Gondolom, Critical Mass-hez nem árt, ha az ember edzésben van, s mondjuk nem egy fél órával előtte szedi elő a biciklit a tároló legmélyéről. Én erről mind elfeledkeztem, s csak azt néztem, nem hosszú az út, s bármikor ki lehet kanyarodni a tömegből, ha meguntam. Ehhez képest végignyomtam az egészet, előtte még pár órás csatangolással a városban. Nem mondhatnám, hogy most nagy a komfortérzetem. Hogy mi fáj? Nyaktól lefele szinte minden. Nem is a távolság miatt, hanem mert jóformán 4 órán át araszoltunk a dugóban. Többet rollereztem a bicajjal, mint amennyit tekertem. Hazudnék, ha azt mondanám, jó volt, de egyszer ezt is ki kellett próbálni. Meg ugye a cél is nemes. (Lehet, hogy ha évekkel ezelőtt, a kisebb tömeg idején megyek, imádtam volna.) Nevettünk, nézelődtünk, hüledeztünk szép bringáktól, és nem utolsó sorban mozogtunk egy nagyot. Ma éjjel elég sokan jól fognak aludni, az biztos.
Amikor az indulásra vártunk és egy csomó egykerekező szervezőt láttam, azon gondolkodtam, 10 vagy 15 év múlva talán már a monociklisek fognak tűntetni a kerékpárral közlekedők ellen, mert túl sok helyet foglalnak a városban.
Az egész fárasztó és tenyér/talp/fenékfájdító felvonulás végére sikerült beleszeretnem minden olyan bringába, ami nincs a birtokomban. Úgyhogy a párom örülhet, hamarosan lecseréljük a kétkerekűmet.
Ilyen béna fotókat már rég csináltam. Csupa túl- vagy alulexponált vacak, de mentségemre szóljon, hogy akárhol megálltam, bringások száguldoztak körülöttem - őőőrület. Kezdem érteni, miért dönt úgy néhány ismerősöm: fotóz vagy teker.
