0 évesen: Eleve úgy kezdődött, hogy az esküvő előtt fogantam, a mai napig olyan érzésem van, hogy a szüleim szörnyű házassága csak azért jött létre, hogy elmeneküljenek otthonról, és mert én már úton voltam. Fiút vártak, Péternek hívnának most, ha úgy sikerül. Apukám legalábbis fiút szeretett volna, anyukámnak valószínűleg mindegy volt, de némi nyomást érzett, hogy mi lesz, ha lányt szül.
1 évesen: Gondolom, elkezdtem már járkálni, talán beszélni is, fogalmam sincs.
2 évesen: Egész biztos, hogy már járkáltam és be nem állt a szám.
3 évesen: Megszületett az öcsém. A szüleim házassága már maga volt a pokol, bár én ebből nem sokra emlékszem, biztos, hogy hatással volt a fejlődésemre a hangulat, közvetve és közvetlenül is. Meg a tesómra is, aki nagyon kis súllyal született, az orvosok azt mondták, mozgássérült lesz. Az én "jó dolgom" nagyjából idáig tartott, szegénykémmel annyit kellett foglalkozniuk a szüleimnek, orvoshoz rohangálni, a széltől is óvni, hogy hirtelen nagyon kevés idejük maradt rám.
Közben maszek oviba jártam, ahol csak délig voltunk, viszont kizárólag németül beszéltünk. Egyetlen szóra sem emlékszem.
4 évesen: Mivel ekkora már picit vissza tudok emlékezni, bizony sok rossz is eszembe jut. Édesapámban ekkor csalódtam nagyon, s négyévesen szembesülni ezzel elég korai. Sokszor éreztem, hogy magamra vagyok hagyva a nagyvilágban, pedig fizikailag sosem voltam egyedül.
5 évesen: Emlékszem sok jóra is, amikor hálós szatyorral egyedül mentem bevásárolni, s kaptam a pénztáros nénitől kakasos málnakeverőt... meg a Mátra mozira a körúton, arra, hogy anyukám mindig vitt sétahajókázni, a mostani Info Park területén levő parkba sétálni, napozni, meg hogy kívülről tudtam a hidak, szobrok, fontosabb épületek nevét. Sokat utaztunk busszal, villamossal, akkor ez szórakozásnak számított. Nem tudom, melyik évben, de valamikor ilyen tájt gyerekpszichológushoz is jártam, mert szorongó kislány voltam, dadogtam, meg hasonlók.
6 évesen: Elköltöztünk Csepelre, új lakás, új társaság, ovi után iskolába kellett menni.
7 évesen: Megnyílt egy közelebbi suli, az osztályunk nagy részét átrakták oda. Élveztem azt az évet, azt hiszem, volt biciklim és a házban sok gyerekkel jóban voltam. Ugyanebben az évben elváltak a szüleim, apám elköltözött, bár addig sem sok élményem fűződött hozzá.
8 évesen: A kineziológus kimutatta, hogy a válás évében nagyon elhagyottnak éreztem magam, ez még jobban erősödhetett, amikor anyukám összeállt egy pasival, akinek volt két gyereke. Nincs velük semmi bajom, de megkezdődött a szülők figyelméért való harc. Az a kapcsolat hamar tönkre is ment köztük. Itt megállva és visszanézve szinte csak negatívumokat sorolok, pedig biztos voltak szép játékaim, nagy kacagások, és tudom, hogy imádtam a télifagyit, de nem tudtam felhőtlenül élvezni a dolgokat, szorongó gyerek voltam, de bizonyos környezetben nagyszájú és vezéregyéniség. Úszni jártam, szertornázni, de a már emlegetett brutális tesitanár megkeserítette az életünket.
