t. De talán jobb címválasztás lett volna a Vakvágányon. Kétségtelen, ha beülsz a mozira, nem kell bevinned altatót, menni fog az alvás magától is. És ezúttal a csajodnak sem kell százas pézsét vásárolnod, garantáltan nem bőgi el magát, talán csak unalmában.
Nem lövöm le a poént, na nem mintha volna mit. Egyszerű forgatókönyv. Nők, férfiak, fiatalok, szépek, műmellesek, műmájerek. És nem csak a sminkesek munkájának köszönhetően ráncos, kiélt arcok. Mind a társát keresi. Ebben legjobb barátjuk, szövetségesük és egyben fő ellenségük a világháló. Bár mindőjüknek stabil, mondhatni már-már puccosan stabil, megkérdőjelezhetően önmaga által megteremtett egzisztenciája van, párkapcsolatuk örökös padlón. Végre valami hihető motívum. Mondhatnánk, a főszereplők tulajdonképpen nem is az emberek, hanem a gépek, a laptopok. Virtuális ismeretségeken alapuló szerelemek története ez, hamis érzelmekkel, szexre, ölelésre kiéhezett torzókkal.
Lehetne a mozi heppienddel végződő hatalmas hendikepje, hogy a sztorit az elsőfilmes rendezőre, Spilberg Istvánra bízták, mégis jobb döntés lett volna a lapos történetet inkább profi kezébe adni. Melléfogtak. Egy huszonéves, eddig csak vizsgafilmeket forgató srácról gondolták, hogy lenyom egy egész estés filet? Spilberg valószínűleg abban a világban él, amelyről filmje szól, a művészek és bizniszmenek szemkápráztató, de a narkótól bepárásodott szemű valóságában. Hát ezért nem mehetett az alkotás sem.
A két főszálon, azaz inkább kesze-kusza gabalyon futó sztori karaktereit próbálták mai világunk hőseinek kikiáltani. A médiában dolgozó szingli, a narkós táncosnő és a bankember. Bár megvan bennük a fantázia, ebben a filmben ezek mind kiégett, magányos, lepattant figurákká váltak. Hatásvadász szereposztás, címlapokon alaptalanul és hiteltelenül virító gárda.
A Katát alakító Lauren Graham a látszatra tökéletes nő figuráját simán elvitte a szirupos, cukormázas nyálba. Elképesztő rájátszással, a jellemformálás legapróbb eleme nélkül oldotta meg feladatát, de valljuk be, ez az a nőtípus, akit mintha ezer éve ismernénk, s egyértelműen kijelenthetnénk, nini, ez a ribancos külsejű buksza az, a szomszédból, aki minden este más pasival tér haza. A Zizit alakító Horváth Lili, aki mostanában sosem hiányozhat a bulvársajtó címlapjairól, a lerágott csont kategóriába sorolható. Nem csak képletesen. A narkós lány megformálásával valószínűleg nem volt túl sok dolga, a színésznő a valóságban is úgy néz ki mostanában, mint a lerágott csont. A film egyik kulcsjelenetéért, amelyben ráfókuszál a kamera és arcáról fájdalmasan legördül a műkönny, simán bekaszálhatná az idei Arany Málna női főszereplőnek járó díját. Az Attilát alakító John Cusack mély ellentétre megírt karakterét, a nappal menő üzletember álarca mögött megbúvó, az otthon éjszakai sötétjében magányosan söröző, böfögő figurát egykettőre megformálta egy szánalmas, röfögő malaccá. A lidérces álom jeleneteiben úgy vonaglik, mint Zalatnay Sarolta tette a Playboy fotózásakor. Lányok figyelem! Lehet elrettenni.
Pozitívumként mindössze annyi említhető, hogy ebben a filmben nincsenek dramaturgiai bravúrok, nincs trükközés, nincs hollywoodi misztika, ellenben nincs mondanivaló sem. Elrettentő jellemformálás ez, pláne ha társadalomkritikának szánták. Emberi sorsok pusztulnak el a szemünk láttára, üresen, amire valljuk be, igencsak rásegített a díszes társaság, fiatal "tehetségeink" is. Kétségtelen, hogy nagy csavarnak szántak egy-két jelenetet az alkotók, mégsem valószínű, hogy ezek maradnak korunk neten szocializálódott nézői számára a legemlékezetesebb filmtöredékek. S ha már tragikomédia, hát ez a működbe burkolt budapesti hidas jelenet az, amin valóban fetrenghetünk a röhögéstől.
Ezúttal nem ítéltem könnyen és elsőre, adtam még egy esélyt a filmnek, második megnézése alapján azonban teljes bizonyossággal mondom ki, igénytelen mozi, béna színészekkel. Bár láthatóan az eget verte a film költségvetése, sajnálatos filmiparunkra nézve, de ezúttal nem avatunk újabb hősöket a magyar filmtörténetben.
