- szerkesztés alatt -

Antibaby naplója 2004-2013

Antibaby naplója 2004-2013

Anya csak egy van - reklamációnak helye nincs

2007. december 12. - Antibaby
Ami a családi életünket illeti, az elmúlt két hétben nagyon sok minden történt, csak épp nem maradt időm leírni, most meg már olyan nehéz lépésről lépésre végigvenni... Messzire jutottunk a két héttel ezelőtti helyzettől. Olyan ez, mint azok a filmek, amelyek közben tüsszentesz egyet, s már el is vesztetted a fonalat. Pár hétig nincs időm minden nap blogolni, és már le is marad a napló az élettől. Pedig dokumentálni kell, mindenképpen.
A lényeget úgy tudnám összefoglalni, hogy édesanyám valószínűleg végérvényesen "bekattant". S nem tudom, ezt most irónikusan vagy vérkomolyan mondom-e. Elkezdődött valami családi belháború nálunk, csak anyukám még nem tudja, hogy én nem fogok visszalőni. Sőt, senki nem fog tudomást venni a lövöldözéséről. Szép csendben összepakolunk, mi, mindannyian, és elhagyjuk a csatamezőt.
Nem is tudom, hogy lehettem olyan naív, hogy elhittem, jó szándék vezérli és tényleg tenni akar valamit annak érdekében, hogy még egyszer az életben családnak nézzünk ki. Többször találkozóra hívott mostanában, mindig nyilvános helyre, és eleinte igyekezett barátnős beszélgetést folytatni velem. Tényleg kezdtem bedőlni, ezért mentem el újra és újra. Hagytam, és örültem, végre ő is próbál javítani a kapcsolatunkon. Hiába mondta öcsikém, hogy otthonról nézve nem így tűnik, én hittem a csodában.
A múlt hét közepén ismét találkára hívott, a lehető legforgalmasabb helyre, a West End kellős közepére. Több mint 3 órán keresztül, magamhoz képest eszméletlen nagy türelemmel hallgattam, a cigányozásait, buzizásait, mindenki szidását. Nem szóltam egy szót sem ellene, és már tudom, hogy ez bosszantotta. Nem szereti, ha nem tud kihozni a sodromból. Végül megtalálta azt a bizonyos pontot, ahol szakad a húr. Elkezdte a semmiből szapulni Drist, de olyan stílusban és olyan gúnyos arccal, amit szerintem senki nem viselne el. A legdurvább az, miközben a legprimitívebb sértéseket hallgattam, ráadásul azt hazudta, hogy mindezt Dris mondta neki, amiről teljesen egyértelmű volt, hogy nem igaz. Ráadásul belekevert egy jó adag rosszindulattal valami olyasmit, hogy mi nem lehetünk egy pár (nem tudom, hol volt az elmúlt 7 évben), mert vallási elentét van köztünk, s a Dris-fajták (!) nem vegyülnek a mi fajtánkkal. Elsőre le sem esett, miről beszél. Aztán, amikor nagyjából leesett, szerintem teljesen érthető módon elöntötte az agyam a lila köd. Dris pont ebbe csörgött bele. Kedves hangon mondta, nála van egy kocsi, szívesen hazaviszi anyukámat a város