9 évesen: Apám újra megnősült, egy vidéki tanyán lakott az új családjával. Ekkor megpróbált jó vasárnapi apuka lenni, egész nyarakra elvitt minket a tanyára. Egy ideig nagyon élveztem, volt ott két korombeli fiú, akikkel jól kijöttem. Ekkor kaptam rá a Forma-1 nézésére, 10 és 20 filléresekkel fogadtunk, hogy Piquet, Mansel vagy Senna... Sok-sok állatot tartottak, imádtam hajnalban kelni, későn feküdni, és gondozni őket. Igaz, húst már akkor is nagyon finnyázva ettem, minden bajom volt vele, de szerencsére a szüleim úgy gondolták, hogy ami nem esik jól, azt nem erőltetik. Amikor jött egy nagy autó, kicsi rekeszekkel, és a "barátaimat" be kellett tömködni a rácsok mögé, a szívem megszakadt. Még ebben az évben történt, hogy apám egyik barátjának felesége megtömött szalonnával, amit mindig is utáltam, és a tömés után napokig rosszul voltam. Akkor még nem hallottam vegetarianizmusról, mint lehetőségről, de amikor csak lehetett, kikotortam az ételből a húst. Egyszerűen úgy éreztem, az a tányéromon és a gyomromban is nagyon idegen elem.
Szintén 9 éves voltam, amikor fejlődni kezdtem, mint nő. Sajnos eleinte ez is több gondot okozott, mint örömet. Az osztálytársaim és a barátaim még nagyon gyerekek voltak, én pedig már sokkal komolyabb náluk, ráadásul menstruáltam és kicsit már a mellem is megnőtt. Csupa görcs voltam, nem járhattam már félmeztelenül a strandon, mint a többiek, a lányok elkezdtek irigykedni, a fiúk meg tapintatlanul tapizni.
10 évesen: Közben részt vettem egy csomó jó hangulatú táborban, még nagyon társaságkedvelő voltam. Zsúrok, később házibulik.
11 évesen: Sokrétű érdeklődési körömből kifolyólag anyukám mindenféle szakkörökbe beíratott. Ez neki is jól jött, mert késő estig dolgoznia kellett, és így mindig tudta, hol vagyok délutánonként. Jártam tűzzománcra, korongozni, táncolni, angolra, pantomimre, szerettem rajzolni és írni (fogalmazni), szolfézsra sok évig, később hegedülni, furulyázni, majd énekkarba. Kreatív gyerek voltam, amit tőle örököltem, de valamiért mindig letörte a lelkesedésemet. Akármibe kezdtem, mindig azt mondta, nincs hozzá tehetségem, nem lesz belőlem ez se, az se, kár a gőzért. Nem tudom, miért tette ezt, de valószínűleg ez az oka, hogy a mai napig nem tudom, mi legyek igazán, s bár mindig is a kreatívabb dolgok vonzottak, szinte az van belém kódolva, hogy ha afelé lépek, nem lehetek sikeres. Mivel a tesómra én figyeltem (kikkel barátkozik, merre jár, eszik-e, stb.), szinte felnőtt szerepem volt, miközben próbáltam felhőtlen gyerek is lenni. (Lehet, hogy tévedek éveket, nem mindent tudok belőni pontosan.)

Mikor lett Dani magyar bajnok?
12 évesen: Az első három "járás", a harmadikkal csattan el az első csók. Előtte azért írtam az Ifjúsági Magazinnak, mondják meg, hogyan kell. Olyan sokára válaszoltak, hogy addigra magam is rájöttem. Nekem egyébként kétszer kezdődött el a szexuális életem. Egyszer túl korán, másodszor túl későn. Az előbbi ebben az évben. A másikat csak kevesen tudják, s szeretném, ha így is maradna. Az információ birtokosai érdekében is, hiszen ha mindent elkotyogok, mivel fognak zsarolni, amikor gazdag (mondjuk Pop Idol, valljuk be, sok esély van rá) leszek? Tehát ekkor történtek az első szexuális élménynek nevezhető próbálkozások, s kezdetét vette a fiúzás. A 12. születésnapomra kaptam egy keverék kutyust, aki két évig volt családtag nálunk, Jimmy-nek neveztük. Sulin belül és kívül is folyton együtt lógtam Rékával, délután együtt főztünk, kutyáztunk, Popcorn és Pop Express-t vagdostunk szét, A-ha forever, de az időnk nagy részében inkább röhögtünk. Mindig, mindenen. Anyu ebben az időben (is) sokat dolgozik és sokat veszekszik, viszont szabadidejében heti 2-3 alkalommal színházba, koncertre megyünk, együtt.
