Milyen szép, milyen boldog nap volt a mai... Tavaly ilyenkor már pár nappal előtte feszültködtem, 30, basszus, 30, mi lesz most. Idén meg eszembe sem jutott. Szerintem ilyen még nem is fordult elő: elfelejtettem a saját szülinapomat. Nem sokáig maradt így, elég sok üzenet jött, olyanoktól is, akikkel egyébként száz éve nem kerestük egymást. Sok apró kedvesség.
Drissel előző nap kicsit fasírt volt. Furcsán viselkedett, ahogy sosem szokott, lerázott, nem figyelt rám, nem értettem, mert nem jellemző rá. Eszembe sem jutott, hogy mára szervezkedik. Sőt, ha fogadnom kellett volna, sok pénzt tettem volna rá, hogy elfelejti. Nem mintha számítana, ez is csak egy nap a 365-ből.
Kénytelen voltam összepuszilgatni az Erzsébet téri parkban, amikor kiderült, vett nekem 6 objektívszűrőt a gépemhez. S nem is volt sima ügy beszerezni őket. Röpködtem. Annyira bírom ezt benne, hogy nem horgászszéket meg csónakmotort ad, nem is fehérneműt, amiben ő szeretne látni, hanem valami olyat, amire tényleg vágyom, bár nem is tudtam róla. Igazi meglepetés volt, és egy amúgy is szép, napsütéses péntek tökéletes befejezése.