- szerkesztés alatt -

Antibaby naplója 2004-2013

Antibaby naplója 2004-2013

Állványvásárlás

2008. január 26. - Antibaby
Eljött a nap, amikor úgy éreztem, nem tudok tovább fotóállvány (tripod, höhh) nélkül élni. A bazi nagy áruházban szerintem majdnem fél órán át pakolásztam magam köré a különböző méretű, színű és feliratú háromlábúakat. Kinyitottam, összecsuktam, forgattam, emelgettem, (pszt, dobáltam is, hátha nem elég stabil,) jobb kezembe ez, bal kezembe az, vajon melyik a könnyebb... egy pár méterre álló, eladónak látszó srác meg nagyon nézegetett felém. Gondoltam, ég a vágytól, hogy segíthessen némi információval a döntésem meghozatalában, csak biztos gátlásos szegény, úgyhogy némi tétovázás után átvettem a kezdeményezést. Azzal a frappánssal indítottam, hogy "te itt dolgozol?" Ön, maga. Kapásból hárított. Igen, de. Nem ért az állványokhoz. "Akkor mihez értesz?" Fotózáshoz, kamerákhoz. Hm, ma is tanultam valamit - gondoltam magamban -, ezek szerint a fotózás és az állvány között jól érzékelhető szakadék húzódik. Ez biztos olyan, mint a szeretlek, de nem úúúgy.
Nem baj, kb. 2 másodperc alatt előkerített nekem egy mosolygós tripod-szakértőt, aki még elmondta azt a két apró dolgot, amit az előző félórában nem nyomoztam ki magamnak, s már viharzottam is a pénztár felé, hogy új barátom végre meg tudjon állni a saját lábán.
Felállítottam a lakás közepén. Újszaga van, és meglepően jól áll a szobának. Össze sem csuktam azóta.
Drissel éjjel igazolványkép-készítőset játszottunk. Ki tud sittesebb képet vágni. Most igazán sajnálom, hogy arctalanok vagyunk a blogban.
Végül álomba ringatott a zársebesség, rekeszérték, optikai képstabilizátor, lencsetisztító szett...

A bejegyzés trackback címe:

https://antibaby2004-2013.blog.hu/api/trackback/id/tr596822677

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

13025 2008.01.28. 16:04:33

nem értelek. tükörreflexesed van? mert akkor egyáltalán nem előny az álvány könnyűsége, mivel a tükör felcsapásánál beremeg ha egy könnyű valami.

2582 2008.01.28. 16:17:00

nem, nem tükörreflexes.

ajisksxc 2010.04.16. 23:26:39

iLH8oH raeigqfinupk, [url=http://cojmtyomchhi.com/]cojmtyomchhi[/url], [link=http://hjbydrxfdbmh.com/]hjbydrxfdbmh[/link], http://utlhlrsokytb.com/
süti beállítások módosítása