13 évesen: Bandázás a téren. Mindössze két hétig járok egy nálam 6 évvel idősebb sráccal, akivel előtte sokáig nagyon jó barátságban voltunk. Ez a két hét rövid időnek tűnik, de kb. 4 évre meghatározza a lelkivilágomat. Más fiúk is jönnek utána, koromhoz képest hosszú kapcsolat egy 9 hónapos járás egyik osztálytársammal. A zenei ízlésem szélesedik, s Első Emeletből indulva Bonanza Banzájba érkezem. Egyre fontosabb, hogy szóljon valami magvasról, meg hogy kicsit érfelvágós legyen. Ebben az évben szeretek bele Sinead O'Connorba, és hallgatom rongyosra a Nothing Compares 2U-t. Ekkor még állandó tagja vagyok a házibulizók csapatának. Az osztályban én vagyok az egyik "vezér", az otthoni feszültséget sajnos időnként a gyengébbeken vezetem le. Közben írogatok, koncertekre járok.
14 évesen: Új iskola. Azt hiszem, kapok egy új lehetőséget a tiszta lappal induláshoz. De akkor még nem tudom, ez a négy év lesz eddigi életem legszörnyűbb időszaka. Letojom a tanulást, nem találok szimpatikus arcokat az osztályban, a tanárok nem kedvelnek, s gyakran megaláznak a társaim előtt. "Bocs, hogy élek" szinten létezem, bekúszom a küszöb alatt az iskolába, és ugyanez érvényes otthon is. Elől-hátul hosszú, majdnem fenékig érő hajam van, fekete és szürke cuccokban járok, térdig érő bő pulcsikban.
15 évesen: Chesney Hawkes. :) Megismerkedek egy akkor nagyon népszerű íróval, sokat lógok vele, bele is ír az egyik könyvébe egy picit, de aztán megszakítom a kapcsolatot. Barátnőmmel elindítunk egy fiataloknak szóló műsort a kerületi tévénél, amiben sok szervezőmunkám van, de az első két adás után már nem tolerálják a szorongásaimat, a szégyenlősségemet, úgyhogy válasz elé állítanak. Mintha azon múlna. Mindegy, kimaradok a továbbiakból. 
16 évesen: Barátnőm megkéri Fenyő Miklóst, hallgassa meg (ahogy énekel), közben én Fenyő konyhájában beszélgetésbe elegyedek egy akkoriban népszerű énekesfiúval, akivel aztán sokat mászkálok. Saját újságot próbálok készíteni, apró híreket írok a Képújság egyik oldalának. Elvis, Cherry, rock and roll. Némi kihagyás után beindul ismét a fiúzás, egy féléves feledhető után egy 2 és fél évig tartó vak szerelem következik. Közben zenészekkel lógok.
17 évesen: Az iskolaújság kapcsán már elég sokan tudják, hogy nekem az írás a mániám. A tanároknak azonban kollektíven ellenszenves vagyok, rendszeresen bántanak, sértegetnek, megaláznak nagy publikum előtt. Tele vagyok szorongással. Botrányt csinálnak, amikor az egyik interjúmban benne marad egy "csúnya" szócska ("geci"), igaz, az interjúalanyom szájából hangzik el, de akkor is. Egyértelműen hibáztam. Pár éves Ethan Hawke-mánia veszi kezdetét, közben Björk-öt rajongom. Igazi barátaim nincsenek, nagy levelezéseket folytatok, naplót írok, újságot, novellát, mindent, mert ez az egy, amiben a saját világomat élhetem. Apukám ebben az évben meghal, de akkor már évek óta nem hallottam felőle. Tényként veszem tudomásul a hírt. Év végén megbukom államigazgatási ismeretekből, de a pótvizsga sikerül. Az osztályfőnököm mégis azt tanácsolja anyukámnak, hogy vigyen el egy másik iskolába, ahol nem kell gépírást tanulni, mert abból nem fogok tudni leérettségizni. Anyu betegségei kezdődnek.
