Mentem végig a linkeken, kinek ki adta tovább a labdát, ki mit írt, s úgy látom, nem vagyok egyedül azzal, hogy épp nem könyvolvasós időszakomat élem. Pedig volt nekem olyanom, úgy 17-24 éves korom közt egyiket a másik után... Most csak egy listám van, mikre lennék kíváncsi. Azt szoktam mondogatni, "majd, ha nyugdíjas leszek". De talán nem is kell majd addig várni.
Szívesebben írnék most egész eddigi életem öt legfontosabb könyvéről, mint a közelmúltéról:
Susan Forward: Mérgező szülők
Nem kell magyaráznom, ugye? Végigbőgtem az olvasását. Ez a könyv indított el azon az úton, ami ma is tart, pszichológussal, anyukámmal, Drissel, magammal.
George Orwell: 1984
Nem tudom megmondani, miért szerettem, szeretem. Végletekig nyomasztó, de olyan, mintha mindig aktuális lenne. Nagyon bele tudtam élni magam. Nem beszélve arról, hogy az én tinédzserkorom egybeesett a Bonanza Banzaj fénykorával, a csapból is a '84 folyt, meg Bertolt Brecht, s nagyobb ösztönzés volt ez az olvasásra, mint a tanárainktól elhangzott "kötelező" szó. (Megtaláltam arról a borítóról a képet, ahogy nekem megvolt. Még a lapok szagát is érzem.)
Richard Bach összes
Illúziók, Minden és mindenki egy, Híd az örökkévalóságon át, Búcsú a biztonságtól. A Sirály, az annyira nem jött be.
Az egész tinédzserkorom, egy csomó megerősítés, kíváncsiságom kielégítése, logikai csavarok sora, és az igazi társ létezésének hite. Ezek az emlékek fűződnek hozzá. Kiábrándító, hogy végül az utolsó könyv után pár évvel Leslie Parish és Bach elváltak, ráadásul egy sokkal fiatalabb modell vagy színésznő miatt, így kicsit hiteltelen a Bach-életmű, de azért olyan szép és okos. Minden oldalon hemzsegtek a bölcsességek, annak idején kigyűjtöttem egy füzetbe vagy aláhúztam a fontosabb gondolatokat. S ezek azok a könyvek, amelyeket bárhol felütsz, ott lesz a válasz a problémádra. Működik? Akkoriban működött.
Anthony Burgess: Gépnarancs
A Gépnarancs könyv nem akkora szám, mint a film (Mechanikus Narancs címen), de lehet, hogy olvasása nélkül nem jutottam volna el Kubrick fantáziájának legmélyebb bugyraiba. Azért pedig kár lenne.
Erich Fromm: A szeretet művészete
Már régóta le szerettem volna írni, hogy korán kaptam túl nagy felelősséget a nyakamba, és korán találkoztam olyan emberekkel, akik kicsit űrlények, kicsit jetik, s akiktől sokat tanulhattam, és nem hétköznapi értelemben. Korán kerültek a kezembe komoly könyvek is, amiket ők adtak. Korán lettem érett, túl korán, aztán felnőttkoromra, egy kicsit biztonságosabb talajra érve időnként tinédzserként viselkedem. Azért mondtam ezt el, mert a Fromm könyvek is talán túl korán kerültek hozzám. Bevallom őszintén, eleinte egyszerre két könyvet olvastam, Fromm aktuális művét és az idegen szavak szótárát. A szeretet művészete sem volt könnyű olvasmány, de nagy hatást gyakorolt rám.
Sosem olvasok el egy könyvet kétszer, de talán ezt érdemes lenne feleleveníteni, a mai tapasztalataimmal biztos még jobban ütne. "Majd, ha nyugdíjas leszek."
Amikor ment a tévében a Nagy Könyv szavazós műsor, akkor összeírtam a kedvenceimet, de permalink sajnos nincs, nem működik. (2005. április 22.). Pedig szívesen belinkelném kiegészítésképpen, mert ha nem lennék 5-re korlátozva, említenem kellene a Végállomás gyermekeit, Agatha Christie-től a Tíz kicsi négert, Robert Merle-től a Védett férfiakat, Sallinger-től a Zabhegyezőt, Orwell-től még az Állatfarmot is, Bálint Györgytől az Állatok dicséretét, Antoine de Saint-Exupéry A kis hercegét, Kunderától A lét elviselhetetlen könnyűségét, vagy Déry Tibor Képzelt riportját. Az első könyv pedig, amire emlékszem, ez.
Update: Ana jóvoltából itt a link hozzá.
Vamikivától kaptam a stafétát, adom tovább: (remélem, nálatok még nem járt) Búgó, Dido, Dweyra, Kisg, Kockás