másik végébe, ne kelljen cipekednie meg fagyoskodnia az utcán. Hirtelen köpni-nyelni nem tudtam, de aztán gondoltam egyet, oké, vigye csak, hátha anyunak feltűnik a kontraszt az ő Dris-képe és a valóság közt, s mondjuk ég egy picit az arca majd, amikor épp furikázzák. Engedte, hogy hazavigyük, de a búcsúzásnál már ő volt megsértődve, köszönés nélkül hagyott ott minket. Utána nem tudom, mi játszódott le a fejében, de pár nap alatt totálisan megfordult a világ. Az öcsém felhívott, hogy nem bírja tovább, akármi lesz, ő elköltözik, már nem tudnak aludni (ő és a barátnője) és ugyanolyan tüneteket produkálnak, mint én kb. 7-8 évvel ezelőtt, amikor még náluk lakva az idegösszeomlás szélén álltam. Kicsivel később felhívott anyu testvére is, hogy kétségbe van esve, nem tudja, mit kellene tenni, de nagyon gáz dolgok történnek mostanában. (Mostanában? Közel 20 éve.)
Mindeközben minden jel arra mutat, hogy anyu valami bosszúhadjáratot tervez indítani. Hogy ki vagy mi ellen, azt senki nem érti, mert őt aztán nem bántottuk. A minap még adtam egy esélyt a békülésnek, s felhívtam. Semmilyen kérdésemre nem válaszolt, viszont monoton hangon fenyegetett kisebb és nagyobb dolgokkal. Bár inkább nagyobbakkal. Ismerem ezeket a játékait, csak már végletekig elfáradtam bennük. Nem hagyom sem az én, sem a szerelmem, sem az öcsém, sem a leendő gyerekeim idegeit tönkretenni. A következő év első felének terve, többek közt, hogy összeszedem mindenem és elhúzok innen. Minden mást megpróbáltunk már. Mindent. Mindenki figyelmeztette, még a saját testvére is, hogy ez lesz a vége, elűzi maga mellől azokat, akik valaha is szerették vagy legalábbis mellette maradtak. Erre az volt a válasza, gúnyos mosollyal kísérve, hogy ő ilyen; lételeme, hogy tüskét nyom az emberekbe, és nem akar változtatni. Oké, akkor változtatunk mi. Eltűnünk az életéből.
Az a pár dolog, ami még hátravan, úgysem érdekli. A sikereim, az önmegvalósításom mindig is bántották a szemét, úgyhogy ezentúl nem kell néznie. Az esküvőmre biztos nem lesz kíváncsi, hiszen a barátaimra sem volt soha. Az unokáiról már kifejtette a véleményét, szerinte én ne szüljek, mert a mai fiatalok csak odadobják a nagyszülőknek a gyereket, és csak a karrierjükkel foglalkoznak, ráadásul ugye azt is mondta már, hogy vörös, szeplős unoka neki nem kell, mert randa. Egyetlen dolgot sem tudok megemlíteni, amiért akár neki, akár nekünk jó lenne, hogy ez a kapcsolat megmaradjon. Csak az idegeinket tesszük tönkre.
Köszönöm neki, hogy megszült és nem hagyott éhen halni. Minden más lépését egy élet alatt sem fogom megérteni. Pedig nagyon igyekszem. Eddig kb. 15-20 évem van benne.

