Az a helyzet, hogy találtunk olyan lakást, amelyikből nem is akartunk már kijönni. Amikor kiléptünk az erkélyére, majdnem elsírtam magam. Az álmok álma. A Vár környékén, egy szűk utca, meredek lépcsők, efölé nyúlik be a terasz. Jobbra és balra csodás kilátás, parkok, gyönyörű házak, csend, madárcsicsergés. Félóránként gurul el egy autó, de 5 perc alatt ki lehet sétálni a metróhoz. A lakásban bent olyan kellemes energiák hatnak, hogy teljesen mellékes a kopottas konyhaszekrény meg az, hogy mindössze 29 nm az élettér. Csúcs az egész, már holnap költöznék, ha lehetne, de nem ésszerű. Hova teszek ott egy vagy két gyereket? Mondjuk 3 méter a belmagasság, csigával felhúzhatom őket a plafonra.
Szerelem, szerelem, szerelem... ennyi. Szívem szakad meg. S mekkora az egyetértés köztünk Drissel, kicsi lakásokat szeretünk, ott érezzük magunkat jól. Ugyanakkor, a középtávú terveinkből és az eladással járó adókból, illetékekből kiindulva, két szoba alatt nem érdemes vásárolnunk.

Csak az érdekesség kedvéért belepislantottam a házasságkötés szabályaiba is, és persze felhúztam magam. Biztos régi a szabályozás, meg minden, de akkor is furcsa ez a nagy fegyelem. Bizonyos kerületekben pl. csak szombaton lehet esküdni, punktum. Lábmasszírozót, plazmatévét vehetsz hétfőtől vasárnapig, amikor csak szeretnél, de házasságot csak szombaton köthetsz. Ők mondják meg, a szabály, az szabály. Vicces.