18 évesen: Az utolsó év borzasztó az osztályommal, mindenből kihúzom már magam, amiből csak lehet (osztálykirándulás, szalagavató, szerenád). Szándékosan kimaradok a wc-ben dohányzásból és az alkoholmérgezésből. Ennek mai napig örülök. Nulla tanulással leérettségizem, bizonyos tantárgyakból épphogy kettessel átcsúszom, másokból négyes, ötös az eredményem. A gépírástanárnő elmegy az iskolából, az új tanárnál ötösre érettségizem ebből a tárgyból, ami miatt el akartak tanácsolni. Érettségi után dolgoznom kell, mert nagyon szegények vagyunk, de képtelen vagyok nyolctólnégyiges, főnökös állást vállalni. Minden mást viszont lelkiismeretesen megcsinálok. Újságot hordok hajnalban, faxolok a Pannonnál, újságot árulok bódéban, aztán ezzel egyidőben írom is a legnagyobb női lapnál. Megismerkedek egy furcsa fazonnal, aki remetének vallja magát, fontos beszélgetéseket folytatunk, nagyokat sétálunk, megkedelteti velem a naturizmust, és kicsit korán, de fontos könyveket ad a kezembe. Ex-szel is ebben az évben jövök össze, 5 és fél év csiki-csuki kapcsolat kezdődik köztünk. Közben nagy lázadások, de igazából már nagyon szorongó, szerencsétlen csaj vagyok.
19 évesen: Felvesznek az Újságíró Iskolába, ahol életemben először tanulok, de nagyon. Négyes, ötös eredménnyel végzek, a vezető hetilapnál fogadnak gyakorlatra.
20 évesen: Egy havilap vesz a szárnyai alá, ahol a lap tematikáján belül viszonylag szabad kezet kapok és beindítok egy külön rovatot.
21 évesen: Ugyanezt megismétlem a szerkesztőség kettébomlása után az egyik utódlapnál.
22 évesen: Ja, közben dolgozom két évig egy biztosító társaságnál. Majd fél évig egy koncertszervező cégnél, majd egy ismert tévés műsorvezető cégénél, de mindkét helyen minimálbérrel jutalmazzák munkakörömön túli ötleteimet, én meg épp annyira magam alatt vagyok, hogy nem tudok kiállni az igazamért.
23 évesen: Legeslegborzasztóbb évem. Mint utólag kiderül, a depresszióm legmélye. Hisztérikus vagyok, borzalmas a viszonyom az anyukámmal, s megromlik a kapcsolatom Ex-szel. Az egyetlen öröm, hogy leviszem a 42 kilómat az izomtornyok közé a konditerembe, és ott óvnak, védenek, kedvelnek. Fél évig keményen edzek, feszes, izmos mindenem. Csak tudnám, minek. Kilátástalan vagyok, anyám megnyomorítja a lelkem, minden nap balhézás, minden nap egyre rosszabb, s nem tudom, mit tegyek. Szünet Ex-szel, közben megismerkedem Drissel, és az ő segítségével jutok egy kis levegőhöz. Végleg lezárom a se vele, se nélküle kapcsolatot Ex-szel. 2000. Karácsonyán és Szilveszterén boldog vagyok, de a végtelenségig kimerült. Dris fényt hoz az életembe, színeket, kidobáljuk a bakancsaimat, a fekete ruhákat, levágjuk a hajamat, és egy hónap ismeretség után elköltözöm vele 80 kilóméterre Budapesttől.
24 évesen: Új élet, még keményebb hajtás, de egy boldogabb háttérrel. Visszaköltözöm Budapestre, és az ezt követő 3-4 év eddigi életem legboldogabb szakasza.
25 évesen: Belépek a jelenlegi melóhelyemre, és ezzel legalább a munkáról le van a gond.
26 évesen: Carpe diem, boldogság, élem az életem és jól érzem magam.
27 évesen: Elindult a blog.
28 évesen: Végre eljött az idő, amikor pszichológushoz tudok járni. Ebben az évben kerültem magasabb pozícióba is, új területre, ami jobban tetszik, mint a régi. Egy órás élő rádióműsornak voltam egyedüli vendége.
29 évesen: Magánéleti keszekuszaság, de pozitív az egyenleg a végén. Adtam, kaptam, kicsit belehaltam, de sokat tanultam és életem egy új szakaszába léphettem.
30 évesen: Ez az év, mint már olyan sokszor mondtam, egy gyorstalpaló a számomra. Tanulás, feszített tempóba. Néha szédülök, annyi minden történik. Idénre jutott minden, Jó úton járok,