A bejegyzés trackback címe:

https://antibaby2004-2013.blog.hu/api/trackback/id/tr696822515

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

verbeka 2007.12.13. 07:59:53

Amikor a bejegyzést olvastam, ezt mondták a rádióban: "A lecsúszó középosztály rasszizmusban fejezi ki az elkeseredését." A lecsúszásért nyilván okolni kell valakit, és nem saját magukat. Ebben az a legeslegrosszabb, hogy pont az ellenkezője történik, mint aminek normális körülmények között történnie kellene. Dris minél magasabbra jut, édesanyád annál inkább úgy fogja érezni, hogy igaza van, és annál jobban fogja utálni... Az unokához való hozzáállása számomra azt mutatja, hogy fél. Attól, hogy majd szeretnie kell, hiszen az unokája. Ehhez viszont az kell, hogy megváltozzon a világnézete. Vagy "ki kellene tagadnia" téged, viszont akármilyen fúria, erre képtelen. Úgy érzi, hogy az unoka megszületésével elveszítheti a lányát. Vagy az elveit. Hát neki sem könnyű. És te hiába jársz pszichológushoz, ha ő meg nem.

2582 2007.12.13. 08:36:35

Verbeka, hozzászólásodból rájöttem, hogy még sok részlet nem ismert az olvasók előtt, de te ennek ellenére elég jól megérzel dolgokat. Jelen esetben teljesen mindegy, hogy a választottam szőke és kékszemű, vagy vörös és szeplős, vagy fekete kosaras... az is mindegy, hogy munkanélküli, diák vagy olajsejk, az anyukám mindig fúrja őket. Persze, tudom, hogy neki is sok mindenből táplálkozik ez, hajaj, meg is értek sok mindent, de ettől még a végeredmény ugyanaz... ő úgy akar emberektől szeretetet kicsikarni, hogy közben megöli őket, s sajnos semmiféle éppeszű beszélgetés és pszichológus sem zökkenti ki ebből.

72833 2007.12.13. 09:00:47

meg tudlak érteni,ismerős a helyzet, bár (számomra) szerencsére nem az én édesanyám ilyen. És, mi még nem is tartunk 15-20 évnél, csak 2-nél, és elég hamar ráálltunk a szinte nulla kommunikációra, mégis az az évi néhány kötelező nap nagyon nehéz.

Petra 2007.12.13. 09:33:40

Ahogy olvastam a soraidat összeszorult a gyomrom. Mi már ezen túl vagyunk. És tudod mi a rémisztő? Hogy a nem találkozásunk, nem beszélésünk ellenére olyan gyűlölködéssel beszél rólam, hogy szörnyű. Nincs kapcsolat és mégis nem csökken a gyűlölet hanem erősödik. És már elmebeteg dolgai vannak amin nem tudom, hogy nevessek vagy féljek. :((

2582 2007.12.13. 09:42:55

Petra, ismeretlenül is úgy érzem, a mi cipőnk valóban közös lehet. A legjobban azért haragszom rá, mert olyan helyzetbe hoz, hogy akik csak felületesen ismerik a szitut, engem tartanak gonosznak, pedig én aztán mindent megtettem és mindig is jó gyereke voltam.

Mo 2007.12.13. 14:22:21

Nekem az az érzésem, hogy anyukádnak nagy odafigyelésre és szeretre van szüksége. Ezek hiánya válthatja ki belőle az aroganciát és rosszindulatot. Talán.De általában akik keveset kapnak, azok mindig gonosszá vagy elkeseredetté válnak, nem? Viszont az eltávolodás csak súlyosbítja a helyzetet és ő ezt érezheti is és nagyon félhet tőle. Ezt a feszültséget, ami benne van, fel lehet oldani, de sajnos neki kell odáig eljutnia, hogy segítséget kérjen. Megoldás pedig van.

67331 2007.12.13. 14:39:14

Vannak esetek, amikor nincs. Ha egy Anyának kicsúszik a száján, hogy te csak a pénzemért szeretsz, az nem mindig a szeretet hiánya. Múltbeli Anyák bűneit pedig mi gyermekek nem javíthatjuk ki.

Petra 2007.12.13. 18:39:02

Igen, egy a cipőnk. Sajnos tényleg szinte mindenki azt hiszi, hogy 1. te vagy a hibás 2. nem lehet akkora baj, hogy ne lehetne helyrehozni. Egyik sem igaz. Most már 9 év "nincs közvetlen kapcsolat" után egyre kevesebben akarnak "megtéríteni" de még mindig tapasztalatok ellenszenvet mert rossz gyerek vagyok. És ennyi év után sem tudom, hogy mi hozna a lelkembe békét, mert bár napi szinten nem kavar be, alkalmanként igen, tudom, hogy ott van valami bibi és fáj. :( De továbbra is a "nincs kapcsolat" ami a legjobb lehet a számodra.

2582 2007.12.13. 19:55:05

Petra, erre viszont tudom a választ, mert nekem a pszichológus (először jártam 1 évig egyhez, aztán némi kihagyás után most fél éve egy másikhoz) nagyon sokat segített, és még fog is. S persze elengedhetetlen egy nagyon megértő társ.

kriszti 2007.12.14. 17:11:22

Tényleg Mo, az ember egy idő után eljut odáig, h feladja. Vagy feladod, vagy te is tönkremész (és ráadásul igazán segíteni sem tudsz) Nekem a távolság segített.

NH 2007.12.15. 13:00:56

Eddig akárhányszor olvastam az anyukáddal kapcsolatos bejegyzéseket, mindig próbáltam elhesegetni a gondolatot, azzal, hogy "Á azért az én anyukám ennyire nem gáz" De hiába próbálom tagadni tovább magam előtt, ő is ilyen. 14 éve képtelen elfogadni, hogy az a választotam, aki. Nem tudom, hogy sok olyan nő akad-e, aki az eskővője napját, tudatos, vagy tudat alatti rettegésben töltötte, attól tartva, hogy a saját anyja cirkuszt csinál.Mert én igen. És meg is tette, de nem akarok rá emlékezni. Mindezek ellenére még mindig próbálom szeretni, hiszen az anyám. Ő pedig pont erre játszik. Fura, de azt érzem, hogy ő attól nyugszik meg, ha megbánt illetve veszekedést provokál. Azt hittem ezen a távolság majd kicsit javít, de telefnon keresztül is el tudja érni azt, amit személyesen. És pontosan úgy van ahogy mondtad Antibaby. Hiába próbálom nem felvenni, bólogatni , helyeselni. Addig mondja amíg be nem telik a pohár nálam. Tavaly márciusban pl amikor 4 hónap után hazamentem és alig vártam, hogy megölelhessem Őt, akkor is megcsinálta a cirkuszt. Éjjel fél egyre értem hozzájuk, de kettőkor már a folyosón álltam indulásra készen, a bőrönddel a kezemben, természetesen zokogva. És persze megint gyenge voltam, mert az apám tekintetét látva nem tettem meg. Ő kiállt mellettem és végre nyugalomra és rendre intette anyámat. Onnantól aztán mindketten kaptuk az osztást. Szeretném azzal vígasztalni magam, hogy a rettenetesen kemény és nélkülöző, örök lemondással járó élete tette ezt vele, de ez nem lehet örökké mentség. És akkor még mindig nem értem, hogy miért azokat bántja, akik szeretik... Bocsánat, hogy ilyen hosszú lett, de annyira kikívánkozott.

2582 2007.12.15. 22:43:01

Csak nyugodtan, NH. Ez is a célom, többek közt, hogy ne legyen tabu az ilyesmi. Tudom, hogy nem vagyok egyedül, bár azért ennyire súlyos helyzetet a környezetemben nem tapasztalok. Beszéljünk róla, mindenről, az fontos! Annak meg kimondottan örülök, hogy amikor nincs energiám blogolni, itt akkor sem áll meg az élet. :)

16731 2007.12.24. 00:26:11

Szia Antibaby! Olvastad a Mérgező szülők című könyvet? Nekem sokat segített.

2582 2007.12.24. 10:57:05

Szia horvathbrumi, Igen, olvastam, kb. 8 évvel ezelőtt, és akkor jöttem rá, hogy nem én vagyok a hibás, és nem szabad tovább őrölnöm magam. Akkor már egész nap sírógörcseim voltak, kb. 40 kiló voltam, és az idegeim már majdnem felmondták a szolgálatot. Jó könyv, de nekem csak a problémát világította meg. Az ott ajánlott "mondd a szülő szemébe" ötlet nálunk kevésnek bizonyult. Azonban ajánlom mindenkinek, aki még nem olvasta.

16731 2007.12.24. 11:42:21

Értem. Sok erőt kívánok Neked a továbbiakhoz! :)

2582 2007.12.24. 13:38:41

köszönöm, neked is minden jót kívánok!

Lavigne 2011.07.04. 01:53:56

Yo, that's what's up turhtfluly.

Birdie 2011.07.04. 17:53:15

Glad I've finally found somtehnig I agree with!
süti beállítások módosítása